szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vádat emelt az ügyészség egy fiatalkorú ellen, aki tavaly augusztusban látássérülteket rabolt ki Zuglóban, a Vakok Állami Intézeténél.

A vádlott tavaly augusztus 23-án késő délután a Vakok Állami Intézete közelében figyelte ki áldozatait.

Egy erősen látássérült, fehér bottal közlekedő ember kezéből először a szatyrát próbálta meg kitépni, majd megfenyegette, hogy társaival megkéselik, ha nem ad neki pénzt. 350 forintot kaptak megrémült áldozatuktól.

A fiatalkorú elkövető nem sokkal ezután kifigyelt egy másik, szintén erősen látássérült, fehér bottal közlekedő férfit, aki éppen vak édesanyját kísérte a Vakok Állami Intézetébe. Mögé lépett, egy hirtelen mozdulattal hátulról kitépte a nyakából az arany nyakláncát a rajta lévő két darab arany medállal együtt, majd futásnak eredt.

A fiatalkorú vádlottat a I. és XII. Kerületi Ügyészség a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja. Amikor elkövette ezeket a bűncselekményeket, még csak 14 éves volt, ezért a törvény szerint legfeljebb öt év börtönre ítélhetik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!