Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Most a légtérzár zavarhatja meg a szavazatszámlálást

Gondot okozhat a külképviseleteken leadott szavazatok hazaszállításában az izlandi vulkán miatti légtérzár, az ügyben kedden lesz operatív egyeztetés a Külügyminisztériumban - tájékoztatta az Országos Választási Bizottságot (OVB) hétfőn Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője.

Szegő Iván Miklós Itthon

Magyar imázskampány a 2011-es EU-elnökség idején

Magyarország imázsát akarják javítani azok a tanácsadócégek és városfejlesztési szakemberek, akik közösen indítják el az Eleven Programot - hangzott el a szervezők szerdai sajtótájékoztatóján. A program elsősorban Budapest és a Duna szerepét emelné ki, de fel akarják hívni a figyelmet az óbudai gázgyár és a Rákosrendező környékének fejlesztésére is. Mindemellett majálisszerű programokat is szerveznének, amelyek a nagyközönség érdeklődését is felkeltik.

hvg.hu Itthon

A szlovák nyelvtörvényről is tárgyalt az EP elnökével Sólyom László

A szlovákiai nyelvtörvényről is tárgyalt pénteki találkozóján Sólyom László köztársasági elnök és Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke. A köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Jerzy Buzeket. Sólyom László szerint legalább azt el kellene érni, hogy a tavaszi szlovákiai választásokig ne alkalmazzák az anyanyelv használatának büntetésére vonatkozó rendelkezést.

hvg.hu Itthon

Dél-Koreába utazik Sólyom László

Állami látogatásra a Koreai Köztársaságba utazik Sólyom László köztársasági elnök szombaton. Látogatása egybeesik a magyar-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulójával. Magyar köztársasági elnök, Göncz Árpád személyében legutóbb 1993 novemberében járt Dél-Koreában.

hvg.hu Itthon

A Jobbik tovább mozgolódik a nemzetközi porondon

A Jobbik négy külföldi párttal közösen aláírta az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége létrehozásáról szóló megállapodást szombaton Budapesten - jelentette be Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke, a párt VI. kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján.

hvg.hu Itthon

Caplovic: Orbán felszólalása politikai agresszió volt

Az emberi jogokért felelős pozsonyi miniszterelnök-helyettes Szlovákia elleni politikai agressziónak minősítette Orbán Viktor beszédét a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egy héttel ezelőtti rimaszombati kongresszusán.

hvg.hu Itthon

Németh Zsolt: meg kell állítani a szlovák nacionalista politikát

Németh Zsolt szerint a szlovák nyelvtörvény körüli vitában a nemzetközi közvélemény Magyarország mellett van; a szlovák nacionalista politika megállítása a feladat - az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a washingtoni Kossuth Házban tartott előadást helyi magyaroknak kedd este.

hvg.hu Itthon

Gordon Brownnal tárgyal Londonban Bajnai Gordon

Korai lenne még visszavonni a gazdaságösztönzési intézkedéseket, mivel ennek ideje akkor érkezik el, ha már egyértelműen megindult a munkahelyteremtés - állapította meg egyebek mellett pénteki londoni hivatalos megbeszélésén a magyar és a brit kormányfő.

MTI Világ

Tizenkét évet kapott Új-Zélandon a magyar gyilkos

Tizenkét év szabadságvesztésre ítélték Új-Zélandon azt a fiatal magyar férfit, aki dühében megölt egy idős helybélit, mert az elmondása szerint homoszexuális ajánlatot tett neki - jelentette az új-zélandi rádió.

Itthon

Fónagy János: „Magyarország Izrael-politikája konszenzusos ”

Ellenzéki politikusként mondom, hogy az Izrael-politika konszenzusos Magyarországon: Izraelnek joga van a létezéshez, a biztonsághoz és állampolgárai megvédéséhez” – fejtette ki Fónagy János azon a túlnyomórészt angol nyelvű szakmai konferencián, amelyet a Magyar Külügyi Intézet szervezésében tartottak a minap. A konferencia apropóját az Izrael és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafölvételének huszadik évfordulója adta.

Itthon

Balázs Péter: Egyelőre jelképes a nyelvtörvény hatálybalépése

Tudósítónk a Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának hétfői ülése kapcsán beszélgetett külpolitikusokkal, nem sokkal azután, hogy a szlovák külügyminiszter közölte: még nincs meg a nyelvtörvény végrehajtási utasítása, de azt az év végéig kidolgozzák, addig mindenestre nem büntetnek, csak figyelmeztetnek.

MTI Világ

Economist: EU-szabályt sértett Sólyom László kitiltása

Nem csupán lekezelő diplomáciai lépés volt, de EU-előírásokat is sértett annak megakadályozása, hogy Sólyom László átlépje a szlovák határt - írta a magyar köztársasági elnök meghiúsult révkomáromi látogatásáról a londoni The Economist.

MTI Itthon

Szili elküldte a szlovák nyelvtörvény módosítását kérő nyilatkozatot

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hétfőn továbbította a négy parlamenti párt által aláírt, a szlovák államnyelvtörvény módosítását kérő nyilatkozatot Pavol Paskának, a szlovák parlament elnökének – jelentette be az Országgyűlés Sajtóirodája. Robert Fico, szlovák miniszterelnök elutasította a négy magyar parlamenti párt közös nyilatkozatát.

MTI Itthon

Tovább folynak a tárgyalnak Budapesten a guantánamói foglyokról

Konkrét kérdésekről is tárgyalt a magyar és az amerikai fél a guantánamói foglyok befogadásával kapcsolatban csütörtökön, a megbeszélések tovább folynak, egyelőre nem lehet tudni, mikor születhet megállapodás - mondta az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja budapesti tárgyalásai után. Daniel Fried arról is beszélt: az Egyesült Államok hozzájárul a foglyok befogadásával kapcsolatos költségekhez.

1 2 3 4 5 6 7
10
Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

Teljesen bedöglött az eurózóna gazdasága 2024 végére

Teljesen bedöglött az eurózóna gazdasága 2024 végére

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

„Áhhh a dal, ami után nem lesz több munkátok” – megszólalt Majka Csurran-cseppen klipjének rendezője

„Áhhh a dal, ami után nem lesz több munkátok” – megszólalt Majka Csurran-cseppen klipjének rendezője

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől

Panaszkodnak az ügyvédek az új e-ingatlan rendszerre

Panaszkodnak az ügyvédek az új e-ingatlan rendszerre

A címlapról ajánljuk