24 fok lesz, de eleredhet az eső is
A nap első felében napos időnk lesz, délután északnyugaton, északon megnövekszik a felhőzet, és ott szórványosan valószínű zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között alakul.
szitálás
A nap első felében napos időnk lesz, délután északnyugaton, északon megnövekszik a felhőzet, és ott szórványosan valószínű zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között alakul.
Halálos áldozatokkal járt és súlyos fennakadásokat okozott Nagy-Britannia déli harmadában az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely hétfőn végigsöpört Londonon is. Több mint negyedmillió angliai háztartásban hétfő délután sem volt áramellátás, és a brit főváros tömegközlekedése hosszú órákra gyakorlatilag összeomlott.
A hét első napjaiban még kitart az átlagosnál jó néhány fokkal melegebb, vénasszonyok nyara jellegű idő, a legtöbb helyen 20 fok fölötti délutáni hőmérsékletekkel, majd szerdán északnyugat felől egy gyenge hidegfront hoz pár fokos lehűlést. Hidegtől azonban ezt követően sem kell tartanunk, átlagos hőmérsékletű, illetve attól egy-két fokkal még mindig enyhébb időjárás várható Mindenszentekkor.
Halálos áldozatokkal járt és súlyos fennakadásokat okozott Nagy-Britannia déli harmadában az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely hétfőn végigsöpört Londonon is. Több mint 260 ezer angliai háztartásban megszűnt az áramellátás.
Hétfőn gyenge melegfront jellegű hatás érvényesül, tovább fokozódhatnak a gyulladásos panaszokkal élők tünetei. Az óraátállítást és a szelet nehezebben tolerálóknak is megterhelő napjuk lehet.
Öt éve nem tapasztaltak a britek ekkora vihart, ami jelenleg is tombol az ország déli részén. A vihar már halálos áldozatokat is szedett, helyi beszámolók szerint már vasárnap hatalmas volt a szél ereje, a londoni tömegközlekedés nem állt le. Jelenleg süt a nap és erős szél fúj a fővárosban, a buszok túlterheltek a leállt vonatok miatt.
A vihar miatt nem tudtak útnak indítani sok vonatot Nagy-Britannia déli részén. Több szerelvényt csak sebességkorlátozással engedtek ki a pályára. Anglia és Wales egyes részein árvízre figyelmeztették az embereket. Utakat is lezártak, mindenkinek azt ajánlják ezért, hogy indulás előtt tájékozódjon.
Ugyan néhol csapadékos időjárás lesz hétfőn, de országszerte számíthatunk több-kevesebb napsütésre, és akár 24 fokos hőmérsékletre is – áll az Időkép időjárás-előrejelzésében.
Hétfőn a magasban továbbra is melegedés fog zajlani, emiatt gyenge melegfronti hatás várható - közölte orvosmeteorológiai jelentésében az idokep.hu meteorológiai portál.
Marad a szép idő hétfőn, eső nem várható és akár 25 fok is lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Figyelmeztetést adott ki vasárnap reggel hét megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a tartós, sűrű köd miatt. Délelőtt 10-kor már csak négy megyében tartották érvényben a figyelmeztetést.
Az Időkép előrejelzése szerint szombaton napközben változóan felhős időre számíthatunk, de mindenhol többórás napsütésre van kilátás, délkeleten és nyugaton lehet a legkevesebb felhő az égen. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. 17 és 24°C között alakul a hőmérséklet.
Hétvégén még mindig velünk marad a kellemes vénasszonyok nyara, és húsz fok fölé emelkedik napközben a hőmérséklet. Kedden jöhet a hidegfront, de inkább csak északon.
Ma délutánra Pakson 26,1 fokig emelkedett a hőmérséklet, mely 0,1 fokkal magasabb a korábbi rekordnál.
Csak az októberi köd felszállását kell megvárni, és utána élvezhetjük a 25 fok körüli csúcshőmérsékletet meg a napsötést.
Az átlagosnál melegebb, vénasszonyok nyara jellegű idő a következő napokban is kitart, bár újabb melegrekordok valószínűleg nem születnek majd.
Szerdára virradóra a fővárosi és az országos napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord is megdőlt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A melegedés miatt tompulnak reflexeink - hívta fel a figyelmet az Időkép.
Véget ért a 2013-as parlagfűpollen-szezon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden a Facebook-oldalán.
Kulturális okból utazott, állítása szerint ő fizette az utat.
A humorista által közzétett videóban láthatjuk, ahogy egy szovjet–orosz tudósok segítségével létrehozott gép hatására kormánykritikus fellépőből Gulyás Gergely válik belőle.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke vállalta magára a feladatot.
A nő nem viselt kendőt a repülőtéren, de szerzett magának egyet.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.