szerző:
MTI

Elsősorban rajtunk múlik, milyen mértékben fordítjuk a javunkra az EU-tagságot, ehhez a kormányzati és ellenzéki erőknek meg kell állapodniuk a prioritásokat illetően – jelentette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök egy éves uniós tagságunkat elemezve.

"A politikai élet szereplőinek, a közszereplőknek, döntéshozóknak egyértelműen megállapodásra kell jutniuk a prioritásokat illetően, konszenzust kell kialakítaniuk a Nemzeti Fejlesztési Tervről. Az unióhoz eljuttatott, kormányzati ciklusokon túlnyúló időszakot átölelő terveket nem lehet négyévenként változtatni, ezért a kormányzati és ellenzéki erőknek meg kell állapodniuk. Ez az ő felelősségük, amellyel az ország érdekeire tekintettel tisztában kell lenniük" – állapította meg a köztársasági elnök.

Az elmúlt egy év mérlegéről azt mondta, nagyjából arra számíthattunk, ami bekövetkezett. "Reálisan felmérve a helyzetet nem gondolhattuk, hogy egy év alatt gyökeres változás következik be életkörülményeinkben. De azt sem mondhatjuk, hogy kudarc lenne az elmúlt év. Döntő fordulat ugyan nem következett be, de ha belegondolunk, már az első évben is történtek fontos változások" - értékelte az elmúlt évet az államfő.

Példaként megemlítette: teljes jogkörű, választott európai képviselőink révén részt veszünk az Európa sorsát érintő döntési folyamatokban, már az első évben is milliárdos nagyságrendű erőforrásokhoz jutottunk, lényegesen leegyszerűsödött a határátlépés, bővültek vállalkozási lehetőségeink, részt vehetünk a pályázati és más EU-rendszerekben, bővült a fiatalok részvételi lehetősége az unión belüli oktatásban, képzésben. "És annak ellenére, hogy vannak országok, melyek egy ideig még korlátozzák a szabad munkavállalást, sokan kaptak már állást EU-tagállamokban" - tette hozzá.

Mádl Ferenc a pozitívumok mellett két kudarcot is megemlített, hozzátéve: "több talán nincs is". "Az egyik, hogy csak jelentős elmaradással jutnak hozzá a gazdák az uniótól járó pénzükhöz. Itt nem arról van szó, hogy jó-e vagy rossz a birtokszerkezet, hatékonyan termelnek-e a gazdálkodók, (...) hanem egyszerűen arról, hogy ha mezőgazdasági termelőink nem tudják igénybe venni ezeket a forrásokat, akkor a többi tagország termelőihez képest egyértelmű hátrányba kerülnek. A másik kudarcunknak a gazdasági egyensúly bizonytalanságai miatt ért uniós bírálatokat tekinthetjük" - jelentette ki Mádl Ferenc. Ez utóbbival összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy az euróövezethez történő csatlakozás pozitív hatásainak megítélésében konszenzus van a gazdasági élet szereplői és a politikai szféra tagjai között, az EU különböző előírásainak betartása pedig éppen az euró bevezetésének szükséges feltétele.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Mádl és Gyurcsány külön utazik a pápa temetésére

Továbbra is százezrek állnak sorban a vatikáni Szent Péter székesegyházhoz vezető sugárúton, hogy bejuthassanak II. János Pál ravatalához. Magyarországról három közjogi méltóság vesz részt a pénteki temetésen, de az államfő és a miniszterelnök valószínűleg külön utazik Rómába.

MTI Itthon

Mádl Ferenc már Rómában van

Mádl Ferenc köztársasági elnök és felesége csütörtök megérkezett Rómába, repülőgépük az olasz főváros melletti Pratica di Mare katonai támaszponton szállt le röviddel 18 óra előtt.

MTI Itthon

Mádl, Gyurcsány és Orbán méltatták az elhunyt II. János Pált

A 20. század és a millennium világtörténelmi jelentőségű, meghatározó, karizmatikus személyiségének nevezte II. János Pál pápát Mádl Ferenc köztársasági elnök abban a levélben, amelyben részvétét fejezte ki a pápa halála miatt Martinez Somalo Eduardo-nak, a Szent Római Egyház kamarásának. Részvétét fejezte ki Gyurcsány Ferenc kormányfő is, Orbán Viktor pedig a távirati irodának adott nyilatkozatában méltatta az eltávozott szentatyát.

Illegális éjszakai gyorsulási versenyen razziáztak a rendőrök Budapesten

Illegális éjszakai gyorsulási versenyen razziáztak a rendőrök Budapesten

„Hiába a csocsóasztal, ha a főnök sosem száll be”

„Hiába a csocsóasztal, ha a főnök sosem száll be”

Skócia mint EU-tag?

Skócia mint EU-tag?

Szombathelyen is az ellenzéki jelölt vezet

Szombathelyen is az ellenzéki jelölt vezet

Egy új gomb kerül a számítógépes billentyűzetekre

Egy új gomb kerül a számítógépes billentyűzetekre

Hódmezővásárhelyen szavaztak a legtöbben, Budapest is az országos átlag felett

Hódmezővásárhelyen szavaztak a legtöbben, Budapest is az országos átlag felett