szerző:
MTI

Vizi E. Szilveszter "nagyon reméli", hogy a jövőben kormányzati részről nem lesznek az ország gazdasági növekedését károsító, félreérthető megnyilatkozások - erről a Magyar Tudományos Akadémia elnöke maga beszélt hétfőn, utalva arra, hogy Kóka János gazdasági miniszter bizonyos korábbi kijelentéseiért telefonon kért tőle elnézést.

A Magyar Nemzet múlt pénteki beszámolója szerint a tárca vezetője a fiatal közgazdászok országos találkozóján, április elején egyebek között olyan kijelentést tett, hogy "az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak".

Vizi E. Szilveszter azt mondta, nincs hiteles dokumentum arra vonatkozólag, mit mondott a miniszter.

A gazdasági tárca kommunikációs igazgatója - kérésére - azt közölte vele: Kóka János az említett fórumon egyebek között arról beszélt, "felesleges az MTA kutatói hálózatának azon részeit finanszírozni, amelyek nem hoznak valódi hozzáadott értéket a gazdaság és a társadalom szereplői számára".

A miniszter a tárca közlése alapján azt is kijelentette: "Nobel-díjasaink aktuális teljesítőképességét jelentősen korlátozza, hogy zömük már nem él".

Az idén már másodízben Nobel-díjra jelölt orvosprofesszor az előbbi mondatra reagálva kifejtette: nem ért egyet a miniszter kijelentésével, és Albert Einsteint hozta fel ellenpéldának, a német fizikus éppen száz éve publikálta felfedezéseit. Albert Einstein igazi alapkutató volt, ő egy gyönyörű bizonyíték, egy ötletét leírta, kortársai támadták, és ma világszerte hatalmas bevételek származnak a felfedezésén, egy alapkutatási eredményen alapuló beruházásokból - mondta.

Elmondta, Kóka János felhívta őt telefonon, hogy tisztázza a helyzetet. A miniszter úgy értékelte, nagyon sok mondatát rosszul értelmezik, és "valószínűleg mondott olyan mondatot is, amelyet nem kellett volna, mert nem is úgy gondolta, s ezért elnézést kért".

Szerencsétlen mondatok hangozhattak el - mondta Vizi E. Szilveszter, hozzátéve, a miniszterrel való beszélgetése után úgy tűnik, ez tisztázódott. "Nagyon remélem, hogy a kormányzat tagjai közt nincs olyan, aki a kutatás-fejlesztést, az alapkutatást feleslegesnek tartja, vagy nem tartja fontosnak" - jelentette ki az MTA elnöke.

Leszögezte: minden olyan kérdésben, amelyben akár tudatosan, akár véletlenül az ország gazdasági növekedését károsító nézetek jelennek meg, mint például ebben az esetben, "akkor fölemeljük a szavunkat".

Kifejtette, abban tökéletesen egyetért a miniszterrel - és ezt a gondolatot a közgyűlésen is hangoztatni fogja -, hogy a versenyképességet javítani kell, a kis- és középvállalkozóknak kell ötleteket adni. Ugyanakkor azt mondta: irányított és alkalmazott kutatásokra természetesen szükség van, de az eredeti gondolatokat nem lehet leradírozni, kiirtani. Ez is egy alapkutatás eredménye - mutatott végül az akadémia elnöke a hangját rögzítő digitális diktafonra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

Kóka: „szeretem a kihívásokat”

„Az üzleti életben sokféle kihívással találkoztam, ezért nem tartok a politikai kihívásoktól sem” – mondta a hvg.hu-nak Kóka János, a Gyurcsány-kormány frissen jelölt gazdasági és közlekedési minisztere.

Gazdaság

Kóka János: a közigazgatást karcsúsítani kell

A Reuters-nek nyilatkozó gazdasági és közlekedési miniszter szerint a felduzzasztott közigazgatásnak el kell kezdenie vállalat módjára gondolkodni, mert Magyarország elveszti a versenyt a külföldi beruházásokért. A kormánynak jobban kell támogatnia a kis- és a közepes vállalkozásokat is.

Itthon

Kóka: „Nem zavar, ha a zsebemben turkálnak"

Az üzletemberként meggazdagodott új gazdasági miniszter ígérete szerint pályafutása minden egyes mozzanatával, minden fillérrel elszámol majd, de idő kell, hogy elkészítse alapos vagyonleltárát.

Magyar művészek képei lógtak egy római utca falain

Magyar művészek képei lógtak egy római utca falain

Doku360: "A vadászpilóta a levegő bohóca, és én tudtam, hogy az leszek"

Doku360: "A vadászpilóta a levegő bohóca, és én tudtam, hogy az leszek"

Felkerült a netre 2500 PC-s játék, köztük egy nagyon jó horror

Felkerült a netre 2500 PC-s játék, köztük egy nagyon jó horror

Az IMF megvizsgálta Magyarországot: a célok jók, ideje tenni értük

Az IMF megvizsgálta Magyarországot: a célok jók, ideje tenni értük

Kongatják a vészharangot a tudósok, nagyon gyorsan melegszik a Földközi-tenger térsége

Kongatják a vészharangot a tudósok, nagyon gyorsan melegszik a Földközi-tenger térsége

Jól érzi, hogy hőség van, majdnem rekordmeleget mértek

Jól érzi, hogy hőség van, majdnem rekordmeleget mértek