szerző:
MTI

Horn Gyula a hazai politikai erők közötti megegyezés szükségességét hangoztatta a nemzeti érdekek védelmében kedden Pécsett.

"Ha másban nem, legalább az alapokban legyen egyetértés. Megfogalmazzuk, mi az, ami nemzetérdek és ezt mindenki tűzön-vízen át védi, magáénak érzi" - mondta a szocialista országgyűlési képviselő a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége baranyai szervezetének a fasizmus felett aratott győzelem 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén.

A volt miniszterelnök szerint elsősorban azzal kell foglalkozni, hogy Magyarország miként tud előrelépni. Óriási pazarlást eredményez ugyanis és ellenségeskedést szít mindaz, ami ma a közéletben történik, nem helyénvaló a rengeteg konfliktus, amely az ország lakosságát nyomja - tette hozzá.

"Nem lesz könnyű választási hadjárat a mostani, a 2006 tavaszáig terjedő. Nagyon sok anyázás lesz, ahogy szoktuk mondani. De ezzel együtt nem fogjuk átvenni ellenfelünk stílusát. Nem a miénk, nem Európáé. Nem európai stílusú politizálás az, amely odaát folyik, a jobboldalon, és mindennek ellenére azt mondom, meg kell tudni találni a megegyezés lehetőségeit" - mondta a volt kormányfő.

Horn Gyula szerint elérkezett a cselekvés ideje azért is, mert először fordul elő, hogy Magyarország, amelynek már vannak demokratikus hagyományai, gazdasága pedig erős, teljesítménye jó, megteremtheti a jólét alapjait.

Úgy vélte: az élet minden területén megkezdődött Magyarország felzárkózása a fejlett államokhoz, de nélkülözhetetlen, hogy véghez vigye a megkezdett belső reformjait, és lépést tartson az Európai Unióban bekövetkező, a gazdasági versenyképesség növelését célzó változásokkal.

A szélsőségekről szólva hangsúlyozta, hogy a fasizmus sehol, semmilyen formájában, megjelenésében nem fogadható el.

Ha erőre kap a szélsőség, a szélsőséges politika, akkor mindaz, amit alkottunk az elmúlt években, évtizedekben, porrá válik. Ezért rendkívül fontos mindent megtenni a szélsőségek háttérbe szorítása érdekében - fogalmazott Horn.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Horn: "az SZDSZ visszaélt a gyengeségével"

Horn Gyula volt miniszterelnök kedden az államfőválasztás után kételyének adott hangot abban a tekintetben, hogy helyreállítható-e a bizalom az MSZP-ben az SZDSZ iránt.

MTI Itthon

Horn nem közvetít Orbán és Gyurcsány között

Orbán Viktor szerint a jelenlegi kormánynak nem sikerült a beszéd helyett a tettek mezejére lépnie; Horn Gyula szerint azt is figyelembe kell venni, hogy a kormány nagyon sok mindent tűzött napirendre.

MTI Itthon

Horn: a populizmus kísértete járja be Európát

"Ma nem a kommunizmus, hanem a populizmus kísértete járja be Európát, ami szerint ígérjünk mindent, amit az emberek várnak, nem számítva, van-e realitása ezek betartásának" - mondta Horn Gyula Veresegyházán, a párt megalakulása 15. évfordulója alkalmából rendezett szombati ünnepségen.

MTI Itthon

Horn és Medgyessy nem vesz részt a Gyurcsány-Orbán találkozón

Horn Gyula és Medgyessy Péter volt kormányfők csütörtökön közölték, semmilyen formában nem kívánnak részt venni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor Fidesz-elnök tervezett találkozóján. Boross Péter feltételekhez köti részvételét.

Tőrdöféssel érhet fel a lakásáfa emelése az ingatlanfejlesztők szerint

Tőrdöféssel érhet fel a lakásáfa emelése az ingatlanfejlesztők szerint

Tanárok vallottak a hiányosságaikról

Tanárok vallottak a hiányosságaikról

Eljárás indult a záróvonalon, majd kanyarodó sávban előző rendőr ellen

Eljárás indult a záróvonalon, majd kanyarodó sávban előző rendőr ellen

Kálmán Olga már nem emlékszik, mit írt Gyurcsánynak

Kálmán Olga már nem emlékszik, mit írt Gyurcsánynak

Segíthet a kávé a fogyásban

Segíthet a kávé a fogyásban

Elárulta az erdélyi gróf, mivel tölti náluk az időt Károly herceg

Elárulta az erdélyi gróf, mivel tölti náluk az időt Károly herceg