szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy közel ötezer fős minta alapján készült felmérésből, amely az állampolgárok demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmát szondázta, az derül ki, hogy emberek a rendőrségben bíznak a leginkább, míg a politikusok megítélése a legrosszabb.

A közvélemény-kutatást a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Magyar Művelődési Intézet Közösségfejlesztési Osztálya szeptember 19-e és 25-e között készítette, a közösségi kezdeményezéseket támogató hálózat tagjainak közreműködésével.

Az országos vizsgálat keretében szúrópróbaszerűen mintegy 4500 embert kérdeztek meg arról, mennyire bíznak meg a demokratikus intézményrendszer különféle szereplőiben - közölte Varga Máté, a felmérés egyik szervezője.

A válaszok alapján a rendőrség iránti állampolgári bizalom volt a legnagyobb, a megkérdezettek 49 százaléka "nagyon", illetve "eléggé" bízik az intézményben. A bizalom-toplista második helyén az önkormányzatok állnak, az intézményről a válaszadók 42 százaléka vélekedett pozitívan.

Ezt követi az igazságszolgáltatás intézménye, amelyről a megkérdezettek 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megbízik benne. Negyedik helyre a parlament került, amelyben a válaszadók 15 százaléka "bízik meg", míg utolsó helyen a politikusok állnak, a megkérdezettek mindössze kilenc százaléka vélekedett róluk pozitívan - derül ki az összesített adatokból.

Az ország 18 megyéjében (Komárom-Esztergom megye kivételével) és Budapesten végzett vizsgálat során, amely a szeptember végén megrendezett Állampolgári Részvétel Hete elnevezésű rendezvénysorozat keretében készült, megkérdezték azt is, mennyire bíznak az állampolgárok abban, hogy befolyással tudnak lenni a lakóhelyüket érintő döntésekre.

A válaszok alapján a megkérdezettek valamivel több, mint egyharmada "valamilyen mértékben" hisz abban, hogy befolyásolhatja a lakóhelyét érintő döntéseket, 60 százalékuk viszont nemleges választ adott a kérdésre.

Emellett az állampolgári aktivitás megnyilvánulásait is vizsgálta a felmérés, a válaszok alapján az elmúlt egy év során legtöbben, a megkérdezettek 30 százaléka nyilvános gyűléseken vett részt, petíciókat 25 százalékuk írt alá, tüntetésen és tiltakozó megmozdulásokon pedig 10 százalékuk jelent meg.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

eurohirek.hu Gazdaság

Ugrásszerűen nőtt az MNB iránti bizalom

A lakosság egyre érdeklődőbb az euró bevezetése iránt, ám a kérdés még mindig megosztja a társadalmat. A lakosság 65 százaléka bízik az MNB döntéseinek szakszerűségében és megalapozottságában, a jegybankot hitelesebbnek tartják a bíróságoknál, a Pénzügyminisztériumnál és a parlamentnél.

hvg.hu Világ

Életuntak a magyarok

Nincs még egy ország az Európai Unióban, amelynek lakosai annyira borúlátóak lennének, mint Magyarország – olvasható ki az Eurobarometer néven futó, frissen közzétett uniós hangulatfelmérésből. A pesszimizmus érzése – derül ki az anyag eredményeiből – gyakran teljesen ok nélküli, de legalábbis jóval intenzívebb annál, mint amit a valós helyzet indokolna.

hvg.hu Gazdaság

A munkanélküliségtől tartunk leginkább

Növekedett Magyarország eurózónához történő csatlakozásának, illetve az euró bevezetésének hazai támogatottsága - állapítja meg az Európai Bizottság által kiadott Eurobarometer elnevezésű felmérés tegnap közzétett tavaszi kiadása. A jelentés szerint a magyarok a munkahelyek megszűnésétől tartanak a leginkább.