szerző:
MTI

Bene László országos rendőrfőkapitány szerint veszélyes és elkerülendő egyetlen számsor alapján jellemezni egy-egy település bűnügyi helyzetét. Az altábornagy szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a HVG egyik múlt heti cikkével összefüggésben fejtette ki a rendőrség álláspontját.

Bene László hangsúlyozta, hogy nem a HVG november 19-i, bűnözési toplistákkal foglalkozó "Fekete városok" című írását kívánja bírálni. Ugyanakkor a cikkel vitázva leszögezte: "a rendőrségnek sem oka, sem joga nincs arra, hogy bármely bűnözéssel összefüggő adatot eltitkoljon".  A rendőrfőkapitány hangsúlyozta azt is, hogy a bűnözési adatokról és az abból levonható következtetésekről csak tényszerűen, megfontoltan lehet nyilatkozni, hiszen ezek kihatnak a lakosság veszélyérzetére és gazdasági következményeik is lehetnek. 

A főkapitány elmondta, hogy a bűnözéssel kapcsolatos adatok részben a Belügyminisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal internetes honlapjáról, részben pedig a rendőri vezetők önkormányzatoknak adott éves, nyilvános tájékoztatóiból megismerhetők.

Bene László - a HVG cikke szerint a bűnügyi fertőzöttség szempontjából élen álló - Visegrád adatait elemezve rámutatott arra, hogy tavaly a város 1711 állandó lakosára 410 bűncselekmény jutott. Ám ebből 277 a szerzői vagy szomszédos jogok megsértését, tehát például illegális CD-másolást valósított meg, ami miatt a főkapitány szerint az emberek nem igazán érzik magukat veszélyben. A lakosság biztonságérzetét igazából fenyegető bűncselekmények közül lopásból 56, betöréses lopásból 28 történt egy év alatt Visegrádon - fűzte hozzá a főkapitány. 

Bene László arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen adatok túldimenzionálása indokolatlanul fokozhatja a lakosság veszélyérzetét, továbbá káros gazdasági következményei is lehetnek például a befektetések vagy az idegenforgalom terén. "Örültünk volna, ha a cikk írója megkeresett volna minket" - jegyezte meg az országos főkapitány, majd hozzátette: Magyarország bűnözési adatai jobbak, mint például Hollandiáé vagy Svédországé, továbbá míg Magyarországon évente 40 ezer betöréses lopás történik, addig Ausztriában 120 ezer. "És én ettől még nem mondom, hogy ott rosszabb a helyzet (...), a számokkal való játék bármiféle következtetések levonására alkalmas" - magyarázta Bene László, aki nem értett egyet a HVG cikkében használt "bűnös város" kifejezéssel sem.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Hol lopnak és rabolnak a legtöbbet?

Múlt héten jelent meg a HVG-ben a magyarországi városok tavalyi toplistája. Lapunkban a bűnügyi fertőzöttségről, a vagyon elleni bűncselekményekről, a legtöbb és legkevesebb tettest kibocsátó városkról olvashattak. Most megtudhatják, hol lopnak és a rabolnak a legtöbbet és leggyakrabban.

Jogi tanácsok

Jár-e kártérítés, ha szórakozóhelyen lopnak tőlünk?

Miközben egy étteremben, kávéházban gyanútlanul beszélgetünk, előfordulhat, hogy ellopják a kabátunkat, táskánkat, vagy esetleg a pénztárcánkat. Ilyen jellegű bűncselekmények esetén csekély az esély arra, hogy a rendőrség elkapja a tettest. Mégis van lehetőség arra, hogy a kárunkat megtérítsék.

Fülke: Orbánnak most a saját terveit kell lesöpörnie az asztalról

Fülke: Orbánnak most a saját terveit kell lesöpörnie az asztalról

"Aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, csatlakozzon!" - egyesületként folytatja az ADF

"Aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, csatlakozzon!" - egyesületként folytatja az ADF

Összecsaptak a metrójegyár-emelés miatt tüntetők a rendőrökkel Chilében

Összecsaptak a metrójegyár-emelés miatt tüntetők a rendőrökkel Chilében

Karácsony Gergely felfüggeszti a kilakoltatásokat Budapesten

Karácsony Gergely felfüggeszti a kilakoltatásokat Budapesten

Ajánlom magomat: Nemzeti Swingerklubot javasol mindenhová Kovács András Péter

Ajánlom magomat: Nemzeti Swingerklubot javasol mindenhová Kovács András Péter

Forog a sírjában a bakelitlemez, és élvezi

Forog a sírjában a bakelitlemez, és élvezi