szerző:
MTI

A rendőrség szerint egy textíliát égetett el kedden az a férfi, aki egy vörös zászlóra Horn Gyula miniszterelnök nevét festette, s azt a budapesti német nagykövetség előtt meggyújtotta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese szerint a férfi bejelentette a demonstrációját, de ebben nem szerepelt, hogy "textíliát fog meggyújtani". Hozzátette: a férfi az akciója bejelentése után tartott egyeztetésen sem tájékoztatta a rendőröket szándékáról.

Amikor a rendezvény biztosítása során a demonstrációt biztosító rendőrök észlelték, hogy a férfi meggyújtotta a textilt, felszólították, hogy hagyja abba a szabálysértését. A férfi ennek eleget tett, eloltotta a tüzet, így nem indult ellene eljárás - tette hozzá Unger Pál.

A Stop.hu keddi beszámolója szerint Zajácz László, a Pongrátz Gergely Front vezetője gyújtott meg egy vörös zászlót Németország budapesti nagykövetsége előtt, tiltakozásul, mert - szerinte - Horn Gyula túl sok kitüntetést kap a német államtól.

Az internetes portál információi szerint kedden ugyanaz a férfi égetett zászlót, aki hetekkel ezelőtt vörös festékkel öntötte le az MSZP székházát. Akkor a járőrök előállították, és rongálás miatt eljárást indítottak ellene.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Horn: "nagyon sok anyázás lesz"

Horn Gyula a hazai politikai erők közötti megegyezés szükségességét hangoztatta a nemzeti érdekek védelmében kedden Pécsett.

MTI Itthon

Horn: "az SZDSZ visszaélt a gyengeségével"

Horn Gyula volt miniszterelnök kedden az államfőválasztás után kételyének adott hangot abban a tekintetben, hogy helyreállítható-e a bizalom az MSZP-ben az SZDSZ iránt.

Új módszer: egy egyszerű vérvétellel felmérhető a tüdőrák kockázata

Új módszer: egy egyszerű vérvétellel felmérhető a tüdőrák kockázata

A férgeket vizsgálva jöttek rá a kutatók, mivel mérsékelhető a szívinfaktus által okozott károsodás

A férgeket vizsgálva jöttek rá a kutatók, mivel mérsékelhető a szívinfaktus által okozott károsodás

Borkai Zsolt lemondását követelték tüntetők Győrben

Borkai Zsolt lemondását követelték tüntetők Győrben

Lezajlott az első csak női űrséta

Lezajlott az első csak női űrséta

Lenyugodna, relaxálna? Próbálja ki itt a színezést

Lenyugodna, relaxálna? Próbálja ki itt a színezést

Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő

Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő