szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hiller István elképzelhetőnek tartja, hogy Kóka János gazdasági miniszter az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje legyen a parlamenti választásokon. Kóka János kitérő választ adott a felvetésre.

"Én elképzelhetőnek tartom, hogy Kóka János közös jelölt legyen, de ehhez nyilván a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja is kell" – mondta a szocialista pártelnök az MTV Nap-kelte című műsorában.

Hiller arról beszélt, hogy az elmúlt napokban tudták meg, hogy Kóka János az SZDSZ színeiben képviselőjelöltként indul Budapesten az I. és a II. kerületek közös választókörzetében. Az esetleges közös jelöltségről azonban hivatalos tárgyalásokat nem folytattak.

Kóka Jánost "egy tehetséges, energikus, ennek az országnak az érdekeit szem előtt tartó politikusnak látom, nem bánnám, hogyha közös jelölt lenne, de minden megállapodáshoz legalább két fél kell" – mondta szocialista pártelnök.

A műsorban arról is beszélt, hogy az MSZP egyedül akarja megnyerni a választásokat. "Ez a cél, de ennek a kormánykoalíciónak (...) a folytatása az legalább ennyire fontos" - hangsúlyozta.

Kóka János a Nap-kelte következő vendégeként a felvetésre azt válaszolta, hogy ezek a kérdések nem egyéni szinten, hanem a pártok között dőlnek el, de az SZDSZ-nek a fő célja a liberális értékek bemutatása. Az SZDSZ-nek 15-20 százalék közötti pártnak kell lennie – jelentette ki Hiller. Beszámolt arról is, hogy előzetes felmérést végeztek, amelyből az derült ki, hogy a szavazók a Kóka János névre sokkal több szavazatot adnának le, mint magára a liberális pártra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Kóka: 2008-ig teljesíthetjük az euróbevezetés feltételeit

Kialakulhat gazdasági és politikai konszenzus arról, hogy Magyarország 2008-ig teljesítse az euró bevezetésének feltételeit, és döntsön az euró 2010-es bevezetéséről - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén szerdán.

MTI Gazdaság

Természetbeni juttatás: Kóka egyeztet Veressel

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint hátrányosan érinti a nemzetközi vállalatok magyarországi cégeinek munkavállalóit a természetbeni juttatások adó- és járulékterheinek növelése, s ezért azt kéri, hogy vonják vissza a részvényopciókkal kapcsolatos részt.

Gazdaság

Kóka: Londonban díjazták az őszinteséget

Megvétózza-e Magyarország a Tony Blair által fontolóra vett EU költségvetési tervezetet, ha az számunkra kedvezőtlen irányt vesz? – kérdezte egyebek között a hvg.hu Kóka János gazdasági minisztert, aki kedden felszólalt a Brit Gyáriparosok éves közgyűlésén, korábban pedig Skóciában tárgyalt magyarországi befektetésekről.

MTI Itthon

Kóka szerint Magyarország a "pannon puma"

Kóka János gazdasági miniszter elismerően nyilatkozott Szlovákia gazdasági felzárkózásának tempójáról, de szerinte figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarország lényegesen magasabb gazdasági alapról kísérli meg az ugrást az euróövezeti szint felé.

Gazdaság

Kóka titokban tárgyal a Hankook beruházásáról

Japán útjáról nem egyenesen Budapestre tér vissza jövő hétfőn Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, hanem titokban ellátogat a dél-koreai fővárosba, ahol a Hankook vezetőivel egyeztet az abroncsgyártó tervezett félmilliárd eurós nagyberuházásáról.

MTI Itthon

Kókát indítja Mécs körzetében az SZDSZ

Az SZDSZ egyéni képviselő-jelöltjeként indul Kóka János gazdasági miniszter a jövő évi országgyűlési választásokon - jelentette be a liberális párt elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.