szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idén is megrendezik a „Pártelnökök a Közgázon” című sorozatot, hasonlóan 1994-hez, 1998-hoz és 2002-höz, a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete, illetve a Magyarország Politikai Évkönyve szerkesztősége szervezésében – közölte Sándor Péter szervező.

A közlemény szerint a sorozatra az intézeti és egyetemi hagyományaiknak megfelelően azoknak a pártoknak az elnökeit hívják meg, amelyek az előző országgyűlési választáson a listás szavazatok legalább egy százalékát megszerezték.

A „Pártelnökök a Közgázon” sorozatban – a vasárnapig már egyeztetettek szerint – március 16-án délután hat órától Thürmer Gyula a Munkáspárt, este 8 órától Csurka István a MIÉP, március 20-án Dávid Ibolya az MDF, március 30-án Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke tart elnöki fórumot a Corvinus Egyetemen (a Közgázon). Egyelőre nem tudni, ki lesz a pártelnöki fórum vendége március 23-án és 27-én este 8 órakor.

A sorozat alkalmával a szervezők azt kérik a pártok vezetőitől, hogy egy egyetemi fórumon fejtsék ki véleményüket négy témakörben. Ezek: Magyarország 2002-2006 közötti értékelése – az EU-tagság következményei, gazdaságpolitika, külpolitika, szociálpolitika, általános helyzet, politikai demokrácia –, a kormány-ellenzék és külön a parlament munkájának értékelése, saját pártjuk teljesítményének bemutatása és értékelése, valamint a főbb, 2006-2010 közötti programok, tervek.

A miniszterelnök-jelöltek ismerik a Közgáz ez irányú hagyományait, és ezzel összefüggésben megerősítem, hogy a Közgáz az április 5-i (vagy akár más időpontban kerülne rá sor) harmadik vita megtartására rendelkezésre áll – olvasható Sándor Péter közleményében.

A szervező emlékeztetett rá, hogy a Közgázon megtartott két korábbi vita elve az volt, hogy szavatolják a két miniszterelnök-jelölt számára a nyugodt körülményeket, amelyek között alaposan kifejthetik és megvitathatják egymással álláspontjukat Magyarország legfontosabb problémáiról és azok megoldásáról. Ennek érdekében nem volt előre rögzített, mesterségesen betartandó időkerete a vitának; egy vitavezető volt, akinek nem volt szabad elnyomni a két főszereplő idejét és mondanivalóját, de vitavezetésével elősegítette a legfontosabb társadalmi problémák felvetését és megvitatását.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Gyurcsány: "Orbán úr időnként nem mond igazat"

Nem lehet a kampánycsend előtti utolsó pillanatban vitatkozni, mert szavainkat ki kell tenni annak a próbának, hogy másnap mindenki végiggondolhassa, igazat mondott-e a miniszterelnök vagy a pártelnök - mondta Gyurcsány Ferenc Pápán. Az érvet elfogadta az ellenzék, s a fő akadály elhárult a vita megrendezése elől.