szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hét, a fővárosi zavargások ügyében eljáró bíró és két ügyész neve található meg a kossuthter.com címen elérhető honlapon. Közülük három bírának és az egyik ügyésznek a neve mellett otthoni, illetve mobil telefonszámát is közzétette az egyik szélsőjobboldali internetes portál. A Fővárosi Bíróság úgy tudja, telefonszámuk nyilvánossá tétele óta eddig még nem kaptak fenyegetést az érintettek.

Hét, az előzetes letartóztatások elrendelésében, illetve az elsőfokú ítéletek meghozatalában közreműködő  bírák nevét  hozta nyilvánosságra a Kossuth téri tüntetők hivatalos fóruma. Egy szélsőjobboldali portál viszont kinyomozta három bíró és egy ügyész lakás, illetve mobiltelefonszámát, valamint jó hírnevük megsértésére alkalmas megjegyzéseket is közölt saját oldalán. Péterfalvi Attila a hvg.hu kérdésére elmondta: a bírák neve, beosztása, illetve a tárgyaláson -média által - készített felvétel nyilvánosságra hozható.  A lakás címét, illetve a mobil telefonszámot  viszont csak az érintett hozzájárulásával lehet közölni,  ellenkező esetben a portál jogellenesen cselekedett.

Az érintettek közvetlenül is felszólíthatják a honlap szerkesztőit, hogy vegyék le az adatokat, és ha ennek nem tennének eleget, bírósághoz is fordulhatnak. Az ombudsmani hivatal pedig akár azonnal is megtilthatja a személyes adatok nyilvánosságra hozatalát.  Az adatvédelmi biztoshoz eddig még nem érkezett panaszbeadvány, de mint Péterfalvi Attila mondta kész kivizsgálni. A Fővárosi Bíróság úgy tudja az érintettek közül eddig senki nem kapott fenyegetést, várhatóan ma délután 2-kor foglal állást a bíróság.
 
Ráczné Dr. Kschwendt Katalin, a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyik, az ügyben érintett  bírája nem szeretett volna nyilatkozni az őt ért esetleges fenyegetésekkel kapcsolatban. A hvg.hu-nak elmondta:  még nem volt rá példa, hogy privát elérhetőségeit nyilvánosságra hozzák.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Vékonyra sikeredett a tüntetők önfeljelentő akciója - videó

Tegnap a Kossuth téri tüntetők bejelentették, az eddigi letartóztatottakkal való szolidaritásuk jeleként feljelentik magukat a rendőrségen. Ma négyen jelentek meg a Teve utcai épületnél, ketten közülük belépő cédulát kértek a portán.

MTI Itthon

Kordont béreltek a Kossuth téri tüntetők

Kordont béreltek a tüntetők szerdán a Kossuth téren, mert a rendőrség elszállíttatta a saját tulajdonában lévő korlátok egy részét, arra hivatkozva, hogy sok rendezvény van a városban, ezekből az eszközökből pedig nem áll elegendő a rendőrség rendelkezésére.

MTI Itthon

Tüntetők vonulnak az Andrássy úton

Közel 50 demonstráló, kiemelt rendőri biztosítás és fokozott sajtóérdeklődés mellett indult a fővárosi Oktogontól a Hősök terére csütörtök délután; a tüntetők Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követelték.