szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újabb két rendőrt gyanúsított meg az ügyészség a szeptemberi és októberi budapesti zavargásokkal összefüggésben, így már tizenötre emelkedett a meggyanúsított rendőrök száma.

A csütörtökön gyanúsítottként kihallgatott rendőrök nem tettek vallomást, s a gyanúsítás ellen ellenvetéssel éltek – mondta Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A Fővárosi Főügyészséghez 171 rendőr ellen tett feljelentés érkezett a szeptemberi és októberi zavargások miatt. Az októberi eseményekkel összefüggésben 133, a szeptemberben történtekkel kapcsolatban 38 feljelentés miatt indult nyomozás. A feljelentők elsősorban hivatalos eljárásban történt bántalmazás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértése miatt fordultak az ügyészséghez.

Az október 23-án történtekkel kapcsolatban egy gyülekezési szabadság megsértése miatt tett feljelentés ügyében is eljárás indult. Ebben az ügyben még tart a nyomozás, gyanúsítottja még nincs az ügynek – mondta a szóvivő. A feljelentések kapcsán eddig 15 rendőrt gyanúsítottak meg, valamennyiüket hivatali eljárásban történt bántalmazás miatt, ám néhányukat könnyű, illetve súlyos testi sértéssel is meggyanúsították.

Az MTI ügyészségi forrásból úgy tudja, hogy pénteken tovább nőhet a meggyanúsított rendőrök száma.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség mellett a Központi Nyomozó Főügyészség is eljárást folytat az október 23-i eseményekkel összefüggésben Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján. Az ellenzéki politikus ügyvédje, Futó Barnabás, november 2-án közölte az MTI-vel, hogy Révész Máriusz benyújtotta feljelentését az október 23-án vele szemben foganatosított erőszakos rendőri fellépés miatt. Az ügyészség hivatalos eljárásban történt bántalmazás miatt elrendelte a nyomozást.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Őszi zavargások: hat rendőrt gyanúsítanak

Hat rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség a szeptemberi-októberi zavargásokkal összefüggésben – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

MTI Itthon

Enyhítették a zavargásokban részt vett katona büntetését

Egy évig tartó szabadságvesztésre enyhítette hétfőn jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa annak a szerződéses katonának a büntetését, aki szeptember 19-ről 20-ra virradóra részt vett a Blaha Lujza téri zavargásokban.

MTI Itthon

Alternatív bizottság vizsgálja az október 23-i zavargásokat

Mindkét oldalt, a rendőrök és a tüntetők magatartását egyaránt vizsgálja az az alternatív bizottság, amely az október 23-i zavargások feltárására jött léte - mondta Völgyesi Miklós, volt legfelsőbb bírósági büntetőbíró, a testület egyik tagja szerdán.