szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla kedden a K&H-ügy egykori főnyomozóját, Molnár Csabát a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés, két társát pedig a hivatali vesztegetés vádja alól.

Az ügyészség korábban azzal vádolta az egykori rendőrtisztet, hogy 2003-ban az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként néhány, csekély értékű ajándékért cserében jogtalan előnyhöz juttatott pénzváltókat, akiknek államtitkokat is elárult - írja a HavariaPress.
 
A Fővárosi Ítélőtábla keddi jogerős ítéletével azonban helybenhagyta a Nógrád Megyei Bíróság tavaly júliusban született elsőfokú, a vádlottakat felmentő ítéletét. A védelem arra hivatkozott, hogy az ajándékok, értékük miatt alkalmatlanok a vesztegetésre, ráadásul az alezredesnek hivatalból kellett kapcsolatot tartania az arab származású pénzváltókkal. A három éve tartó eljárás korábbi szakaszában az ügyészség államtitoksértéssel és hivatali visszaéléssel is vádolta Molnárt, de az eddigi ítéletekben a bíróság mindvégig megalapozatlannak találta ezeket a vádpontokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Újrakezdődött Molnár Csaba büntetőpere

Megkezdődött a megismételt eljárás Molnár Csaba volt rendőr alezredes vesztegetési és államtitok-sértési ügyében csütörtökön a Nógrád Megyei Bíróságon. Molnár Csaba a tárgyaláson elmondta, hogy a pénzváltókkal fenntartott kapcsolatából csak a rendőrségnek származott előnye.

Vélemény

Molnár Csaba rendőr alezredes

"Már azt is rosszul tűröm, ha valakit az utcán szabálytalankodni látok, olyankor azonnal szolgálatba helyezem magam, és intézkedem" - jelzi, mennyire született zsaru az utóbbi időben az ügyészség célkeresztjébe került, de leginkább a K&H-s Kulcsár Attila bécsi elfogásánál ismertté lett 36 éves rendőrtiszt.

MTI Itthon

Ismét felmentették Molnár Csaba nyomozót

Első fokon felmentette a Nógrád Megyei Bíróság Molnár Csabát, a K and H ügy egykori főnyomozóját a vesztegetés, a hivatali visszaélés és az államtitoksértés vádja alól szerdán.

MTI Itthon

Kulcsár: "nem Molnár Csaba fogott el Bécsben"

Kulcsár Attila cáfolta, hogy Molnár Csaba alezredes fogta el őt 2003 nyarán Bécsben. "Miért mondja azt Molnár Csaba, hogy ő elkapott, amikor önként én adtam fel neki magam!?" - mondta a KandH brókercégének egykori üzletág-vezetője.

MTI Itthon

Új eljárás indul Molnár Csaba ügyében

Hatályon kívül helyezte a Molnár Csaba rendőr alezredes ellen vesztegetés és más bűncselekmények vádjával indult ügyben az első fokú, felmentő határozatot a Fővárosi Ítélőtábla és új eljárásra utasított csütörtökön.

Itthon

Molnár Csaba rendelkezési állományba kerül

A hivatali visszaéléssel meggyanúsított alezredest és Bácskai János alezredest Rendelkezési állományba helyezte Bene László országos rendőrfőkapitány és soron kívüli eljárást kért a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivataltól.

MTI Itthon

Vádat emelt az ügyészség Molnár Csaba alezredes ellen

Hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolja a Központi ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest és B. János alezredest; a vád szerint Molnár Csaba többek között meg akarta akadályozni Kulcsár Attila felelősségre vonását.