szerző:
Csikász Brigitta
Tetszett a cikk?

Körülbelül 800 fős, több rendőri egységgel megerősített csúcsszervvé válik 2008. január 1-jétől a Nemzeti Nyomozó Iroda. A magyar FBI-nak nevezett szervezet az átalakítás következtében az eddiginél nagyobb hatáskörhöz jut, kiegészül a bűnügyi ellátókkal és a kommandósokkal is.

A rendszerváltást követően hirtelen megugrott a bűncselekmények száma. Egyre gyakoribbá váltak az erőszakos, köztük a maffiajellegű bűntettek, a leszámolások és a robbantásos merényletek. A közbiztonság helyreállítására 1996. szeptember 1-jével létrehozták a Központi Bűnüldözési Igazgatóságot (KBI), amely a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat jogutódja lett.

A KBI létjogosultságát azóta is állandóan vitatták, azzal érvelve, hogy a testület megbontotta az egységes bűnügyi szolgálatot. A szervezet igazgatója egyébként az a Kiss Ernő tábornok volt, akit nemrég eltávolítottak a XIII. kerületi kapitányság éléről a szolgálati kocsijával történt rejtélyes baleset kapcsán. Kiss Ernőn az sem segített, hogy október 23-án,  munkájának elismeréseként,  jutalmat kapott.
 

Bolcsik Zoltán
© Dudás Szabolcs
A Központi Bűnüldözési Igazgatóság alig két évet ért meg, 1998-ban ugyanis megszüntették, és létrehozták  a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságot, amely egészen 2004-ig, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)  létrehozásáig működött. Az akkori belügyminiszter, Lamperth Mónika az átalakítás bejelentésekor azt nyilatkozta, hogy az NNI-t – a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság és a Pénzügyi Nyomozó Igazgatóság összevonásával – a bűnüldözés irányítására hozták létre,  az FBI, a német szövetségi és a lengyel központi nyomozó iroda mintájára, a magyar sajátosságokkal kiegészítve. A nyomozó iroda célját a fehérgalléros, a kábítószer-, a szervezett bűnözés, az emberkereskedelem, a csúcstechnológiai – számítógépes és internetes – bűnözés, a korrupció, a környezetkárosítás, valamint a terrorizmus elleni fellépésben jelölte meg. Ezzel az NNI lett az ORFK egyetlen nyomozó szerve, amely a kiemelt fontosságú hazai, illetve a Magyarországot is érintő nemzetközi bűnügyekre specializálódott.

A szervezet jelentősége a határőrség és a rendőrség integrációjával tovább nő. Parancsnoka immár nem Bolcsik Zoltán, aki az NNI-t a megalakítása óta igazgatta, hanem helyettese, Petőfi Attila, aki november 15-étől vette át a "magyar FBI" irányítását. Bolcsik pedig átült Veszprém megye főkapitányi székébe. Egészen az utolsó pillanatig, Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszternek a változásokat bejelentő november 6-i sajtótájékoztatójáig úgy tűnt, hogy a Pintér Sándor egykori belügyminiszter támogatását élvező Bolcsik Zoltán megingathatatlan, s hiába próbálják személyét támadásokkal kikezdeni, biztosan ül székében.  Többek közt a lejáratókampány részének tartották a testületen belül azt a felröppent hírt, miszerint a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ meglövése előtt két héttel az NNI igazgatójának testvére, Bolcsik György csömöri telkén tartottak lőgyakorlatot. A tetteseket a felajánlott tízmillió forintos nyomravezetői díj ellenére sem találtak még meg.

Mindenesetre a hír – ami egyébként nyolc hónappal a történtek után kapott csak szárnyra (!) –  alaptalannak bizonyult, mindössze egy fegyver kipróbálását  fújták fel gyakorlatozásnak.  Bolcsik tábornok Veszprém megyébe történt áthelyezése mögött sokkal inkább az NNI fiaskói állnak: a móri ügy, a laptop-lopás és a titkos információk kiszivárgása. Valószínűleg ebből lett elege az országos vezetésnek. Bolcsik utódául a szakmai hozzáértéséről, illetve tapasztalatáról ismert és az NNI-n belül is leginkább támogatott Petőfi Attila ezredest, az addigi általános igazgató-helyettest jelölték.

A cikk folytatása (Oldaltörés)

Az új igazgató a hvg.hu-nak elmondta, váratlanul érte, hogy  Bencze József országos rendőrfőkapitány választása végül is rá esett. „Minden nagyon gyorsan történt. Kihívást jelent számomra, hogy a rendőrség és a határőrség integrációjának előestéjén kerültem a szervezet élére, s innen kísérhetem végig az átalakulást, amely az NNI életében azt jelenti, hogy 480 ember helyett mintegy 800 fővel működünk tovább.” Az új vezető  számos megoldandó feladattal találja magát szembe. „Zajlik egy belső átalakítás, mivel az NNI-hez került a Bűnügyi Ellátó Igazgatóság, amely a nyílt és titkos nyomozati munkával – egészen a megfigyeléstől az elfogásig – segíti a tevékenységünket.”

Petőfi Attila
© MTI - Győri Károly
Az igazgató szerint az integráció révén száz határőr kerül át az NNI-hez, akiknek fele – a Területi Főosztály irányítása alatt – a "végeken" marad, azaz a hat régió központjából, Székesfehérvárról, Győrből, Pécsről, Szegedről, Debrecenből és Miskolcról erősítik majd az NNI-t. Akad egy további, a szervezetet érintő változás: a Parlament döntése alapján a pénzmosással kapcsolatos nyomozások a rendőrség hatásköréből átkerülnek a vám- és pénzügyőrséghez. „Ezt nem tartom túl szerencsésnek, hiszen így a bankoktól származó, gyanús pénzmozgásokra utaló adatok, kriminalisztikai jelzések elvesznek számunkra”   – adott hangot fenntartásainak Petőfi Attila. Az eddig pénzmosási ügyekkel foglalkozó rendőröknek tehát új helyet kell keresni. „Ezek az emberek a Gazdaságvédelmi Főosztályon belül maradnak, s ott a korrupció-ellenes akciókban vesznek részt, valamint felveszik a harcot a környezetkárosító bűncselekmények mellett a különböző pénzügyi visszaélésekkel szemben is.”

Az elhíresült iratlopásos történettel – a nyáron kikerült államtitkot tartalmazó dokumentummal – kapcsolatban Petőfi Attila közölte, a Budapesti Nyomozó Hivatal által ismeretlen tettessel szemben folytatott eljárás mellett az NNI-n belül elvégeztek egy belső ellenőrzést. Háromszáz kollégát kérdeztek ki és vetettek poligráfos vizsgálat alá. Megállapították, hogy néhány közalkalmazott titoksértési szabályszegést követett el, ami fegyelmi büntetést von maga után.
 
Petőfi Attila hozzátette: mindenképpen elejét szeretnék venni a hasonló ügyeknek, ezért bevezettek több adat- és titokvédelmi biztonságot szolgáló intézkedést,  így például megszigorították a beléptetést. Az igazgató szerint a tisztulási folyamathoz hozzájárulhat új, hiteles emberek érkezése, akik vérfrissítést jelenthetnek az NNI életében. „Úgy gondolom, az ügyek beszélnek majd magunk helyett.”

Csikász Brigitta

 

 
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Nemzeti Nyomozó Iroda: fegyelmi négy fő ellen

A Nemzeti Nyomozó Irodánál történt iratlopási ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálata befejeződött; jelenleg négy személy ellen folyik fegyelmi vizsgálat, ebből három vezető beosztású rendőr - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.