Dübörgő tankjaink a Felvidéken

Érsekújvár/Nove Zámky augusztus 21-én. Sereg és sereglet © Gyén János

A magyar honvédség a VSZ által kijelölt megszállási övezete egyáltalán nem esett egybe az 1938-as bécsi döntés által Magyarországhoz csatolt felvidéki területekkel, csupán Nyugat-Szlovákiára terjedt ki, a keleti részt nem érintette – cáfolja a HVG írása azt a közkeletű legendát, hogy Kádár János katonái éppen ugyanoda vonultak volna be, ahova harminc évvel korábban Horthy Miklós serege.

A csehszlovákiai magyarok a legkevésbé sem fogadták lelkesen nemzettársaikat, az invázió soha nem látott egységbe forrasztotta a helyieket, szlovákokat és felvidéki véreinket. Eleinte voltak, akik azt hitték, hogy eltévedtek a magyar csapatok, mások újabb hadgyakorlatot valószínűsítettek, majd szembesülve a valósággal, sár- és tojásdobálással, szitkokkal és jó szóval próbáltak katonáinkra hatni. Mint a fejleményekből kiderül, kevés sikerrel. Harc a magyar övezetben nem volt, azt parancsban tiltotta meg a szlovák katonai vezetés. A bevonulásnak egyetlen magyar katona áldozata is egy közlekedési baleset miatt vesztette életét. A városokban viszont az utcára vonuló tömeg akadályozta a csapatmozgást. Így volt ez Érsekújváron is (lásd Gyén János hazánkban eddig nem publikált képét), ahol a magyar honvédek figyelmeztető lövéseket adtak le, szerencsére emberi áldozat nem volt, de a templomtorony sérülései évekig tanúskodtak a megszállók harckészségéről.

Lapunk tudósítója a helyszínen faggatta a szlovák és magyar szemtanúkat, mi több, írása eddig feldolgozatlan dokumentumokra támaszkodik. A két hónapig tartó szégyenletes magyar hadikaland meghökkentő részleteiről és máig tartó utóéletéről a csütörtökön megjelenő HVG-ben olvashat.