A telep ugyanis afféle luxuslakóparkként funkcionált – hűen ahhoz a grandiózus vízióhoz, amit Bárczy István főpolgármester az 1906-tól másodjára miniszterelnökösködő Wekerle Sándorral karöltve megálmodott. A nagy csinnadrattával bejelentett vállalkozáshoz megfelelő méretű telekre Budapest akkori határaitól hat kilométerre bukkantak rá, amit a fővárosi telekárak harmadáért – összesen 3 millió koronáért – sikerült megszereznie a Pénzügyminisztériumnak. Összesen 48 típusház született. Akkoriban a budapesti lakások túlnyomó többsége csupán egyszobás volt, így óriási előrelépést jelentett tehát az a pénzügyminisztériumi irányelv, hogy az új telepen a kétszobás munkáslakások domináljanak.

A munkások minden igényét kiszolgáló, kisvárosként működő telep Wekerle Sándor-i víziója annyiban mindenképpen megvalósult, hogy a bérbe adható üzlethelyiségeket eleve betervező építészek gondosságának hála, nagyon hamar 23 fűszerüz-let, öt hentesbolt, két tejcsarnok is megnyitotta kapuit, 1912-ben pedig beköltözhettek a rend őrei is az egész Kispestet ellátó, egyedülálló módon szecessziós rendőrségi épületbe. Igaz, sem a tervezett kórházat, sem a közelebbről nem részletezett „munkáskaszinót”, de még a fürdőszoba nélküli lakásokban élők számára alapvető fontosságú fürdőházat sem építették meg (az 1950-es évektől kezdve aztán a „türelmetlen” helyiek többnyire a kamrákat alakították át fürdőszobává).

A cikk nem ért véget, teljes egészében elolvashatja a csütörtökön megjelenő HVG-ben.