Nem szedte be a vizitdíjat, most a bírságot nem fizeti

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem fizeti ki a másodfokú ítéletben meghatározott pénzbírságot az a kunhegyesi körzeti fogorvos, akit azért marasztalt el a bíróság, mert a betegeitől nem szedett vizitdíjat.

Nagy Levente hétfőn tájékoztatta döntéséről az MTI-t, hangsúlyozva: most is helyesnek tartja korábbi elhatározását, mert az alkotmány szerint a kormány kötelessége, hogy gondoskodjon az egészségügyi ellátás anyagi fedezetéről. 
    
Megismételte azt a véleményét, amely szerint az a vizitdíj, amit nem szedett be, egy őt megillető bevétel volt, így tulajdonképpen saját támogatásáról mondott le. A bírságot hajtsák be, "ennyi hercehurca után nem lehetek jó kisfiú, amikor a vizitdíjról való véleménynyilvánításkor 2,6 millió ember nekem adott igazat" - tette hozzá a tavaly márciusi népszavazásra utalva a fogorvos. 
    
A kunsági kisvárosban praktizáló fogorvost először a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) kötelezte 327 ezer forint megfizetésére. A nála tartott ellenőrzés során ugyanis kiderült: 2007. február 15. és június 30. között a doktor 1.090 pácienst látott el, ám azoktól a 300 forintos vizitdíjat nem szedte be, noha az kötelező lett volna.     
    
A MEP fizetési felszólítást küldött a fogorvosnak, majd az előírt határidő lejárta után a bírósághoz fordult és kérte a fizetési meghagyás kiadását. Nagy Levente a fizetési meghagyással szemben ellenkérelemmel élt. 
    
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság tavaly júniusban hozott első fokú ítéletében kimondta: a fogorvosnak be kell fizetnie a be nem szedett vizitdíjat, a 327 ezer forintot a kamatokkal együtt a felperes egészségbiztosító részére. Az indoklás szerint az alperesnek, mint egészségügyi szolgáltatónak az akkor érvényes jogszabályok alapján nem volt mérlegelési lehetősége, ily módon pácienseit nem mentesíthette e fizetési kötelezettség alól.    A Debreceni Ítélőtábla a múlt héten helybenhagyta a megyei bíróság ítéletét, és a fogorvost, illetve annak betéti társaságát 300 ezer forintos pénzbírsággal sújtotta.