Várjunk csak, tehát Ön hallott a gázkamrákról, mindamellett Ön személy szerint, a saját szemével azonban mégsem győződött meg róla – faggatta a koncentrációs táborból hazatérő Köves Gyurit egy idegen a pályaudvaron, majd miután a Sorstalanság regényhőse elismeri, hogy valóban nem látta őket, az idegen elégedetten távozik. Egy regényről beszélünk ugyan, ám aligha járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, a zsidók (és romák és melegek és politikaiak) kiirtásának vitatása véghezvitelükkel egyidőben elkezdődött. 1946 körül – említ egy példát Karsai László történész – már azt a hír terjedt „a nép ajkán”, hogy „többen jöttek vissza, mint amennyien elmentek”.
A regényben szereplő, ujjaival a hózentrágerét húzogató férfi végeredményben semmi olyat nem csinált, ami miatt felelősségre vonható volna, csak kételkedve kérdezősködött. Akárcsak – hogy visszaugorjunk napjaink történéseire – a pólóárus-provokátor Tomcat, amikor magára ölti „Milyen hatmillió?” feliratú, a legyilkolt áldozatok számát sokalló T-shirtjét.
Ezekből is kitűnik, a holokausztot egészében vagy részleteiben tagadók változatosan képesek kifejezni a tragédiával kapcsolatos kétkedésüket és a gaztett áldozataival szembeni részvétlenségüket. És kiérződik, hogy büntetni nem volna egyszerű a holokauszttagadást: szimbolikus beszéddel és mondatokkal a szigorú Btk.-paragrafus könnyedén megkerülhető, különösen a mostani hazai ítélkezési gyakorlatra tekintettel, amely elsősorban nem tartalma, hanem formai megoldásai szerint vizsgálja a verbális megnyilvánulásokat.
Történelmet nem tanultak
Magyar zsidók Auschwitzban
Az Auschwitz-komplexum táboraiban és az evakuáció során megölt, vagy az innen más táborba szállított és ott elpusztult magyar zsidók száma becslések szerint megközelíti a 400 ezer főt. A legtöbben a birkenaui gázkamrákban fulladtak meg levegő után kapkodva. Holttesteiket elégették, csontjaikat betontalapzaton bunkókkal verték szét, hamvaikat a környező földeken és tavaknál szórták szét, vagy a Visztula folyóba öntötték. A magyar történelem során soha, sehol annyi magyar állampolgárt nem öltek meg, mint a birkenaui krematóriumok gázkamráiban. Auschwitz-Birkenauban nincsenek sírok, mégis ez a magyar, és egyben a világtörténelem legnagyobb temetője. Olvasson tovább! | A holokauszttagadók aránya másfél évtizede folyamatosan emelkedik, ezt támasztják alá Kovács András szociológus kutatásai. A CEU tanára által reprezentatív lakosságmintán végzett antiszemitizmus-felmérések szerint 1995-től 2006-ig fokozatosan 2-ről 7 százalékra nőtt azon polgártársaink száma, akik szerint nem voltak gázkamrák Auschwitzban, 12-ről 14 százalékra azoké, akik a zsidó áldozatok számát vitatják, s háromszorosára, 3 százalékról 9 százalékra azok aránya, akik szerint a szörnyűségeket a zsidók maguk találták ki.
Hogy miből fakad ez a züllés, arra a professzor kétféle magyarázatot talált: a kilencvenes évek elején még kellően ismeretlen volt a nyugati szintű náci propaganda, amelyre ráadásul most már minden, az internet mélyén turkáló tizenéves rátalálhat. Másfelől ugyanezek a tizenévesek egyre silányabb iskolai történelemoktatásban részesülnek. „A politikai-világnézeti huzavonák miatt a tanárok inkább óvatoskodtak, szívesebben megtanították háromszor az ókori történelmet, így év végén alig jut idő a huszadik századi történelemre” – magyarázza Kovács András.
A szélsőséges ideológiáktól egyre védtelenebb közvélemény kapta most meg forró témaként a holokauszttagadást. Két hete szombaton a Magyar Gárda egyik, a belőle kivált Dósa István vezette, de azonos néven szereplő szakadár alakulata a holokauszt emlékmenet előtti napon hangsúlyosan holokauszttagadó demonstrációt tartott a Budai Várban. Ezt követően a szocialista Hiller István és a szabaddemokrata Gusztos Péter a holokauszttagadás büntethetővé tételét helyezte kilátásba, és az MSZP héten benyújtja törvénymódosítási javaslatát. A Fidesz jobbára félrebeszél: előbb a Dósa-demonstráción elmaradó rendőri intézkedésen kezdett joggal lovagolni, majd a kommunista bűnökkel való hasonló eljárást emlegette (mintha azokat bárki is passzióból tagadná). Korábban már volt ilyen "kiegyensúlyozott" Btk.-rendelkezés, az úgynevezett "jelképtörvény", amelybe a jobboldalnak a náci és nyilas szimbólumok mellé sikerült beszuszakolni a kommunista jelképek tilalmát is, amit azonban a strasbourgi emberi jogi bíróság a római egyezménnyel ellentétesnek ítélt. A fideszes Répássy Róbert azért azt is hozzátette, a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggő eddigi Btk.-módosítások alkotmánymódosítás hiányában elbuktak az Alkotmánybíróság előtt.
Nemzetközi kötelezettségek (Oldaltörés)
A tilalom és büntethetetlenség melletti érvek egymásnak feszülnek. Valki László nemzetközi jogász és a Holokauszt Emlékközpont vezetője, Harsányi László azzal érveltek, az ország nemzetközi jogot sért azzal, hogy nem bünteti a vészkorszak elvitatását. Valki és Harsányi az 1965-ös, hazánk által is ratifikált New York-i egyezményből vezetik le a büntethetőséget, miután ennek 4. cikkelye szerint a részes államok büntetendő cselekménnyé kötelesek nyilvánítani a faji gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését, a faji megkülönböztetésre való izgatást, továbbá törvényellenesnek nyilvánítani és betiltani minden olyan szervezetet, amely faji megkülönböztetésre izgat.
Igen ám, replikáz erre a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), de a hivatkozott 4. cikknek megfelelő büntető tényállás évtizedek óta létezik a magyar jogban: a gyűlöletre uszítás bűncselekmény, a diszkrimináció pedig tiltott. Az aláíró államokkal szemben támasztott követelményekről pedig megjegyzik, hogy az ENSZ monitoring bizottsága nem állapított meg kifogást azon államokkal szemben, amelyek nem tiltják a holokauszttagadást, így azt nem kötelességük tiltani.
|
Előfordul, hogy a legtisztességesebb szándék is visszájára fordul. Karsai László történésznek például nehezen bocsátják meg egyes roma értelmiségiek, hogy egy 1994-ben megjelent munkájában feltárta: a magyarországi roma holokauszt az addig emlegetettel szemben lényegesen kevesebb, pár ezer áldozatot követelt. Vádlói megközelítésében Karsai véleménye is felér egy holokauszttagadással, miközben világosan látszik, ebben az ügyben nem a mások tragédiáját kéjesen bagatellizáló tagadásról van szó. „A kutatásom eredménye nem jelenti azt, hogy nekem ne fájna minden egyes roma áldozat” – magyarázza lapunknak Karsai. |
A TASZ kifejezetten veszélyesnek tartja a szólásszabadság "tartalomalapú" korlátozását, a kifejezésre juttatott témák, eszmék tiltása helyett azok hatása alapján kellene a jogszerűséget vizsgálni. „Nem arról van szó, hogy az uszító beszédeket, amelyek akár holokauszttagadást tartalmaznak, ne kellene büntetőjogilag üldözni, hanem arról, hogy ha valaki tagadja a holokauszt tényét, őt – ha csak ennyit tesz – ezért börtönnel ne fenyegessük” – mondta a hvg.hu-nak Simon Éva. A jogvédő szervezet programvezetője szerint nem is volna taktikus dolog mártírt faragni az efféle eszméket hirdetőkből.
Magyarországnak van egy nagy társadalmi adóssága, ezt nyögjük éppen; sosem néztünk szembe azzal, hogy az ország milyen szerepet töltött be a második világháborúban, és sem a politikai szcénának, sem a közbeszédben, sem az oktatásban megfelelő toleráns nevelést, toleráns társadalmat nem sikerült kialakítani – mondja Simon Éva. Sosem késő elkezdeni, de még mindig nincs elkezdve – teszi hozzá.
Az állam, a politikus s a média felelőssége, hogy miként reagál a hasonló esetekben. Egységes fellépéssel, határozottan kell elutasítani és cáfolni a vállalhatatlan eszméket, hirdetni a toleranciát, az antidiszkriminációs oktatás terjedését szorgalmazni – tételez ideális állapotokat a TASZ. Úgy vélik, a média számára mégoly érdekes, az első hívó szóra nyilatkozó szélsőségeseket is ritkábban kellene szerepeltetni. (Így talán kevésbé fordulhatnak elő olyan értelmezhetetlen esetek, mint pár éve, amikor a köztelevízió riportere egy konferencián a Párizs környéki zavargások ügyében a fent említett pólóárust gondolta kifaggatni.)
Pártharcokban istrumentalizálódott holokauszt
A büntethetőség ellenzőinek adott kézenfekvő válasz persze az, hogy ha tucatnyi demokratikus európai jogállam tartotta szükségesnek, hogy a büntetőjog eszközét is a szembenézés s a felelősség részévé tegye, akkor nálunk erre miért ne kerülhetne sor. „A büntetőjogi tilalom a legolcsóbb és legegyszerűbb látszatintézkedés. A dolog nem úszható meg a büntethetőség bevezetésével, a társadalmi probléma komplex, több évtizedes kezelése nélkül” – felel erre Simon Éva. Példaként éppen Németországot említi: a jogszabályok mindkét országrészben egyformán hatályosak, a szélsőségeket mégis a náci múlttal kevésbé elszámoló volt keletnémet területeken nehezebb kezelni. Ez persze legalább annyira jó érv a büntetőjogi tiltás mellett, mint ellene.
Mögöttes funkciója van annak, hogy sok európai országban bevezették a holokauszttagadás büntethetőségét, ezzel jelölték ki azokat a pontokat, amelyekkel az új európai identitás megkülönbözteti magát a régitől – magyarázza Kovács András. Az új, egyesülő Európa két szimbólummal jelölte ki, mi az, amit végleg maga mögött hagyott: Auschwitz és Gulag. A törvényeket egyöntetűen támogatták, még Svájcban is – mondja a szociológus. A TASZ mindenesetre a büntetőjogot nem tartja alkalmasnak arra, hogy ilyen szimbolikus üzenetek hordozóivá tegyék.
Magyar zsidók Auschwitzban
Az Auschwitz-komplexum táboraiban és az evakuáció során megölt, vagy az innen más táborba szállított és ott elpusztult magyar zsidók száma becslések szerint megközelíti a 400 ezer főt. A legtöbben a birkenaui gázkamrákban fulladtak meg levegő után kapkodva. Holttesteiket elégették, csontjaikat betontalapzaton bunkókkal verték szét, hamvaikat a környező földeken és tavaknál szórták szét, vagy a Visztula folyóba öntötték. A magyar történelem során soha, sehol annyi magyar állampolgárt nem öltek meg, mint a birkenaui krematóriumok gázkamráiban. Auschwitz-Birkenauban nincsenek sírok, mégis ez a magyar, és egyben a világtörténelem legnagyobb temetője. Olvasson tovább! | Idehaza – úgy fest – semmi esetre sem lesz ebből konszenzus. „Sajnos oly mértékben politizálódott, illetve a pártharcok eszközévé vált az antiszemitizmus témája, hogy a Fidesz már csak azért sem megy bele a tagadást büntető javaslat támogatásába, mert attól tart, hogy ebből olyan politikai vita alakul ki, amelyben ő kerül defenzívába” – mondja a szociológus professzor. Amíg ennyire megosztott a társadalom, addig a büntethetőség témájában is véget nem érő civakodásra van kilátás. (Ennek előjeleit már látjuk.)
Kovács András azonban – az európai példákhoz hasonlóan – elképzelhetőnek tartaná a Btk. bizonyos paragrafusainak módosítását úgy, hogy ne csak azokat a verbális aktusokat szankcionálja, amelyek kifejezetten erőszakra indítanak bizonyos kisebbségekkel szemben, hanem bizonyos, az emberi méltóságot sértő verbális aktusokat is korlátozzanak. Egy ilyen törvénynek azonban, amely adott esetben akár a holokauszttagadást is szankcionálhatná, megfelelőképpen konkrétnak kellene lennie, hogy ne válhasson „gumiparagrafussá”. A szólásszabadság ilyen korlátozását elvi alapokon ellenzőknek azt is végig kellene gondolniuk, hogy azokban a nyugat-európai országokban, amelyekben ilyen törvények léteznek, ezek nem járnak olyan drámaian káros következményekkel, mint amilyeneket ők vizionálnak – mondja a szociológus.
Holokauszttagadás - komfortérzet az antiszemitáknak
Akárhogyan is lesz, egyet feltétlenül érdemes leszögezni: a holokauszt tagadása a legritkább esetben azonos valamifajta kiérlelt „véleménnyel”. A zsidók kiirtásának tervbe vétele, az ennek szolgálatába állított procedúra precízen dokumentált folyamat volt, az elpusztított emberek száma, illetve maga a bizonyított pusztítás dokumentálása könyvtárakat tesz ki. Ráadásul történelmileg nem is olyan régen volt, így bajosan nevezhető mendemondának. Aki ezt vitatja, az vagy nagyon tájékozatlan – ilyen is előfordul –, vagy azért akar mindenáron hinni egy történelmi hazugságban, mert más okokból szüksége van erre a hitre. Az ilyen ember tényekkel nem meggyőzhető.
A holokauszttagadás ugyanis ma az antiszemiták komfortérzetét szolgálja. A holokauszt olyannyira szalonképtelenné tette az antiszemitizmust, hogy aki ma antiszemita akar lenni, annak bizonyítania kell, hogy az antiszemitizmusból nem következik a zsidók kiirtására való törekvés. A holokauszttagadás az antiszemitizmus újralegitimálására, elfogadtatására tett kísérlet – fogalmaz Kovács András.