Magyarországon az a párt ér el választási sikereket, amelynek megfelelő a társadalmi beágyazottsága. Tekintsük talán alaptételnek ezt, még akkor is, ha kivételek nyilvánvalóan akadnak, s a siker fogalma is relatív: jelentheti akár a parlamenti bejutási küszöb átlépését is. Azért is igaznak vehetjük ezt az állítást, mert a Jobbik éppen most bizonyította, hogy megfelelő témaválasztással gyorsan belophatja magát a „kisemberek” lelkébe egy politikai erő. Mindeközben az utóbbi hét évből hatot közös kormányzással együtt töltő MSZP és SZDSZ a saját bőrén érzi, mennyire elveszítette a kapcsolatot a „mindennapi emberekkel s problémáikkal”, mennyire más foglalkoztatja a választókat, mint amiket ők üzennek nekik.

Ha egy párt a társadalmi beágyazottságát növelni akarja, a lehető legnagyobb választóréteget kell megcélozni, olyan üzeneteket kell megfogalmaznia, amelyekre széles tömegek fogékonyak - mondja a hvg.hu-nak Sértő-Radics István, Uszka község szabaddemokrata polgármestere. Az SZDSZ ezt a lehetőséget a jelek szerint önként elszalasztotta, exkluzív rétegpártként definiálta magát, s emellett ki is tartott, miközben okosabb lett volna, ha befogadóbb, az összes választót célzó inkluzív párt lett volna - teszi hozzá a társadalmi beágyazottságát sokadik ciklusában bizonyító polgármester.

Nem csak a liberálisokat kellett volna megszólítanunk, hanem mindenkinek meg kell fogalmazunk valamilyen üzenetet, hiszen mégiscsak az országot kívántuk volna képviselni – mondja. A „merjünk kicsik lenni” politikáját ráadásul – a polgármester emlékei szerint – némileg kioktató hangnemben hirdette meg a párt vezetése a vidéki szervezeteknek. A marihuánafogyasztók és a melegek jogai központi témává váltak az SZDSZ-ben, de például vidéken ezekre a témákra egyszerűen nincs fogékonyság: hiába volt tehát egykor tömegpárt, ha unos-untalan kisebbségi álláspontot képviselt.

„1989-ben az emberek még kíváncsian várták, hogyan lehetne a világot másképp csinálni, mint előtte. Optimisták voltak, az SZDSZ pedig jó programokat adott ehhez. Aztán jött a munkanélküliség, az infláció, az életszínvonal csökkenése, s az embereket egyre kevésbé érdekelték már a programok, sokkal inkább a napi gondok” – magyarázza Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere, aki csaknem húsz évig volt SZDSZ-tag, mielőtt tavaly ősszel kilépett volna. Szerinte ennélfogva erodálódott az a bizonyos társadalmi beágyazottság, arról nem is beszélve, hogy a magyar törvényhozás, s jogrendszer magáévá tette a liberálisok által is képviselt elemeket, ezzel az erőteljes követelések végeredményben lecsengtek. Az, hogy ezek mellett az SZDSZ időnként rossz kormányzati döntéseket is hozott, csak gyorsította az elpártolás folyamatát.

„Mivel Demszky Gábor ekkor is sikeres maradt, a párt a vidéki jelenlét erősítése helyett lényegében visszahúzódott a fővárosba” – idézi fel a Kiskunfélegyházát 19 éve vezető Ficsór József, aki „egyelőre még SZDSZ-tag”. A városokban jó eredményt elért politikusait azonban a párt fővárosi vezetése sokak szerint nem becsülte meg kellőképpen. Így, mellőzöttnek érezve távozott például a kilencvenes évek közepén Bencsik János tatabányai polgármester, aki azóta a Fideszt erősíti.

A kisgazdapárti Torgyán József annak idején üzenetrögzítős pártnak gúnyolta a Fideszt, utalva arra, hogy a pesti egyetemi fiatalság által alapított párt vidéki alapszervezeteiben aligha ücsörgött napközben bárki. A helyzet azóta megfordult, ma már a kisgazdák irodái állnak üresen. És a szocialisták csaknem ötvenéves beágyazottsága is elpárologni látszik. „Azóta van ez így, hogy médiapárttá váltunk” – utal – lényegében – az utolsó hét kormányzati évre, s az SZDSZ-éhez nagyon hasonlító problémákra egy fővárosi szocialista politikus.

A Jobbiknak bezzeg sikerült közel kerülnie az emberekhez, bár receptje demokratikus pártok számára ellenjavallt. Tény azonban, hogy azokra a problémákra érzett rá, amelyet az emberek jelentős része szintén problémának érez. „Világos és érthető üzenetek kellenek, s ez nem jelent okvetlenül demagógiát” – érvel a köztes megoldás mellett Sértő-Radics, példaként a brit liberálisokat hozva, akik már a hitelválságot megelőzően keményen üzentek a bankoknak, hogy ne tekintsék játékszernek a brit lakásokat. A liberálisok az EU-ban fellépnek a szolgáltatói monopóliumok ellen, s azt is határozottan kimondták, hogy nem lehet a profitot privatizálni, a veszteséget pedig eközben a közösségre terhelni – emlékeztet Sértő-Radics.

A társadalmi beágyazottság valami olyasfélét is jelent, hogy egy pártnak minden településen, minden kerületben van egy, az ott lakók számára mindig elérhető képviselője, aki információval szolgál, vagy mással segít a polgároknak. Ehhez persze megfelelő nagyságú párttagság kellene, amivel csak a két nagypárt bír. (A Jobbiknak sincs meg, ez a párt a mára betiltott gárdistákkal száll ki helyszínre.) „Fontos volna, hogy legyenek helyi szövetségesei egy pártnak: egyházak vagy kisebbségi szervezetek. Sok roma például azért szavaz a Fideszre, mert a Lungo Drom helyi szinten képviselteti magát” – mondja a nagy arányban romák által lakott Uszka polgármestere. De megemlíti a fiatalokat elérő radikális rockzenészeket, vagy a – normális esetben – a szocialistákkal szövetségben lévő szakszervezeteket.

A társadalmi beágyazottság formái változnak, meg kell találni az éppen megfelelőt – emlegetik forrásaink. Kérdés persze az is, hogy mit ér az erős helyi beágyazottság, ha azt úgy használja fel egy politikai párt, ahogyan azt az SZDSZ és az MSZP – például – az Erzsébetvárosban tette.