Az LMP egyedül indul a jövő évi választáson

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Semmilyen választási együttműködést nem tart elképzelhetőnek a jelenlegi parlamenti, vagy a bejutásra esélyes pártokkal Schiffer András, az egy évvel ezelőtt alakult, Lehet Más a Politika (LMP) elnevezésű párt szóvivője, aki szerint 2014 után, akár kormánypárt is lehet az LMP.

"Nem azért csináltunk pártot, hogy a hatalomra jutás vagy a hatalomban tartás érdekében mentőcsónakja legyünk bármelyik pártnak" - mondta a szóvivő, aki a párt választmányi tagja is. A pártvezetés abból, hogy a négyhónapos párt, a 2008-as európai parlamenti választásokon 2,6 százalékot szerezett, nem gondolja azt, hogy 2010. tavaszán megnyerik a választást. Az LMP rövid távú stratégiája, hogy a 2010-es országgyűlési választáson parlamenti párttá váljon, majd a 2014-es választáskor már domináns erőként kormányra akar kerülni - tette hozzá a szóvivő. 
   
Schiffer András kiemelte: az Országgyűlésben négy év alatt olyan párttá kívánják növelni az LMP-t, amelyik képes lesz arra, hogy 2014 után új alternatívát nyújtson. Ha bekerülnek 2010-ben az Országgyűlésbe, kísérletet tesznek arra, hogy helyreállítsák a demokratikus jogállam tekintélyét, visszaállítsák a politika becsületét.
   
Visszaemlékezett arra, hogy hosszú út vezetett addig, amíg a különböző, zöld-, szociális- és jogvédő egyesületekből pártot alapítottak. Azt azonban látták, hogy elfogadhatatlan irányba, katasztrófába viszi az országot, ha a magyar politikai viták továbbra is, a kibeszéletlen, feldolgozatlan 20. századi traumák körül forognak.
   
Az LMP egy olyan víziót kínál Magyarország számára, amelyik egy fenntartható társadalmat, egy fenntartható országot vázol fel, amely az állampolgárok részvételén alapul. "Azt szeretnénk, ha arról vitáznánk az elkövetkező évtizedekben, hogy milyen Magyarországot szeretnénk" - közölte. Schiffer szerint, a közvélemény-kutatók ma 2 százalékon mérik az LMP támogatását, ami a negyedik helyet jelenti a pártok versenyében, megelőzve a két rendszerváltó pártot, az MDF-et és az SZDSZ-t.
   
Szavazatokat minden párt szavazótáborától remélnek, akik mellé szeretnék megnyerni a kiábrándultak táborának egy részét is. Egyaránt politikai otthont szeretnének nyújtani azoknak a közösség-elvű konzervatívoknak, akik számára az alkotmányosság fontos és idegenkednek a populizmustól és azoknak a liberálisoknak, akiknek a liberális jogállam, az emberi jogok, az emberi méltóság tisztelete a fontos és nem a piac mindenhatósága a döntő, miként a baloldaliaknak, akik nem a Kádár-rendszer utódai, hanem az igazságosság pártján állnak.
   
Schiffer a gazdaság helyzetéről szólva, tarthatatlannak nevezte a nyomasztóan nagy államadósságot, ami miatt a nemzeti valuta veszélyeknek van kitéve, ezért szerinte az országnak, mielőbb be kell vezetnie az eurót. Hozzátette azonban: mielőbb, de nem minden áron, mert a társadalmi kohéziót, a társadalmi összetartást, a jövő nemzedékek érdekeit, nem lehet feláldozni az államháztartási célokért.
   
"Az a célunk, hogy olyan fenntartató gazdasága legyen az országnak, amely nem őrli fel a természeti örökséget, nemcsak pénzügyi, de ökológiai adósságot sem hagy az utódokra" - mondta. Céljuk az is, hogy helyzetbe hozzák a hazai vállalkozásokat, megpróbálva azt a szakadékot csökkenteni, ami a multik és a hazai kis- és középvállalkozói szektor között van.