Német újságolvasók fölvetéseit – az országot populisták, veszedelmes nacionalisták és politikai kalandorok vezetik, sőt a szélsőjobboldal is kormányzati szerephez jutott – a szerző tételesen cáfolja. A Jobbik nemhogy nem kormányzati erő, hanem – bár áprilisban 12,18 százalékos eredménnyel bejutott az Országgyűlésbe – ráadásul minden politikai erő, akár jobb-, akár baloldali, határozottan kizárja a vele való szövetkezést – írja.

Magyarországot demokratikus úton megválasztott konzervatív-kereszténydemokrata szövetség kormányozza, amely tagja az Európai Néppártnak - szögezi le Breier. Ismerőseinek arra az ellenvetésére, hogy na igen, de Orbán Viktorról tudnivaló, hogy nem találja igazán jónak a többpártrendszert, hiszen ez még pártja programjában is benne van, a szerző kifejti: sem a Fidesz programjában nincs benne, hogy a többpártrendszer rossz vagy fölösleges volna, sem Orbán nem mondott ilyet soha.

Az "Orbán veszélyes" kitételre válaszul Breier leszögezi: igen, de nem az országra, hanem politikai ellenfeleire nézve, akiknek nem sikerült lejáratniuk őt. Sem a hamis hírek áradata, sem az antidemokraták figyelmeztetései nem voltak képesek megakadályozni meggyőző választási sikerét. Orbán és pártszövetsége 68 százalékos többséggel kapott bizalmat a választóktól, míg a baloldali politikai tömb korrupciós botrányoknak, hazugságoknak és hamis állításoknak köszönhetően felőrlődött.

A német médiában ma még túl gyakran a vesztesek által Orbánról festett kép adja meg az alaphangot – állapítja meg Breier. – Nos, a tényeket így is meg úgy is lehet olvasni, a politikusok népszerűségi mutatója pedig mindig ízlés dolga is. Viszont itt a politikai ellenfél ócsárlásakor nem pusztán a külföldi médiára kiterjesztett belpolitikai küzdelemről van szó. A nem kommunista Orbán példátlan demokratikus választási sikerét politikai ellenfelei ijesztőnek érzik, és hangot is adnak rosszindulatuknak. Mottójuk: ha az antidemokrata, nacionalista, populista Orbán ekkora támogatást kap a választóktól, akkor az utóbbiakban van a hiba.

Pontosan ezen a törésvonalon mozognak a híradások a „veszedelmesen nacionalista” Magyarországról – állapítja meg a cikkíró. A kitétel, miszerint „a magyar lakosság többsége tekintélyelvű beállítottságú”, úgy hangzik, mintha a magyaroknak valamilyen születési hibájuk volna. A magyarok többsége „nem sokra tartja a szabadságot, és rend után kiált”. Ez a nép mindig is jobbnak tartotta magát, és „a szélsőséges nacionalizmus csírái már jóval a kommunizmus összeomlása előtt megvoltak”. A magyarok „különösen vonzódnak a totalitárius eszmeiséghez”.

Breier cáfolja azt az állítást, amely szerint Orbán pártja elősegítette „a revansizmust, a nacionalizmust, az antiszemitizmust és a kisebbségekkel szembeni türelmetlenséget”. Mint írja, programjában és nyilatkozataiban a Fidesz ismételten és következetesen elítéli a revansizmust, a nacionalizmust, a rasszizmust és az antiszemitizmust. Orbán rendszeresen leszögezi, hogy a Fidesz "minden eszközzel meg fogja védeni valamennyi zsidó magyar állampolgár emberi és szabadságjogait". Ez pedig nem kifejezetten rasszista csengésű mondat - vagy igen?

Martonyi János külügyminiszter kijelentette: „Hivatalos formában kijelentettük, hogy az európai határok sérthetetlenek. Ezért nem beszélünk határmódosításról, sem revízióról, hanem mindig csak az emberekről és a jogaikról”. Így beszélnének a revansisták? – kérdezi végezetül Breier Zsuzsa.