A mai Népszabadságban publikált írásban Farkas saját számítását is közli: „az első devizahitelek megjelenése óta eltelt 114 hónapból 87 hónapban a svájci frank hó végi záróárfolyama kisebb volt a most elfogadott 180 forintos árfolyamplafonnál, és mindössze 27 hónap végi árfolyam volt nagyobb. Tehát az árfolyamgáthoz viszonyítva a »nyereség« két és félszer nagyobb, mint a magas árfolyam miatt most kialakult »veszteség«.” A nem fizetések számának növekedéséért ő leginkább nem az elszabadult deviza-árfolyamot teszi felelőssé, hanem, hogy az utóbbi tíz évben 200 ezerrel nőtt a munkanélküliség.

Farkas szerint nincs érdemi különbség a forint- és devizaadósok között a késedelmes vagy a nem fizetők arányában, és úgy véli, a törlesztés vagy a közüzemi számlák kifizetésének lehetetlensége egyforma teher. Éppen ezért nem látja indokoltnak, hogy a devizahitelesek külön eljárásban részesüljenek.

A forinthitel-állomány 2001 és 2007 között a négyszeresére nőtt, és a devizahitelek nem ezt váltották ki, hanem azt meghaladva növekedtek.

A közgazdász helytelennek tartja, hogy a kormány az uzsorásokat összemossák a bankokkal. Szerinte több közkeletű tévhit él. Például, hogy a bankok érdekeltek voltak a devizahitelezés felfuttatásában. Ehhez képest szerinte a hitelintézeteknek gyakorlatilag édes mindegy, milyen terméket adnak el.

A bankok se sejthették, hogy ilyen hirtelen megugranak a devizaárfolyamok. Azt viszont a hitelezők is tudniuk kellett, hogy az alacsony kamat magasabb kockázatot jelent. „A kockázatos ellentettje nem az olcsó, hanem a kiszámítható. Ha például két ember 11 évvel ezelőtt 10-10 millió forinthitelt vett volna fel, de az egyikük forintban, másikuk pedig svájci frankban, akkor a mai napig a forintban eladósodott akár kétmillió forinttal is több törlesztést fizetne, mint devizahiteles társa. Még úgy is, hogy figyelembe vesszük az utolsó fél év brutális frankerősödése miatti törlesztőrészlet-növekedést is” – számol Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának exelnöke.