szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Áder János "az egyik kezén meg sem tudja számolni, hányszor beszélt bírákkal", és magával Baka Andrással is az igazságügyi koncepcióról. Az igazságügyi koncepció kidolgozója erről az m1-nek beszélt.

"Baka András téved, az igazságügyi koncepció elkészítésekor kikérték a bírói testületek véleményét" – jelentette ki Áder János, a koncepció kidolgozója, fideszes európai parlamenti képviselő az m1 Az Este című műsorában. Hozzátette: az egyik kezén meg sem tudja számolni, hányszor beszélt a Magyar Bírói Egyesület képviselőivel, OIT-tagokkal, táblabírókkal, ítélőszéken bíráskodókkal, helyi bírákkal és személyesen Baka Andrással, az OIT elnökével is. Leszögezte: az ítélkezési függetlenség semmiben nem fog változni, aki mást állít, az nem olvasta a törvényjavaslatot.

Annak kapcsán, hogy az Európai Bírói Egyesület májusban Orbán Viktornak írott levelében az európai sztenderdekkel ellentétesnek minősítette azt, miszerint az OIT elnökétől az Országos Bírói Hivatal elnökéhez kerül a bírák kinevezési jogköre, Áder János azt mondta: ezt nem tudja másnak minősíteni, mint butaságnak.

Hangsúlyozta: az európai bírósági rendszerekben három modell létezik, eddig Magyarország az önkormányzati modellt érvényesítette, ebből visszamegyünk a vegyes rendszer felé, de nem megyünk át az igazságügyi modellbe. Mindegyik teljesen alkotmányos, mindegyik elfogadott, Németországban, vagy Ausztriában az igazságügyi miniszter végzi a bíróságok igazgatását, és senki nem mondta azt, hogy ez a berendezkedés ne lenne demokratikus.

Baka András
Túry Gergely

Ezeket az érveket nem tudja elfogadni, meghallotta viszont azokat, melyeket maguk a bírák fogalmaztak meg a 14 évvel ezelőtt felállított rendszerrel kapcsolatban – mondta Áder János. Véleménye szerint az OIT-tel kapcsolatos problémák: a testületi felelőtlenség, a lassú döntések, a döntések elmaradása, a lobbiérdekek érvényesülése. A bírák ehelyett azt akarják, hogy egy világos felelősségi rendszert teremtsenek egyszemélyi vezetéssel – szögezte le.

Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke a műsorban arról beszélt, hogy javaslataikat nagyrészt beépítették a koncepcióba. Felhívta a figyelmet arra, hogy több konferenciát rendeztek a nyár elején, és még ezen a héten szombaton is a sarkalatos törvények kapcsán összegyűjtik a bírák véleményét, és közvetítik a törvényhozás felé. Szűcs Péter, az OIT szóvivője erre azt mondta: lehet, hogy Áder János bírákkal egyeztetet, de az OIT-tel nem.

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnökének kritikájára, miszerint az új koncepció célja a centralizáció, Makai azt mondta: idén januártól az OIT elnökének jogkörébe kerülnek azok a jogkörök, melyek korábban a testülethez tartoztak. Szűcs Péter erre elismerte, hogy valóban az OIT kezdeményezte, miszerint válasszák ketté az elnöki és a szervezeti jogkört. Makai felhívta a figyelmet arra, a bíróságok függetlensége azon is múlik, hogy a másik két hatalmi ág mennyire tartja azt tiszteletben. Szűcs erre azt mondta: a legfontosabb mégis a jogszabályi környezet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!