Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormány költségvetési tervezete szerint a tavalyihoz képest nagyjából negyven százalékkal csökkentené a szociális célú tevékenységek támogatására (támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, utcai szociális munka és krízisközpontok finanszírozása) szánt pénzt, de a 2012-es előirányzathoz képest is 1,5 milliárdot vágna az összegen. Nehezíti a helyzetet, hogy a kevesebb pénzből több feladatot kéne ellátniuk a szolgáltatóknak. Saját bevallásuk szerint ez azért is aggasztó, mert már a 2011-es források is csak válságmenedzselésre voltak elegendőek.

Szakértők szerint ez olyan mértékű elvonás, ami miatt az országban jelenleg működő 340 szolgáltatónak akár a fele is megszűnhet. Az ellátórendszer tetszhalott állapotba kerülne, a szakképzett munkaerő egy részét elbocsátanák, a gondozottak pedig segítség nélkül maradnának. „Botrány lenne, ha ez az elvonás bekövetkezne” – mondta a hvg.hu-nak Harangozó Judit, az Ébredések Alapítvány vezetője, pszichiáter, aki szerint mindez az uniós irányelveknek is totálisan ellentmond. Ráadásul Orbán Viktor kormányfő 2011 őszén facebookos videoüzenetében azt mondta: senkit sem hagynak az út szélén.

Ez a vágás hosszú távon egyáltalán nem lenne költséghatékony, a területen jártas szakemberek szerint ugyanis negatív következményei később más költségvetési tételekben (egészségügy, igazságszolgáltatás, szociális szféra) csapódnak majd le.

Mivel az új szolgáltatási törvénytervezet is prioritásként kezeli a közösségi alapú, otthon közeli szolgáltatásokat, a legutóbbi egyeztetések szerint pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (Nefmi) is mellettük áll, a szakma képviselői abban bíznak, hogy mindez csak egy figyelmetlenség, vagy egy tévedés eredménye. „A döntéshozó valószínűleg erősebben koncentrált a számokra, mint a szakmai érvekre” – mondta a hvg.hu-nak egy vidéki szakmai vezető.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Úgy tudjuk, a tervezett elvonás a Nefmiben is felháborodást váltott ki egyes dolgozókból. (Az elvonások nyomán utcai szociális munkát ellátó szolgálatok tucatjai is megszűnhetnek.) A minisztérium illetékesei arról biztosították az érintett szakmai vezetőket, hogy támogatják törekvéseiket, igyekeznek megmenteni ezt a rendszert, ennek érdekében pedig még módosító javaslatok is várhatók. Az elvonás az időseken, hajléktalanokon és fogyatékkal élőkön túl közel tízezer olyan szenvedélybeteget és pszichiátriai beteget érint, akik életük végéig kénytelenek együtt élni olyan betegségekkel, mint a skizofrénia vagy a bipoláris depresszió.

OPNI után – újabb csapás

Ahogy arra az érintett szakmai vezetők levelükben is kitértek, a vágás azért is problémás, mert az OPNI 2007-es bezárását nem követte a gondozóhálózat fejlesztése, emellett pedig az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet felállítása is késlekedik. A pszichiáter szakmának jelenleg sincsenek kézzelfogható információi arról, mikor és hol lesz az új „Lipót”.

Harangozó Judit szerint kétségtelen, hogy a 2007-es bezárás több területen szétzilálta a közösségi pszichiátriai rendszert, a mostani tervezett megszorítás miatt pedig egy újabb, nagyon nagy csapás fogja érni a betegeket, akik egyelőre nem is tudnak a kormány terveiről.

Többek között e hiányosságok idézték elő, hogy a pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátása a pszichiátriai gondozók mellett döntően a közösségi ellátás keretein belül valósul meg, a civil ellátók domináns szerepvállalásával. A közösségi alapú pszicho-szociális szolgáltatásoknak három fő célja van: a pszichiátriai betegek ritkábban és rövidebb időre kerüljenek be a drága egészségügyi ellátórendszerbe, ne szociális otthonokban végezzék, illetve munkaképes állapotba kerüljenek. Az ellátás lényege, hogy a szociális munkások a pszichiáterekkel szorosan együttműködve segítik a pácienseket saját otthonukban.

Harangozó Judit szerint nagy a tétje annak, merre orientálják a pácienst: vagy "beszippantja a lefelé menő spirál, és ágyban fekvő, életképtelen ember lesz valamelyik szociális intézményben", vagy egy pszichiáterekből, pszichológusokból és szociális munkásokból álló csapat segítségével önálló életet él a saját otthonában.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Sikerélmények

Az Ébredések Alapítvány legfrissebb eredményei szerint egy év gondozás után az érintettek foglalkoztatása a nyílt munkaerőpiacon 18,4 százalékról 56,1 százalékra ugrott. Egy vidéki szakmai vezető, aki évek óta ezen a területen dolgozik, a hvg.hu-nak azt mondta: sikerként élik meg többek között, amikor együtt tudnak tartani az otthonában egy olyan családot, melynek több tagja is mentális problémákkal küzd.

A szakemberek nemcsak a páciensek tüneteivel foglalkoznak, hanem a tágan értelmezett közeggel (család, hozzátartozók, lakóközösség) is, ahol élnek. A rendszer azért is költséghatékony, mert a tömegintézményekkel szemben nem igényel infrastruktúrát.

„A Rákosi-éra óta él az a deportálási gyakorlat, hogy például budapesti pszichiátriai betegeket Tompán vagy Szentgotthárdon próbálnak meg rehabilitálni, ami – bármennyire igyekeznek is – a távolság miatt esélytelen vállalkozásnak tűnik” – mondta a hvg.hu-nak Harangozó Judit. Szintén problémás, hogy a pályázati rendszerben működő közösségi szolgáltatásokkal szemben a tömegintézményekben nincs megfelelő minőségellenőrzés sem.

Bugarszki Zsolt szociológus a témával foglalkozó blogbejegyzésében azt írja: „a határszéli kastélyok, a térképen nem szereplő települések nagy zárt intézményei helyett új, a közösségekben működő szolgáltatások adnak igazi lehetőségeket fogyatékos embereknek és mentális problémával élőknek arra, hogy eltartott, felesleges teherből a közösség aktív tagjaivá váljanak.”

MTI Fotó: Ujvári Sándor

„A közösségi ellátások, nappali intézmények bizonyítottan képesek akár 50-90%-kal csökkenteni a mentális problémával élők kórházba kerülésének gyakoriságát. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy egy napi, nem egészen 800 Ft-ba kerülő szociális szolgáltatással sikerrel előzhető meg, illetve érdemben csökkenthető a napi akár 18 000 Ft-ba is kerülő kórházi kezelés” – fejti ki a szakember.

„A kórház és az otthon bezártsága közötti örökös ingázás, majd a végállomást jelentő határszéli tömegintézmény helyett emberek ezrei indulhattak el Magyarországon is azon az úton, ami fogyatékosságuk, mentális problémáik ellenére élhető, tartalmas életet jelentett számukra a közösségben” – írja Bugarszki.