szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Először járt a Parlamentben, de a régi képviselők egy részét már korábbról ismeri, mert háborúskodott velük eleget – mondta a hvg.hu-nak Molnár F. Árpád, aki hétfőn Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő vendégeként feltűnt az Országház folyosóin. A magát Echelon-tanúnak valló Molnár F. egy kisebb csoporttal érkezett, akik otthonvédőknek nevezik magukat, a nevük: Koppány-csoport.

A csoport petíciót készült átadni, ahogy fogalmaztak, az „illetékeseknek”, a kilakoltatások ellen tiltakozva.

Molnár F. Árpád a hvg.hu-nak elmondta: pénteken a harmadik kerületben tiltakozott a csoporttal együtt egy devizahiteles család kitelepítése ellen, de a rendőrség rátörte az ajtó a családra, gázspray-vel lefújták őket, és több embert előállítottak. Órákon át egy víz nélküli cellában tartották őket fogva, és az előállításuk pontos indokait sem ismerhették meg.

Molnár F. Árpád a hvg.hu-nak azt mondta: az egész ügyet egy kamerával felvették, és interneten élőben közvetítették, ahol ő a nemrég letartóztatott maffiózóról, V. Lászlóról, a rendőrségről, a végrehajtói maffiáról, valamint a CIA-ről is beszélt, és ezt szerinte zokon vehették tőle. Molnár F. beszélt arról is, hogy egy csoportos rablás miatt letartóztatott emberrel ült egy cellában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!