szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Indokolatlannak tartja bármilyen vizsgálat lefolytatását Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatban Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja - írta pénteki számában a Népszabadság a dékánnak a laphoz eljuttatott közleményére hivatkozva.

"Semjén Zsolt a szociológia szakon tanulmányait az átlagosnál jobb érdemjegyekkel elismert teljesítménnyel folytatta. Az anekdotikus és olykor egymásnak ellentmondó szubjektív visszaemlékezésekkel szemben a tények azt mutatják, záróvizsgára bocsátása az akkor szokásos tanulmányi rendnek megfelelően történt" - idézi a lap a közleményt. 

A lap ugyancsak a közleményt idézve azt írja: Semjén Zsolt dolgozatát - mint mindenkiét - egy opponens és konzulens tanára bírálta el, majd az általuk adott osztályzatok miatt egy harmadik opponens felkérése is szükségessé vált. A záróvizsgáról készült, a bizottság tagjainak aláírásával hitelesített jegyzőkönyv és az abban rögzített érdemjegyek szerint dolgozatát sikeresen megvédte, és a komplex tételről is magas színvonalon volt képes beszámolni - írta Tausz Katalin.

A hvg.hu vasárnap számolt be róla, hogy Semjén Zsolt 1991-ben megvédett teológiai doktori dolgozatának közel negyven százaléka magyar, német és angol nyelvű források átvétele. A miniszterelnök-helyettes Az öt világvallás című, minden könyvtár szabadpolcán elérhető népszerű könyvből is jócskán merített.

A hvg.hu hétfői cikke szerint a KDNP-s politikus 1992-ben megvédett szociológusi diplomamunkája jelentős átfedést mutat az egy évvel korábban doktori fokozattal jutalmazott teológiai értekezésével. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője politikai provokációnak minősítette a cikk közlését.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem állásfoglalása szerint jogosan minősítették át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes korábbi tudományos fokozatát PhD-vé.

Kedden a hvg.hu azt írta: vitát váltott ki az ELTE-n Semjén Zsolt diplomamunkája 1992-ben. Az egyik bírálója elégtelent, a másik jelest adott a dolgozatra, ám végül egy harmadik opponens felkérésével rendezték a kérdést. Úgy tudjuk, a gondot nem plágiumgyanú, hanem az váltotta ki, hogy a munka – amely sokat merített a teológiára 1991-ben leadott disszertációból – nem illett a szociológia intézet profiljába, illetve a dolgozat szakmai színvonalát is kifogásolták.

Szerdán a Miniszterelnökség sajtóirodája közleményben kérte a hvg.hu-t bocsánatkérésre. Szerkesztőségünk fenntartja a kormányfő helyettesének dolgozatai ügyében megfogalmazott állításait és nem kér bocsánatot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!