szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Együtt-PM szövetség bocsánatkérésre szólítja fel a Fideszt és felelősségre vonást követel, mert szerintük Szigetvár fideszes polgármestere, Kolovics János csütörtökön közmunkásokat "vezényelt ki", hogy Bajnai Gordon látogatása ellen tüntessenek. Ezt a szövetség pénteken közölte az MTI-vel.

Az Együtt-PM csütörtökön délután Szigetváron tartott lakossági fórumot, az erre igyekvő Bajnai Gordonnak Szigetvár korábbi csődjére utalva 1,65 milliárd forintról szóló csekket akart átadni a város fideszes polgármestere, de azt a volt miniszterelnök nem fogadta el. Bajnai Gordon ugyanakkor arra kérte a város első emberét, menjen be a rendezvényre és hallgassa meg, mit mond. A közelben ellene tüntetőkre utalva a volt kormányfő azt kérdezte a polgármestertől, nem közmunkások-e a demonstrálók.

Az Együtt-PM szövetség pénteki közleménye szerint a YouTube videómegosztóra feltöltött felvételükön hallható, amint a tüntetésre kényszerített közmunkások arról beszélnek: nem önszántukból, vagy politikai meggyőződésből vannak ott, hanem azért, mert az önkormányzattól "kirendelték" őket.

"Ami Szigetváron történt az tisztességtelen és törvénytelen. Ráadásul mindez kísértetiesen hasonlít arra, ami Bajnai Gordon országjárásának többi helyszínén történt" - fogalmaznak.

A szövetség szerint a rezsim visszaél a hatalmával és ellenfeleinek lejáratására, megfélemlítésére még a törvénytelen eszközök használatától sem riad vissza.

Az Együtt-PM arra is figyelmezteti "a hatalmat helyben gyakorló fideszes politikusokat", hogy ne merjék megfélemlíteni, vagy retorzióknak kitenni a közmunkásokat. Közlésük szerint helyi szervezetük nyomon fogja követni az ügyet, és megvédik az ügybe akaratuk ellenére belekényszerített, kiszolgáltatott embereket.

A Fidesz válaszközleményében azt írta, senki nem vezényelt ki sehová senkit, a szigetvári demonstrálók szabadidejükben, önkéntesen döntöttek úgy, hogy tiltakoznak "a várost tönkretevő" Bajnai Gordon ellen. A Fidesz közleményében hangsúlyozza: Bajnai Gordon ellen azért tüntetnek országszerte, mert az emberek nem kérnek abból a "veszélyes és szélsőséges politikából és abból a képmutatásból", amelyet ő képvisel.

Az Együtt-PM közölte, szerinte "hazudik a rezsim", mert videófelvétel a bizonyíték arra, hogy a közmunkások nem szabad akaratukból, hanem az önkormányzat utasítására vettek részt a rezsim gyűlöletkampányában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!