szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

"Nyilvánvaló politikai célzattal, névtelen köztisztviselők mögé bújva próbál nem létező feszültséget gerjeszteni a Miniszterelnökségen dolgozók munkarendjével kapcsolatban" a Népszava - reagált a Miniszterelnökség a lap egyik pénteki cikkére, amely szerint Lázár János hivatalában kötelezővé tették, hogy a dolgozók naponta 10 órát dolgozzanak. A hivatalnál a cikk miatt azonnali hatállyal lemondták a Népszava-előfizetést.

A Miniszterelnökségen kötelezővé tették, hogy a dolgozók 7:30-tól 17:30-ig dolgozzanak - írta pénteki cikkében a Népszava.

A lap szerint a hivatalban emellett azt tervezték, hogy esti, hétvégi és ünnepnapokra szóló ügyeletre kötelezik az alkalmazottakat, pluszpénz vagy szabadnap nélkül. A beszámoló szerint a hétvégi ügyelettől végül elállt a hivatal.

A beszámolóra közleményben reagált a Miniszterelnökség, e szerint Lázár János államtitkár hivatalba lépését követően, a jogszabályi előírásoknak megfelelően, egyedi munkáltatói intézkedésben rendelte el a lap által idézett munkaidőt, "mindenki számára világos feltételeket teremtve ezzel".

Az intézkedés kizárólag a Miniszterelnökségen dolgozó kormánytisztviselőkre vonatkozik - tették hozzá.

"Az itt dolgozó munkatársak számára a kormányfő támogatása megtiszteltetést jelent, a munkáltatói intézkedéseket teljes mértékben elfogadják. Ebből kifolyólag, teljességgel elfogadhatatlan, hogy a Népszava egyértelműen politikai szándékkal megsérti az itt dolgozó munkatársak önérzetét, elhivatottságát. Aki ezzel a gyakorlattal nem tudott egyetérteni, annak lehetősége volt a közigazgatáson belül máshol elhelyezkedni" - fogalmazott a közlemény.

"A magyar emberek nagy többsége napi 8 óránál többet dolgozik, ugyanezt jogosan várhatják el a magyar államigazgatástól, mint ahogyan az amerikai emberek hasonló elvárásokat fogalmaznak meg az elnöki adminisztrációval szemben, vagy a német emberek a kancellárián dolgozókkal szemben" - tették hozzá.

A Miniszterelnökség az ügy miatt "a mai nappal haladéktalanul lemondja a Népszava előfizetését" - írták.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!