szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mindenki legyen óvatosa a karácsonyi vásárláskor a zsebtolvajok miatt – erre figyelmeztet a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtöki sajtótájékoztatóján a Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának elsőéves diákjai mutatták be a lopás legjellemzőbb formáit egy budapesti bevásárlóközpontban.

Kovács Viktória, az ORFK szóvivője arról beszélt, hogy a zseblopások száma elsősorban a turisztikai szezonban emelkedik, de kismértékben az év végén is.

Az utóbbi idők egyik legjellemzőbb módszereként említette azt, amikor két-három nő odamegy valakihez, terítőt, ruhaneműt kínálnak, és így lopják meg a járókelőt. Szintén gyakori módszerként mutatták be azt, hogy éttermekben, kávézókban a székre terített kabát zsebéből lopják ki a telefont, illetve az értékeket.

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt mondta: kis odafigyeléssel megakadályozhatják az emberek, hogy sértetté váljanak.

Lehetőleg őrzött parkolókban hagyja mindenki az autóját, és vásárlás után nem szabad szem előtt hagyni a karácsonyi ajándékot, be kell tenni a csomagtartóba. Arra is figyelmeztetett, hogy online vásárlással csak olyan helyről vegyünk ajándékot, ahol az áruház oldala egy általuk ismert bank internetes felületére irányít, illetve lehetőség szerint utánvéttel vagy késleltetett fizetéssel érdemes vásárolni.

Zsúfolt helyeken, például tömegközlekedési eszközökön a rendőrség szerint nem ritka az, hogy hangos szóváltással vagy ájulást színlelve terelik el az emberek figyelmét, és veszik ki a táskából az értékeket.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!