Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A DK elnöke Berettyóújfalun kissé szürreális körülmények között, egy szerencsétlenül járt asszonyt beszéltetett a legújabb kampányvideóban.

Lehúzott redőnyök mögött, egy nappaliban, két, a szoba távolabbi sarkában álló asztalnál ülő, a videó alatt meg nem szólaló ismeretlen társaságában beszéltet a zöld sálat viselő Gyurcsány Ferenc egy munkanélküli asszonyt, akitől elmondása szerint azért akarták megtagadni a segélyt, mert részt vett egy gazdatüntetésen. A helyszín kiegészítője még egy szobai bortartó, Gyurcsány Ferenc mögött. A videó hangulata olyan, mintha telefonnal, vagy kézikamerával vették volna fel, amatőr körülmények között, de a vágás profizmust sejtet.

A videóban beszélő asszony állítása szerint két kisgyereket nevel egyedül, de 2006 óta nincs munkája. Egy darabig munkanélküli ellátást, és a videó készítése előtti napig „foglalkoztatást helyettesítő ellátást” kapott, de megvonták tőle, arra hivatkozva, hogy nem jelent meg tavaly decemberben a munkaügyi központban. Az asszony állítása szerint elment a munkaügyi kirendeltségre, csak nem akkor, hanem pár nappal korábban. Mikor ezt elmondta, arra hivatkoztak, hogy nem fogadott el egy takarítói állásajánlatot, de neki orvosi igazolása volt róla, hogy egészségügyileg alkalmatlan takarítónak, mert tüdőembóliája van.

Elmondása szerint február 20-án kapott értesítést az ellátás megszüntetéséről, amiben azt írták, február 10-ig fellebbezhet. Amikor bement, hogy most mit tehet, a kirendeltség vezetője azt mondta neki, hogy „gondolkozzon el, korábban nem volt-e rosszkor, rossz helyen”. Mint később kiderült, ez egy berettyóújfalui gazdademonstrációt jelentett, ahol a földhöz nem jutott gazdák tüntettek, és az asszony is részt vett rajta. Emiatt bocsánatot kellett kérnie írásban a kirendeltségvezetőtől.

További részletek a videón.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!