szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szijjártó Péter külügyminiszter nem csak közeli munkatársát, a kabinetfőnökeként is emlegetett Benkő Szilárdot vette magához a kancelláriától, hanem két további labdarúgótársa is az új tárcához igazolt – írta a Blikk.

Már három volt futsalos csapattársával dolgozhat együtt Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumban – írta a Blikk.

A lap a külügyi tárcától azt a tájékoztatást kapta, hogy Monspart László a Miniszterelnökségtől már június közepén átment hozzájuk, és most havi 350 ezerért a parlamenti kabinet munkatársa. Előző helyén hasonló összegért hivatalsegéd volt. Felvették Temesi Norbertet is, aki a Miniszterelnökség szerződéses tanácsadója volt havi 490 ezer bruttóért, jelenleg protokollreferens főállásban 400 ezerért – tette hozzá a beszámoló.

A Blikk felidézte, hogy a miniszter a Rába-ETO II-Dunakeszi Kinizsi teremfocicsapatának a játékosa volt, és szeptemberi sportsérülése óta nem játszik. Szijjártó a 2010-es kormányváltás után a Miniszterelnökséghez került és a lap szerint hamarosan a tárcának kezdett dolgozni öt volt csapattársa is. Külügyminiszterré való előrelépése után a vs.hu írt arról, hogy a külügyhöz követte őt a kancelláriának havi 885 ezer forintért dolgozó Benkő Szilárd.

Facebook

A Miniszterelnökségtől a Blikk most megtudta, hogy az öt sporttárs közül már csak Hacker Gábor dolgozik náluk havi 230 ezer forintért, ami három éve változatlan fizetés. Az ötök közül így csak Szikora Levente nem dolgozik egyik tárcánál sem, ő június közepéig havi 556 ezer forintért befektetési stábvezető volt a Miniszterelnökségen – tették hozzá.

"Vannak olyan emberek a tárcánál, akikkel a miniszter úr régóta dolgozik együtt, és egy az érdeklődési körük" – írt a Blikk szerint a minisztérium. "Attól, hogy azonos a hobbijuk, a szakmai szempontoknak éppúgy meg kell felelniük, mint másoknak" – tették hozzá a lap szerint.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!