Gombos Géza már kisgyerekkorában megismerte a szőlészet alapjait, amikor szülei tízkapás földjén segédkezett. Később a MÁV-nál helyezkedett el jegyvizsgálóként, de másfél évtized múlva újra a hegyoldalban érte a felkelő nap. Közben több szakirányú képzésen is részt vett, így ma már az egyik legképzettebb szőlészeti szakember a faluban. Ezt jelzi az is, hogy tavasszal harmadik lett egy metszőversenyen.

Szakmai csúcsnak mégis a Tokaji Kereskedőház számára telepített 16 hektáros dűlőt tartja, aminek a teljes kiépítését és termőre fordítását az ő keze alatt végezte el a többségében ‘liszkai cigányokból álló, gyakran több tucat fősre duzzasztott brigád.

Valamit valamiért

Géza egyben a helyi roma önkormányzat alelnöke is, posztjából adódóan szociológiai alapossággal sorolja a településen élő cigánysággal kapcsolatos legfontosabb információkat. A falu lakosságának harmadát kitevő helyi cigányok jelentős része hajnaltól közmunkásként dolgozik, délutántól estig pedig napszámosként valamelyik szőlőbirtokon. „Aki ezt végigcsinálja, az nem sokat tud a családjával lenni, de hát valamit valamiért”- árazza be a viszonylagos anyagi biztonságot az egyébként a közmunkások egyik vezetőjeként is dolgozó férfi.

Más kérdés, hogy mihez kezd majd, ha a napszámot ezentúl közmunkásokkal váltják ki, ahogyan azt a kormány legújabb törvénymódosítása lehetővé teszi. Az olaszliszkai családok a bevételeik nagy részétől esnének el, ha a Tokaj-hegyaljai nagy szőlőbirtokosok bejelentkeznének az ingyen munkaerőért.

"Az idő dönti el, mikor permetezünk"

Géza azért nem gazdálkodik saját maga bérelte birtokon, mert az utóbbi évek hektikus időjárása miatt kockázatosnak tartja a megtérülést, és biztosabb, ha fix pénzért valaki másnak dolgozik. A normál és az aszú szőlő ára között sokszoros különbség van, de nem minden évben van elegendő aszúsodás, így könnyen ráfaraghat az egyszeri gazda.

Németh József szőlősgazda viszont úgy gondolja, megéri a nagyobb kockázat az esetenkénti nagyobb bevételért: bérelt földjein rizlinget és hárslevelűt termeszt. Érkezésünkkor feleségével éppen az egyik dűlőjükben dolgoznak. „Nem vártunk, mert az idő dönti el, hogy mikor permetezünk”, szabadkozik a férfi, miközben a gombaölőszert tölti a permetezőgép tartájába. A férfi és családja, hol kisebb, hol nagyobb földterületeken dolgozva, de folyamatosan szőlészkedik közel negyedszázada.

„Szinte mindent mi magunk csinálunk, napszámosokra sajnos nem futja. Szüretkor a rokonság összefog és kalákában segítünk egymásnak, igaz Pali?” - kacsint oda az épp arra járó egyik unokaöccsének, aki meglepett arca alapján nem feltétlenül ért egyet az együttműködéssel. „Azt szokták mondani, hogy a ‘liszkai cigányok metszőollóval a kezükben születtek!” – nevet fel arra a kérdésre, hogy a helyieknél mennyire általános a szőlőmunka, de azért hozzáteszi, a húsz év alatti fiataloknál már erősen kiveszőben van ez a tudás.

„Valamikor, a régi téesz időkben a szüleinknek, nagyszüleinknek mindenkinek volt szőlőbérleménye. Aztán a földek mind kikerültek »nagyemberek« tulajdonába, akik itt sem laktak” – meséli a sok más esethez hasonló történetet, ami miatt aromák túlnyomórészt ma már csak napszámosként dolgoznak.

Németh József

Roma Sajtóközpont

"Németországban is van aszúsodás"

A permetezés végeztével Józsiék házának hűvös konyhájába menekülünk az egyre égetőbb nap elől, ahol nyolcféle gyógynövényből készített saját ürmös borukkal kínálnak minket. Közben sorolja, hogy a gyógynövénygyűjtéstől az abból készített főzeteken keresztül a bodza termesztésig mi mindennel próbálta eddig eltartani családját a szőlészet mellett. „Utóbbi ötletem nem volt túl mélyenszántó gondolat” – viccelődik ma már az akkor súlyos anyagi veszteséget okozó hibáról, amikor mélyszántás nélkül ültettek több hektárnyi bodzát. Az esővíz nem tudott leszivárogni, és kirohadt szinte az egész ültetvény. Meghallgatunk még néhány anekdotát Józsi ikertestvéréről, akivel egy jól kivitelezett szerepcsere útján haza tudott lógni egy kis extra eltávra a katonaságból, majd hazaindulunk.

Az ajtóban még összefutunk Józsi egyik fiával, Tamással, aki biztonsági őrként dolgozik és végzős egyetemista barátnőjével egy debreceni albérletben élnek. „Apámék sokat küszködnek a szőlővel, én meg szeretnék jobban élni, de a munkámból szinte csak arra futja, hogy kifizessük a lakást, és ne haljunk éhen”, mondja nem kis keserűséggel a hangjában, majd elárulja, hogy alig várja, hogy párja lediplomázzon és „elmenekülhessenek” külföldre.

„Bármit elvállalok, dolgozni szeretek, csak legyen értelme és tudjunk félretenni”. Kérdezem, dolgozna-e szőlészetben, némi hezitálás után rávágja: „Miért ne? Úgy tudom, hogy Németországban is van aszúsodás!”