szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Majdnem kétmillió forintot keresett három gyöngyösi férfi azon a kiskorú, szellemi fogyatékos lányon, akit prostitúcióra kényszerítettek és fogva tartottak.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség egyebek mellett kerítés bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat három férfi – egy apa és két fia – ellen, akik gyöngyösi családi házukba fiatal lányokat fogadtak be, majd őket erőszakkal, fenyegetéssel prostitúcióra, és az így keresett pénz leadására kényszerítettek – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádlottak 2012 őszén a kiskorú, enyhe fokban szellemi fogyatékos sértettet rábeszélték, hogy költözzön hozzájuk, majd ezt követően, miután önként nem volt hajlandó prostitúciós tevékenységet végezni, fenyegetéssel és bántalmazással vették arra rá.  A vádlottak a sértett tevékenységét szorosan felügyelték – szobáját is csak a vádlottak engedélyével hagyhatta el – és az általa prostitúcióval megkeresett kb. 1 millió 800 ezer forintot felélték.

Emellett fenyegetéssel arra is rávették, hogy egyik ügyfelétől azon ürügyre hivatkozással kérjen – végül is eredménytelenül – 200 ezer forintot, hogy teherbe esett tőle, és a pénz abortuszra kell.

A vádlottak a 2013-2014 évben további két fiatal nőt költöztettek magukhoz. Egyiküket a vádlottak családjának nehéz anyagi körülményeire hivatkozással vették rá, hogy rendszeres szexuális cselekmények végzésével járuljon hozzá a megélhetésükhöz. A sértett 2014. év tavasza és novembere között végzett prostitúciós tevékenységet, mialatt kb. 600 ezer forintot keresett, mely összeg a vádlottak megélhetését biztosította. Ezen időszak alatt a sértett többször is az otthonába akart távozni, és tiltakozott a prostitúciós tevékenység végzése ellen, de annak folytatása érdekében a vádlottak rendszeresen bántalmazták.

A harmadik sértett kezdetben szintén önként vállalkozott a prostitúciós tevékenység végzésére, amikor azonban első alkalommal az elvártnál kevesebb pénzt keresett, a vádlottak egyike a megkeresett pénzt a szájába tömte, és bántalmazta. Ezt követően a nő csak kényszerítés hatására folytatta prostitúciós tevékenységét, melynek érdekében a vádlottak többször is bántalmazták, és a személyi szabadságában korlátozták. A sértett tevékenysége folytán a vádlottak mintegy 960 ezer forinthoz jutottak hozzá.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben a Gyöngyösi Járási Ügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a prostitúciós tevékenységgel összefüggésben szerzett vagyon, illetve az elkövetéshez használt személygépkocsi elkobzására is indítványt tett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!