A 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Pécs városának legnagyobb akkori beruházása helyszínén, a Zsolnay Kulturális Negyedben jelentette Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, hogy 13 év után, 2023-ban újra Magyarország adja majd Európa egyik kulturális fővárosát, amelyet a következő évek során választanak ki.

A pécsi helyszín nem csak az emlékek miatt volt fontos, hiszen a város mentorként segíti majd a pályázás folyamatát és a győztes felkészülését. A pécsiek valóban rengeteg tapasztalatot szereztek a kulturális fővárosi év, illetve az azt megelőző fél évtized alatt, ám ezek egy jó része leginkább abból a szempontból hasznos, hogy mi mindent kellene elkerülni.

Mertek nagyot álmodni

Az első magyar kulturális főváros kiválasztása teljesen más klímában zajlott, mint a most induló második kör. A pályáztatás röviddel Magyarország uniós csatlakozása után indult el, amikor az egész közvélemény „EUfóriában” égett, és a pályázó városok mindegyike sorsfordító lehetőségként élte meg a címet – még az a Budapest is, amely mérete és főváros mivolta miatt felfelé erősen kilógott a 2000-es években nyertes európai nagyvárosok sorából.

Tűzijáték és lézershow a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat megnyitó ünnepségén a Széchenyi téren 2010. január 10-én.

MTI / Szigetváry Zsolt

Ez a csodavárás a pályázati kiírásra is jellemző volt, emlékszik vissza Tarrósy István, a Pécs2010 pályázat egyik írója, illetve az annak megvalósítását lebonyolító szervezet első vezetője. A kulturális és mentális léptékváltást, Pécs arculatának teljes átalakítását és a város nemzetközi kulturális központtá tételét ígérő pályázat ennek megfelelően nem is lógott ki a többi grandiózus elképzelés közül, és a nemzetközi zsűri megítélése szerint ez a civil értelmiségiek által írt pályamunka volt a legrealistább és leginnovatívabb. Az akkori rendszer szerint azonban a végső döntés – mármint a magyar nyertes jelölése Brüsszel felé – a kormány kezében volt, és Pécs győzelme után még évekig tartott a szóbeszéd arról, hogy milyen politikai alkuk állhattak a város kiválasztása hátterében.

Ilyen megalázó politikai színjátékra most nem kell számítani, hiszen ahogy azt Hoppál Péter államtitkár is hangsúlyozta, a mostani pályázati körben a kormányzat szigorúan adminisztratív szerepkörben jár el, a döntés teljes egészében az unió által delegált zsűri kezében lesz.

...aztán felébredtek

„Az álmok és az érzelmi elkötelezettség fontos dolgok egy pályázat sikeréhez, de a győzelem után eljön az az idő, amikor a realitásokhoz kell igazítani a terveket. Mi szerintem ott hibáztunk, hogy nem láttuk pontosan, a magyar politika realitása milyen mozgásteret biztosít számunkra”, fogalmaz Tarrósy István. A valósággal való találkozás pedig sokkoló volt a győztes csapat számára: Takáts József irodalmár, a pályázat szellemi atyja bő félévvel a cím elnyerése után mondott le, belefáradva a pécsi városvezetéssel vívott terméketlen harcba. Tarrósy a Pécs2010 első igazgatójaként tovább állta a sarat: ő 2007 elején jelezte, nem kívánja meghosszabbítani szerződését.

Két frontvonal végig meghatározta a Pécs2010 felkészítő éveit. Először a pályázat megírását a civileknek átengedő pécsi városvezetés tenyerelt rá az akkor már konkrét anyagi és politikai hasznot ígérő történetre, majd a nagy befolyású pécsi polgármester, Toller László tragikus balesete után a kulturális kormányzat próbálta magához vonni a döntési jogköröket és persze a pénz elköltésének jogát. Tarrósy Istvánnak akkor lett elege, amikor egyrészt a Hiller István által vezetett kulturális minisztérium a nemzetközi pályázat eredményét negligálva oktrojált a projektre egy művészeti igazgatót, majd a kulturális programok szervezőjeként behozta a képbe az állami rendezvényszervező Hungarofest Kht-t Tarrósy szerint egy olyan szerződéssel, ami Pécs számára előnytelen volt.

A kompetenciaharcok és a folyamatos személycserék miatt a kezdeti optimista hangulat is gyorsan megfordult. „A csodavárás után nagyon hamar védekezni kényszerültünk”, mondja Szalay Tamás, aki az eredeti pályázatírók közül egyedül „élte túl” a felkészítő éveket a projekt tagjaként. A jelen pillanatban a Stuttgarti Magyar Intézet igazgatójaként dolgozó Szalay ezzel együtt nem kudarcként tekint a Pécs2010-re, bár azt nem tagadja, hogy rengeteg problémával kellett szembenézniük.

Végső soron siker?

Ennek egyik oka a „nyugatos” szellemiségű, a magyar viszonyokra nehezen adaptálható pályázat mellett az volt, hogy a magyar szervezők teljesen ismeretlen területen mozogtak. „Ez végig tanulási folyamat volt, rengeteg körmössel”, fogalmaz Szalay Tamás, és ebből a szempontból a pécsi tapasztalatok valóban nagyon fontosak lehetnek a 2023-as magyar kulturális fővárosnak. Másrészt abban mind Tarrósy, mind Szalay egyetért, hogy végső soron a pécsi történet nem tekinthető kudarcnak.

„Amikor az egyes kulturális fővárosokról beszélünk, többször van olyan, hogy egy-egy város neve hallatán legyintünk, ám Pécs nem tartozik ezek közé”, mondja Szalay, aki az Európai Bizottság által létrehozott EKF monitoring-bizottság tagja is. A pécsi célkitűzések legalább részben megvalósultak, hiszen a város kulturális intézményrendszere és egyben közterületei óriási megújuláson estek át, a 2010-es kulturális fővárosi év programsorozata pedig jó visszhangot kapott mind országosan, mind nemzetközi szinten. Ez még akkor is így van, ha a 2010-es EKF évre a nagyberuházások csak részben készültek el, és a nagyobb programokat is csak az év második felére tervezték be – 2010 felét nagyjából elcsalva. Utólag a valódi kérdés mégis az, hogy az EKF-ből mennyire volt képes profitálni maga a város.

Az Szalay Tamás szerint tény, hogy az Európa egyik legjobb koncerttermeként számon tartott Kodály-központ vagy a Zsolnay Kulturális Negyed révén Pécs a balkáni térség lakói számára is vonzó kulturális célpont lett, amit beárnyékol, hogy például az Eszék-Pécs közúti kapcsolat finoman szólva sem optimális, ám ez már nem a kulturális fővárosi év hiányossága. Az is tény, hogy az új intézmények olyan rendezvények lebonyolítását teszik lehetővé a városban, mint például Európa legjelentősebb kórusfesztiválja, a tízezres tömeget megmozgató Europa Cantat.

Résztvevők ülnek a pécsi Kodály Központ avatásán 2010. december 16-án

MTI / Kálmándy Ferenc

Az intézményrendszer fenntartása és megtöltése tartalommal azonban komoly kihívás. A jelenleg ismét a Pécsi Tudományegyetem külügyi igazgatójaként dolgozó Tarrósy István szerint (aki főállásban a bölcsészkar politikatudományi és nemzetközi kapcsolatok tanszékének docense), a külföldi hallgatók számának közelgő megduplázása – Balog Zoltán épp az EKF2023 apropóján jelentette be Pécsett, hogy a kormányzat 20 milliárd körüli összeget szán a PTE idegen nyelvű képzéseinek fejlesztésére – nagy lehetőséget jelent. TAz általuk elérhető külföldiek bevonása lendületet adhat a stagnáló pécsi kulturális iparnak. A pályázat „puha” része, azaz a civil kurázsira és az együttműködésre épülő szemléletváltás már jóval kevésbé érződik, bár Tarrósy szerint a város kulturális életében is egyre aktívabb külföldi hallgatók ezen a téren is hozhatnak változást.

Csalódottságmenedzsment

A kezdeti nagy tervek, majd az azokban való csalódás a helyiek részéről szerves része az EKF élménynek, olyannyira, hogy az ezt kezelő „csalódottságmenedzsment” külön jelenségként ismert a kulturális fővárosokkal foglalkozók körében. Mindez nem meglepő, hiszen a cím egyik fontos célja, hogy szebb napokat is megélt városok számára adjon lehetőséget önmaguk újrafogalmazására és sikeressé tételére.

„Ezzel a címmel nem lehet újraalapítani egy várost” - mondja ezzel kapcsolatban Szalay, ám maga a brand megmarad, még akkor is, ha a fővárosi év nem tartozik a legsikeresebbek közé. A brüsszeli EKF-monitoring-bizottságban helyet foglaló kulturális szakember amondó, hogy fontos a kezdeti várakozások mérséklése; mindezt a pécsiek jól megtanulták.