szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

3000 forintot ért két korty ásványvíz, amit egy újságíró a debreceni villamoson merészelt elfogyasztani. Eddig nem volt köztudott, hogy a vízivás is tilos a tömegközlekedési járatokon.

3000 forintra büntették a Nemzeti Sport újságíróját, Cserháti Zoltán, mert a debreceni villamoson elfogyasztott két korty vizet a palackjából - írta Cserháti Facebook-bejegyzésére hivatkozva a Propeller.hu.

A vasútállomásról egy sajtótájékoztatóra utazó újságírónak érvényes jegye is volt, a kezében lévő vizespalack azonban túl sok volt az ellenőröknek, ezért bírságot róttak ki rá.

A villamoson feltüntetett piktogramok egyébként csak az evést, a fagylaltozást és a szeszesital-fogyasztást tiltják, arról nincs szó, hogy vizet is tilos inni. Sőt városokban gyakori, hogy kánikula idején ásványvizet osztanak a tömegközlekedésen utazoknak.

Debrecen.offmedia.hu szerint a DKV utazási jogosultsági szabályai között tényleg filtják az italfogyasztást, függetlenül az ital jellegétől. A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület)elnöke a lapnak elmondta, hogy ez a fajta szigorúság Magyarországon teljesen egyedülálló: teljes tilalom csak Debrecenben, Budapesten és Miskolcon van – pontosabban a borsodi megyeszékhelyen annyit már lazítottak a szabályozáson, hogy visszazárható flakonból lehet vizet inni a tömegközlekedési eszközökön.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!