"Amikor elvesztettem a fiamat, úgy gondoltam, nekem a legrosszabb a világon, ilyen nincs, ennél rosszabb nem történhet" – mondja a csütörtökön szűk körben levetített, Lélekmadár Táborról szóló filmben Judit, akinek fia, Marci 19 éves korában halt meg súlyos betegségben. A 25 perces filmet a nagyközönség még nem láthatta, egyelőre a netre sem került fel, az alkotók a tévében mutatnák be. Jelenleg csak egy a rövid verzió nézhető meg belőle.

Judit a fia elvesztése után egy évig nem volt képes foglalkozni a férjével és másik két gyerekével, illetve az érzéseikkel, igazi mélyrepülés volt ez. Másik fia, Kristóf ezt úgy fogalmazta meg, az anyja feszült volt.

"Sok családot láttam emiatt tönkremenni, korábban azt mondtam, hogy ha van másik gyereke, ezt így nem lehet, de hát ezt mondani könnyű, megélni nehéz"

– mondta Judit a kerekasztal-beszélgetésen.

Judit

Youtube / Bátor Tábor Alapítvány

Fia betegen többször is volt a Bátor Táborban, így kapott halála után egy levelet a Bátor Tábor Alapítványtól. Azt hitte, tévedés történt. Később látta, hogy ez neki szól, a Lélekmadár Táborba hívják az egész családot, épp egy évvel a fia halála után. Több hónapos gondolkodás után végül elmentek, ami katartikus változást hozott életükben, újra egymásra hangolódtak. Ott ugyanis nemcsak gyászfoglalkozás van – amikor az első alkalmat végigbőgik a szülők –, hanem más, rekreációs foglalkozások – mint a lovaglás, evezés, íjászat –, ahol látják a másikat felszabadultnak lenni, nevetni – magyarázza Hosszú Dalma, a Bátor Tábor programigazgatója. Aki akar, csak alszik, pihen, sétál. Egy-egy turnus időtartama egy év – technikailag három hosszú hétvége –, éppen azért, mert abban minden ünnep, illetve a halál és a temetés évfordulója is benne van.

"40-60 ember van a táborban, mert a családokból nagyon sok gyerek hiányzik."

Ugyanennyien vannak nagyjából a segítők is. A lélekmadár-foglalkozással szemben ambivalensek a családok, ezért ott a terapeutáknak az a dolga, hogy a fájdalmat, dühöt, agressziót megemészthetővé tegyék. Az pedig, ami miatt Judit halogatta a döntést, teljesen tipikus. Azt mesélte, "a dilemmám az volt, hogy végre túléltem az első évet, most kezdjem előröl az egészet, menjek vissza oda, ahol egy évvel ezelőtt voltam?!".

Nagyobb szomorúság helyett több vidámság

A kerekasztal-beszélgetésen részt vevő szakemberek szerint nagyon sok szülő a kisebb összezártságot vagy akár csak egy alkalmat jelentő csoportfoglalkozásoktól is ódzkodik, mert tart a visszaeséstől, a fájdalom erősödésétől, vagy attól, hogy sok szomorú ember között kell majd ülnie, akik visszahúzzák. A tapasztalatok szerint viszont a félelmük jellemzően alaptalannak bizonyul. A többi gyászolót látva ugyanis rájönnek, hogy nincsenek egyedül, vannak sorstársaik, akikkel fél szavakból is megértik egymást, senki nem néz furcsán, ha valaki hirtelen sírva fakad vagy éppen nevet – mondja Gergely Anita, a Tábitha Gyermekhospice ház orvosa. Ezt egyébként megerősítik a Lélekmadár Táborról szóló filmben szereplő szülők is: István például, aki a 11 éves fiát vesztette el, azt mondja, a tábor számára olyan gyógyulás volt, amit receptre kellene felírni.

"Lerövidíti a későbbi gyászmunkát, több vidámság kerül utána az ember lelkébe."

Az igazán kemény kérdés

Vidámnak lenni haldokló gyerekkel is lehet. A kerekasztal-beszélgetést vezető Stark András pszichiáter kérdezett rá, hogyan lehet egy halálra készülő gyerekkel úgy beszélgetni, hogy abban öröm is legyen, hogyan ne temessük előre.

Youtube / Bátor Tábor Alapítvány

"Ha egy szülő megtapasztalja, hogy nyugodtan, őszintén beszélhet a gyerekével – hiszen a gyerek egy idő után mindent tud –, akkor egy idő után – ha a tüneti kezelést sikerül olyan szintre emelni, hogy a gyereknek nincs fájdalma – meg tudják találni azokat a pillanatokat, amikor tudnak örülni az életnek. Ha csak egy-egy pillanatra is" – mondja Gergely Anita.

"7 éves volt, nem tudta, mi ez, csak hogy valami baja van, kórházba kell járni"

Évente 300-350 gyereknél diagnosztizálnak rákos megbetegedést, és bár a betegség arányaiban jobban gyógyítható, mint a felnőtteknél, minden negyedik-ötödik beteg gyerek belehal. Ott is súlyos kérdések maradnak, ahol a gyerek már meggyógyult. Találkoztunk a most 10 éves Leventével, aki elmesélte, hogyan élte meg a kezelést, de beszéltünk szakemberrel is, aki arról mesél, mitől fél egy gyerek, mikor a halálról kérdez.

Képmutatás és elvárások tömkelege

A közösségi élményt átélni egyébként ezeknek a szülőknek különösen fontos lehet: egy másik érintett anya, Zsuzsa a filmben azt mondta, fiuk halála után sok ismerős eltávolodott tőlük, a tragédia ugyanis túl közel került hozzájuk, azzal szembesítette őket, hogy ez az ő családjukban is megtörténhet. Gergely Anita szerint erre az lehet a magyarázat, hogy amíg az ember a saját halálát nem tudja elfogadni, ilyen esetekben másokon sem tud segíteni.

A segítség pedig nagyon fontos, különösen akkor, mikor a családnál elveszett a fő cél, a szeretett ember életben tartása. A szülők végtelen odaadása, a testvérek lemondása elveszi a lehetőséget attól, hogy teljes életet éljenek. A Lélekmadár Tábor szerepe éppen az, hogy ott ráérezhetnek, hogy az ő életük is fontos, a tragédia ellenére szabad nevetni, jól érezni magukat. A gyászban nagyon sok a képmutatás, ez az egyik – mutat rá Singer Magdolna író, gyászterapeuta, a Napfogyatkozás Egyesület elnöke. Legutóbbi könyve a gyermeküket elvesztő anyákról szól.

"Amikor egy picit is jól merne lenni szerencsétlen szülő, akkor sem meri jól érezni magát. Van egy elvárás, hiedelem, hogy a gyermekét elvesztő anya soha többet nem lehet boldog. Ez teljesen téves. Ismerek boldog édesanyákat, sőt olyanokat is, akik ki is merik mondani, hogy boldogok."

A képmutatás mellett – vagy ahhoz szorosan kapcsolódva – vannak elvárások is: Gergely Anita szerint a mostani társadalom azt követeli meg a gyászolótól, hogy járjon feketében, gyászoljon, majd  fél-egy év múlva rázza meg magát és csináljon úgy, mintha mi sem történt volna, de ez nem működik.

Ide meghalni jönnek a gyerekek

Magyarországon a gyermeküket elvesztett szülők sokszorosan nehéz helyzetben vannak. Mivel ez - sajnos - tabutéma a társadalomban, sok család légüres térbe kerül, az emberek kerülik őket, állást is nehezen kapnak. A törökbálinti Tábitha gyermekhospice nemcsak a gyógyíthatatlan betegek és családjaik gondozását, hanem a gyászmunkát is segíti. A helyszínen jártunk.

Singer Magdolna szerint fontos, hogy a család ne ragadjon bele a gyászba, hogy az életben maradt gyerekeknek legyen boldog gyerekkora, ehhez viszont segítséget kell kapniuk. Anélkül a család széteshet, a feldolgozatlan gyász a gyerekek egész életére kihathat.

Azt, hogy "rendbe jöttem", Judit évekkel fia halála után sem tudja akadozás nélkül kimondani. Arra javít, hogy "most már jobb, mert el tud fogadni segítséget".