Örömmel álltam a Momentum aláírásgyűjtő pultjai mögé, amikor az olimpiai pályázat visszavonásáról kezdeményeztek népszavazást. Most nem állnék oda, ha átengednék új kérdésüket, amelyik így hangzik:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény úgy módosuljon, hogy ne lehessen miniszterelnöknek javasolható és megválasztható az a személy, akit korábban az Országgyűlés legalább két alkalommal miniszterelnöknek megválasztott?”

A Momentum elnökségi tagja, Orosz Anna így indokolta a kérdést az ATV stúdiójában:

„Orbán Viktor személyéről szól, Gyurcsány Ferenc személyéről szól, és szól minden jövőbeli miniszterelnök személyéről. Azt gondoljuk, azt látjuk ma Magyarországon, hogy a miniszterelnök kezében olyan erős hatalom koncentrálódik, amely nem megengedhető egy demokráciában, s a fékek és az ellensúlyok abszolút hiányoznak a rendszerből, és ezért szükségünk van hatalomkorlátozó eszközökre.” Majd: „Nekünk elegünk van abból, hogy itt még Orbán Viktorokról és Gyurcsány Ferencekről kell beszélni, elegünk van abból, hogy középkori gondolkodású és a hatalmukba totálisan belebolondult miniszterelnökökről kell beszélnünk… Szükség van a közélet felfrissítésére, szükség van új politikusokra, szükség van hiteles politikusokra, és annak az egyik eszköze az, hogy két ciklusnál tovább ne lehessen senki miniszterelnök.”

A Momentum vezetői félreértés áldozatai. Amikor a második világháborút követően fölépült Svédország jóléti rendszere, Tage Erlander egymás után hétszer, majd őt követően Olof Palme (egyciklusnyi megszakítással) négyszer volt miniszterelnök (amíg merénylet áldozata nem lett). Németországban Konrad Adenauer háromszor, Helmuth Kohl ötször lett a parlamenti többség bizalmából szövetségi kancellár, és egy hatodik alkalommal is elindult, de elveszítette a választást. Angela Merkel is már háromszor lett kancellár, és most negyedszer is megpróbálja. Angliában a konzervatív Margaret Thatcher háromszor, a munkáspárti Harold Wilson négyszer lett miniszterelnök. Ausztriában a néppárti Julius Raab ötször, a szocialista Bruno Kreisky négyszer, Franz Vranitzky ötször lett kancellár. A példák négy sikeres európai ország parlamenti demokráciáját jellemzik. Van, ahol a kormányok egész ciklusokat végigdolgoznak, van, ahol két választás között többször van kormányalakítás és nem ritka az előrehozott választás. De az közös ezekben a példákban, hogy egy-egy miniszterelnök, illetve kancellár kettőnél többszöri megválasztása, illetve megbízása, az erős miniszterelnöki, illetve kancellári pozíció nem veszélyeztette a demokráciát. És közös bennük, hogy egy-egy sikeres kormányzati politika, annak társadalmi elfogadottsága egy-egy kiemelkedő, sokak által tisztelt politikus személyiségére, politikai hitelére is épül, akár évtizedeket átívelve is. Márpedig a demokratikus politika, amelynek sokszor kell nehéz, nem eleve népszerű feladatokkal megbirkóznia, nem mondhat le a népszerű és tekintélyes politikai személyiség szerepéről mint támaszról, erőforrásról.

Orbánnal nem az a baj, hogy három vagy akár négy cikluson át miniszterelnök. Orbánnal és a mögötte álló párttal, parlamenti többséggel az a baj, hogy felszámolta a demokratikus jogállamot, a fékeket és ellensúlyokat, a független intézményeket, a szabad sajtót. Már az első ciklusában is erre törekedett, nem is eredménytelenül. Ha Erlander huszonhárom, Kohl tizenhat éven át volt is miniszterelnök, hatalmuk végig alkotmányosan korlátozott maradt. Mindezt tekintetbe véve azt kell mondanunk: a Momentum népszavazási kérdése nem a lényegről, a demokratikus jogállam létéről vagy felszámolásáról beszél, hanem a mellékesről, a miniszterelnöki megbízatás lehetséges időtartamáról, és ezért elhibázott.

Mellesleg Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségére is az érvényes, ami Erlander, Kohl, Kreisky, Thatcher és a többiek kancellári, illetve miniszterelnöki működésére: bármekkora tekintélyük volt is – Gyurcsánynak rövid ideig, a felsorolt nyugati politikusoknak évekig, évtizedekig –, nem számolták fel a demokratikus intézményeket, nem is törekedtek erre. Gyurcsány sem, bármit gondoljunk is miniszterelnöki teljesítményéről. Azt azért nekik is tudniuk kell, hogy Gyurcsány nem törekedett a média ellenőrzésére, nem jelölte saját volt miniszterét a jegybank élére, saját parlamenti képviselőit alkotmánybírónak, a médiahatóság vagy a számvevőszék vezetőjének. A Momentum kezdeményezése azért is elhibázott, mert párhuzamba állítja Gyurcsányt és Orbánt. De ha nem ezt tenné, és például nem a harmadik, hanem a negyedik újbóli megválasztás tiltását tartalmazná, akkor is elhibázott lenne.

Végül azért is elhibázott, mert hiába lett Putyin első két ciklusa után Medvegyev az orosz elnök, ám ettől nem lett Oroszország demokrácia. Hiába nem Jarosław Kaczyńskit, hanem Beata Szydłot jelölte miniszterelnöknek a Jog és Igazságosság, a hatalom gyakorlásában maradéktalanul érvényre jutnak Kaczyński törekvései a lengyel demokratikus jogállam felszámolására. Ennek a népszavazási kérdésnek, függetlenül attól, hogy lesz-e belőle referendum, félrevezető a politikai üzenete. Ezért nem gyűjtenék hozzá aláírásokat.

A szerző a Demokratikus Koalíció politikusa.