“Amit most létrehozunk, az fogja a következő 20-30 évre meghatározni, hogyan néz ki a szociális intézményi rendszer”

- így foglalta össze nekünk Kovács Éva, a KézenFogva Alapítvány szakmai vezetője, hogy mi a tétje annak, ha elkezdik bezárni a gödi Topházhoz hasonló nagy létszámú bentlakásos intézeteket.

Bár kevesebb szó esik róla, a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) nagy port kavart jelentése nem csak arra világított rá, milyen embertelen állapotok alakulhatnak egy ilyen intézményben, hanem arra is, hogy bezárása és kiváltása korántsem egyszerű, és már látszanak annak jelei, hogyan mehet félre az egész folyamat.

Nincs olyan, hogy jó intézet

Talán nem igényel különösebb magyarázatot, hogy miért kell bezárni a gödihez hasonló intézeteket. A Topházban történtek egyszerűen bele vannak kódolva a rendszerbe, és az ilyen intézményekben lehetnek ugyan jók a körülmények, de az emberhez méltó életet nem tudják biztosítani, mondta Milanovich Dominika, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyenlőség projektjének munkatársa. A Topház esete egyáltalán nem egyedülálló és még csak nem is kirívó. Szinte képtelenség ezekben a túlhierarchizált, túlszabályozott intézetekben egyénre szabott, jó ellátást nyújtani, tette hozzá Kovács Éva.

Mental Disability Advocacy Centre

Fontos hangsúlyozni: az otthonok megszüntetése nem azt jelenti, hogy szélnek eresztik a lakókat. A kitagolás/kiváltás lényege, hogy a nagy létszámú (vagyis 50 főnél nagyobb, a gödi 220 fős, így bőven annak számít), bentlakásos, elzárt, jellemzően településszéli intézményekből kisebb, 7-12 fős lakóotthonokba vagy lakásokba költözhessenek a lakók.

Ezzel párhuzamosan pedig megerősítik a fogyatékossággal élő emberek egyéni szükségleteit figyelembe vevő szolgáltatásokat, melyek segítségével az új lakhatási formában önállóan, a közösség tagjaként tudnak élni. Tévhit ugyanis, hogy csak azok a fogyatékosággal élők képesek önálló életet élni, akik önellátóak. „Kellő támogatással mindenki élhet önállóan, a közösség részeként. Ez nem függ a fogyatékosság mértékétől” - mondta a TASZ munkatársa.

A Topházhoz hasonló intézetek kitagolási folyamata az év elején indult újra be; a kormány elfogadta az új férőhely-kiváltási stratégiát, illetve két tendert is kiírt ezzel kapcsolatban. A minisztérium múlt heti közleményében emlegetett 21,8 milliárdos pályázaton kívül ugyanis egy másik, 55,4 milliárdos keret is rendelkezésre áll. Az előbbi pályázat 2500, míg utóbbi 7500 férőhely megszüntetését irányozza elő, 2018-as, illetve 2023-as határidővel. A 21,8 milliárdos forrásra beadott pályázatok elbírálása már zajlik, a nagyobbik tenderre nyár közepétől lehet majd pályázni.

Egyszer adódik ilyen lehetőség

Az általunk megkérdezett szakemberek egybehangzóan állították, hogy hatalmas lehetőség előtt a magyar szociális rendszer: a fentebb említett 78 milliárd forint kb. 10 ezer intézményi férőhely megszüntetésére lehet elég. Összehasonlításképpen: az Emmi 2011-es statisztikája szerint 170 intézményben több mint 20 ezer fogyatékossággal élő ember lakik.

A most kiírt pályázatok tétje tehát nem kicsi, a támogatások révén a teljes intézményi férőhelyállomány majdnem felét lehetne kiváltani, ami hatalmas szó, ha azt nézzük, hogy 2011 és 2016 között, az EU-s pályázatok első körében egy 7 milliárdos keretösszegből 6 intézményből alig 700 fogyatékos embernek sikerült emberségesebb lakhatási és szolgáltatási körülményeket biztosítani.

Miből?

Az viszont rejtély, mire alapozva jelentette be az Emmi, hogy a “közeljövőben” bezárja a gödi speciális otthont. Hiába kérdeztük a minisztériumot, hogy nagyjából mikor és milyen forrásból kerülhet lakat az intézetre, érdemi választ nem kaptunk. Azt biztosan lehet tudni, hogy a fentebb említett forrásokból biztosan nem, mert azok EFOP-források (Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program), így a fejlettebbnek számító közép-magyarországi régióhoz tartozó Topház ezekre eleve nem is pályázhat.

Május elején indult egy VEKOP-pályázat (Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program) is; a kb. 700-730 millió forintos keretösszegű tenderen előreláthatólag két intézmény számíthat támogatásra, és a kiírás szerint legkésőbb 2023-ig kell befejezni a támogatott projekteket. Az Emminél arra is rákérdeztünk, erre a forrásra pályázott-e a Topház, de korábbi kérdéseinkhez hasonlóan erre sem kaptunk választ.

Erőltetett tempóban

Abban is egyetértés van a szakemberek között, hogy a kormány férőhely-kiváltási programjával - mind tartalmát, mind pedig végrehajtását tekintve - komoly problémák vannak. Sokszor elhangzó kritika volt, hogy a kiváltási stratégia még mindig csak az 50 főnél nagyobb intézményekre vonatkozik. Nem nehéz belátni, hogy a lakók életminőségének szempontjából nem sok különbség van aközött, hogy 51-en vagy 49-en élnek együtt egy intézetben.

Gondot okozhat az is, hogy szakmai szempontok figyelembe vétele nélkül, rohamtempóban akarják végrehajtani a kitagolási folyamatot, vázolta Tausz Katalin, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványának gyermekjogi igazgatója. Lassú és következetes építkezésre lenne szükség, a kitagolás alapos felkészülést igényel, mind a dolgozók és a lakók, mind pedig a többségi társadalom részéről, tette hozzá.

Tausz Katalin

MTI / Kovács Attila

Az aggodalmakat csak növelik a korábbi férőhely-kiváltások tapasztalatai. Egy friss, az elmúlt hetekben megjelent tanulmány a 2016-ig megvalósult elsőkörös pályázatok tanulságait összegezte. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) által készített anyag kimondott célja volt, hogy az abban leírtakkal segítsék a most megvalósuló projekteket.

Ebben például az olvasható, hogy sok esetben nem sikerült jól előkészíteni a kiváltási folyamatot, a dolgozókban indokolatlan félelmek alakultak ki. Voltak, akik fel is mondtak a bizonytalanság miatt, de az is előfordult, hogy azért hagyták ott dolgozók az intézményt, mert nem tudták átvenni az új szemlélete. Emiatt a lakók felkészítése sem ment zökkenőmentesen, hiszen maguk a dolgozók sem tudták, mi vár rájuk.

Ugyanígy kérdéses, hogy lesz-e elegendő szakember; a KézenFogva Alapítvány szakértője, Kovács Éva szerint az új lakhatási formák miatt 1,5-2-szer több dolgozóra lenne szükség, mint jelenleg. Intő jel, hogy a korábbi projektek során a dolgozóknak az új lakhatási formából adódóan több feladatuk és nagyobb felelősségük lett, viszont a bérük nem követte ezt a változást.

Érdemi párbeszéd nincs, a határidők szűkösek

Egy a területen dolgozó és a kitagolási folyamatot érintő egyeztetésekben résztvevő forrásunk “rettenetesen szűkösnek” nevezte a 21,8 milliárdos tenderen megadott 2018-as határidőt. Mint elmondta, előbb kellett volna elkezdeni a pályáztatást, de súlyosbítja a problémát, hogy nincs érdemi együttműködés a kormány és a civil, illetve érdekvédelmi szervezetek között. Például nem átlátható, melyik intézet milyen szakmai programot adott be, tette hozzá. Ugyanerre panaszkodott a TASZ-tól Milanovich Dominika is, megemlítve, hogy az intézetek lakói teljesen kimaradnak a kiváltási koncepció kidolgozásából.

Beszédes adat, hogy az előző kiváltási pályázatok megvalósulását elemző TASZ-tanulmány szerint bár 2012-től lehetett pályázni a támogatásokra, az első lakók kiköltözése végül csak 2015 végén, illetve 2016-ban történt meg. Most ugyanerre alig másfél évük lesz az intézeteknek. Nem véletlen, hogy egyes hírek szerint azért is zajlik erőltetett menetben a 21,8 milliárdos tender lebonyolítása, mert ha nem használják fel az összeget, akkor nem lehet majd lehívni a másik 55 milliárdos forrást sem.

Újratermelődnek az intézeti körülmények

A sikeres kitagolás szempontjából a felkészítés mellett legalább ilyen fontos, hogy hol található olyan “szolgáltatási gyűrű” (egyebek között egészségügyi, foglalkozási rehabilitációs, és egyéb sport, kulturális, szabadidős szolgáltatások összességét értjük ez alatt), amely a kiköltözés után megfelel a fogyatékos emberek szükségleteinek. Fennáll a veszélye, hogy a lakók valamilyen formában a kitagolás után is kötődni fognak az intézethez, ha hiányos ez a szolgáltatási rendszer.

Kovács Éva úgy látja, a most kiírt pályázatokból nem derül ki, hogy a kitagolás után hogyan fogják biztosítani ezeket a létfontosságú szolgáltatásokat. "Hiányoznak azok a kemény, garanciális feltételek, amelyek a valódi közösségi szolgáltatásnyújtás felé kényszerítenék az intézeteket."

Ugyanezt tapasztalták az FKSZ-tanulmány készítői is, szerintük sok esetben nem volt megoldott a kitagolt otthon finanszírozása.

Jellemző, hogy emiatt ugyanarra a településre történik a kitagolás, ahol maga az intézet is működött. Az elsőkörös pályázatok során mind a hat intézmény - Berzence, Bélapátfalva, Kalocsa, Mérk, Szakoly és Szentes - esetében volt erre példa. Ez azért nem jelent valódi megoldást, mert az intézetek többsége eleve elszigetelten, kis lélekszámú településeken (lásd Mérk, Berzence, Bélapátfalva) működik.

Így éppen a kitagolás lényege, a közösségbe illeszkedés, a társadalmi integráció nem valósul meg és gyakorlatilag újratermelődnek az intézeti körülmények, magyarázta a KézenFogva Alapítvány szakmai vezetője. A kutatás is megjegyzi, hogy jelentősen növelte intézményi jellegű működés kockázatát, ha hiányos volt a szolgáltatási gyűrű és az intézmény volt az egyetlen szolgáltató. Ez a lakók személyes fejlődésére is rossz hatással volt.

Felújítják, miközben be kellene zárni

Hogy ez mennyire reális félelem a második kör pályázatai esetében is, jól mutatja, hogy március elején jelentette be a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltségének igazgatója, hogy Táplánszentkereszten, a Vas Megyei Idősek Otthona kastélykertjében négy házban alakítanának ki 28 látássérült és 20 mozgássérült embernek “családiasabb elhelyezést.”

A híradás szerint 2018 végéig egy szolgáltatóház is megépülne, amelyben a bentlakók nappali ellátását és foglalkoztatását is megoldanák. “Gyakorlatilag egy szegregált nagyintézmény lesz, hiába a több épület, mindent belülről oldanak meg, semmiféle kapcsolatot nem alakítanak ki más szolgáltatókkal” - mondta a táplánszentkereszti tervről Kovács Éva.

Szerinte ennek a hátterében az állhat, hogy az idén kiírt tenderekben alig van lehetőség meglévő ingatlan vásárlására. A pályázó intézeteknek ezért üres telket kell vásárolniuk, ilyet viszont ritkán találni a városközpontban, annál inkább a település szélén vagy azon kívül.

A folyamatot tovább torzíthatja, hogy mindeközben milliárdokat költenek a meglévő rehabilitációs intézetek felújítására, ami Milanovich Dominika szerint teljesen szembemegy azzal a céllal, hogy felszámolják a jelenlegi rendszert. 2014-ben például 100 millió forintnyi EU-s támogatásból újították fel a szolnoki Liget Otthont, mondván, nem számít nagy létszámúnak, mert “mindössze” 40 fogyatékkal élő ember lakik benne.

.