szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az igazságügyi minisztérium adatai szerint 2016-ban az előző évekhez képest a kegyelmi kérvények kiugróan nagy része járt sikerrel.

Míg 2015-ben huszonnégyen, 2016-ban huszonketten, idén június végéig csak ketten részesültek államfői kegyelemben – írja szerdai Magyar Hírlap az Igazságügyi Minisztérium féléves összesítése alapján.

2002 óta összesen 15 004 kegyelmi döntést hozott a hivatalban lévő államfő, az igazságügyért felelős tárcavezető felterjesztése alapján és ebből 14 697 volt elutasító.

A lap szerint 2008-ig évente több mint ezer elítélt próbált kegyelemért folyamodni, azóta mindig ezer alatti a számuk. Tavaly csak 495-en fordultak a köztársasági elnökhöz, aki huszonkét esetben teljesítette a kérést, és 473 elutasító határozatot hozott.

Az átlagos "kegyelmi arány" egyébként két százalék, de voltak kiugrónak tekinthető évek a tárca beszámolója alapján: például 2016, amikor a kérelmezők négy és fél százaléka járt sikerrel, míg 2010-ben és 2014-ben arányuk nem érte el az egy százalékot.

Idén az első hat hónapban 339 kegyelmi kérvény volt a Magyar Hírlap cikke szerint.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!