Ahogy korábban megírtuk, a Hollywoodot megrengető Weinstein-ügy nyomán Sárosdi Lilla színművész is leírta, hogyan zaklatta őt 18 éves korában egy nagy tekintélyű rendező. Sárosdi a hvg.hu-nak adott interjúban azt mondta, a szakma "nagyrészt sehogy" sem reagált a történetére, egyedül Janisch Attila rendező jelezte, hogy mint egyetemi tanár, a lehető leghatározottabban kiáll az ilyen viselkedéssel szemben.

Sőt, a Borsnak a színésznő azt mondta, egy neves rendező felhívta, és arra kérte, hogy változtassa meg, amit közzétett, mert az emberek azt gondolhatják, róla van szó.

Most Janisch Attila a Magyar Narancsnak írta meg a véleményét az ügyről. Úgy fogalmazott, szomorúan látja, hogy a szakmája részéről milyen nagy hallgatás fogadta Sárosdi vallomását. "A történet, amit Lilla elmond, nem csupán borzalmas és megalázó egy pályakezdő lány számára, de hideglelősen gusztustalan is; erőszak, amit senki nem követhet el embertársa ellen, és különösképpen nem egy férfi egy nő ellen, és extra módon nem egy idősebb férfi egy nagyon fiatal, szinte még nem is nagykorú lány ellen."

Janisch nem tudja, ki lehetett, aki zaklatta Sárosdit, és nem is akar nyomozni utána, sőt, úgy látja, hogy a színművész történetében elsősorban nem is a konkrétum fontos, sokkal inkább az azt körülvevő "tökéletes csend és hallgatás".

"Hogy lehetséges az, hogy senki (vagy majdnem senki) nem áll ki az atrocitásoknak kitett fiatal nők, fiatal színésznők védelmében? Nem is a nevek a fontosak, hanem az, hogy ilyen és ehhez hasonló esetek ne történhessenek meg. Sem az USA-ban (lásd a hasonlóan gyomorforgató Weinstein sztorit), sem másutt a világon, így Magyarországon sem."

Szerinte ahhoz, hogy egyes férfiak ne élhessenek vissza a hatalmukkal, és ne kezelhessék kiszolgáltatottként azokat a nőket, akik felett a beosztásuknál, a hatalmuknál fogva befolyással rendelkezhetnek, társadalmi összefogásra, a sértettek melletti határozott kiállásra lenne szükség. A hallgatásból előlépők azonban utólagos és újbóli verbális megaláztatással, áldozathibáztatással, a cselekmény relativizálásával találkoznak.

A rendező úgy látja, Sárosi kiállásának célja az, hogy "legyen sokkal nyíltabb a közbeszéd, hogy szakítson az erkölcsi feudalizmusban fuldokló magyar társadalom azzal a szokásával, hogy minden bűn elmaszatolódik, ha egy bizonyos körön belül történik".