Tóta W.: Nem hallottátok Dózsa György hírét?

Tóta W.: Nem hallottátok Dózsa György hírét?

Utolsó frissítés:

Tóta W. Árpád Szerző:

Tóta W. Árpád
Tóta W. Árpád
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az ellenzék alternatívája nem a kormány. Hanem a düh.

A baloldal manapság inkább a szórakoztatóipar felé tájékozódik, illetve néhány millióan akkor sem szavaznának rájuk, ha Németh Miklóssal az élen felállna minden idők legközösebb listája. Eközben a Jobbik látványosan megcélozta a közepet, ami egyre könnyebb feladat ott, ahol a kormánypárt disznóölésben fogalmazza meg a Goldstein elleni játékháborúját. Én speciel még várom, hogy személy szerint nekem mit ajánl a Jobbik, és hogyan kívánja képviselni a számomra fontos értékeket. Még nem kértek bocsánatot az évtizedes zsidózásért, buzizásért, és semmi okom feltételezni, hogy egy szabadabb, egyéni kezdeményezéseknek teret adó, szolidárisabb politika várható tőlük. Nekem nem az elvtelenségükkel van bajom, hanem épp attól tartok, hogy megvannak még azok az elvek, csak pillanatnyilag hallgatnak azokról.

Ettől függetlenül a magyarok jelentős hányada számára ez lesz a választás: Orbán nyolc éve ismert rezsimje, ahol minden kalász és virág a csókosoknak terem, vagy a Jobbik, ami valami más.

Ezt a választási lehetőséget nullázza le az Állami Számvevőszék, amikor hirtelen jött szigorral megállapítja, hogy tiltott pártfinanszírozás történt (ellentétben azzal, amikor Simicska még a Fideszt finanszírozta). Vagyis effektíve a Jobbiktól az aprópénzt is elszedik, és ezzel lehetetlenné teszik választási kampányát. Illetve újabb szabálytalan pénzszerzésre kényszerítik, hogy bármikor újra lecsaphassanak.

Ez a lépés hosszú távon a Fideszre a legveszélyesebb. Ugyanis innentől csak az erőszak marad.

Államiság és anarchia

Ennek a demokrácia nevű rendszernek, amiben élünk, az a lényege, hogy az állampolgár szavazatával fejezheti ki, ha elégedetlen. A kormányzó pártot a verseny tartja sakkban. Nem tehet meg bármit, mert van, akire le lehet váltani – és ha nagyon elpofátlanodik, akkor leváltják bárkire. Ha kormányzásának mérlege az, hogy a miniszterelnök családja mocskosul meggazdagodott, ámde az állampolgár anyja nem kap fájdalomcsillapítót, gyereke értelmes oktatást, akkor fogja magát, és szavaz valaki másra. Nem robbanószert kotyvaszt, nem szekercével a kabátja alatt várja a helyi elvtársat az éjszakában, még csak vagyontárgyak elleni furfangos szabotázson sem töri a fejét. Hanem odahaza az ebédlőasztalra csap, és elhatározza, hogy ellenzéki lesz. Vagy legalábbis, hogy arrafelé tájékozódik, aztán majd meglátja.

Ha ettől a megoldástól megfosztják a népet, ha törvényes kormányváltásra nincs remény, attól még a harag, a frusztráció, a bosszúvágy megmarad. Attól még látják ám a rezsim kurváit fel-alá furikázni a városban, látják az elképzelhetetlen, ám teljesítmény nélkül összegyűjtött vagyonokat, valamint hogy honnan hiányzik az a pénz. És azt is, hogy emögött nem társadalmi támogatás van, hanem minden alternatíva mesterséges elnyomása.

Minden trafikot, minden helyi elvtársat nem lehet elzárni az emberek elől. A miniszterelnököt, őt igen. De ki és mi védi meg egy rossz kormányzás okozta népharagtól a megyei elnököt, a kisvárosban szaros tízmilliókat nyúló polgármestert? Mi védi meg a reménytelen helyzetbe került, átvert emberektől az összes tányérnyalót? Csakis az a tény, hogy békésen is el lehet őket küldeni. A legitimáció. Az, hogy hibáik ellenére azért maradnak hatalmon, mert nincs náluk jobb. Hogy működik a szabad sajtó, működnek az ellenzéki pártok, és ebben a versenyben ők a legjobbak.

Ezt a védelmet bontja le szegény talpas tolvajok arca elől az Állami Számvevőszék. Az Isten irgalmazzon nekik, mert más nem fog.

Ironikus, hogy a rendszeren kívüli gerillahadviselést éppen a Jobbik körüli holdudvar honosította meg. Hosszú éveken keresztül használták azt a taktikát, hogy a mára kipurcant Kurucinfón közzétették a számukra ellenszenves közszereplők elérhetőségeit, azzal az alig burkolt céllal, hogy majd csak megtalálja őket valamelyik elborult náci kugli. Kifejezetten élvezték ezt a szoft terrorizmust, és hogy tőlük félni kell. Pedig akkor senki sem akarta őket hatósági úton letolni a pályáról: a lángolva gyűlölt szocialista kormányok tudomásul vették jelenlétüket.

Az ilyesfajta törvénytelenséget elvileg maguk mögött hagyták már. Most viszont őket csapja pofán az országot vezető elborult kugli, és kérdés, hogyan tudnak visszaütni.

Nyilván végképp abszurd lenne, ha a szélsőjobb huligánjai és a civilek szabadságáért aggódó nyugatos értelmiségiek végül kéz a kézben zavarnák Moszkváig a korrupt rendszert, főügyészestül.

De nem példa nélküli.

 

Hozzászólások