szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A filmügyi biztosnak megvan a véleménye a Weintstein-botrányról. Ha őt vádolnák meg, elmondaná az igazat. A média szerepe szerinte érdekes az ügyben. Ők a TV2-nél azon vannak, hogy kiegyensúlyozott legyen a tájékoztatás.

A Manager magazin első kérdése a filmügyi biztoshoz az volt, hogy mit szív. Mármint szivarból. Kiderül, Andy Vajna több mint harminc éve kitart egy kézzel készített, klasszikus kubai mellett, ha ideges, feszült napja van, naponta háromszor gyújt rá, de ha van ideje, akkor ötször is.

„Nem esne jobban a tengerparton, egy pálmafa árnyékában pöfékelni?” – szól a következő kérdés, de Vajna azt mondja, nincs megállás, ide köti a munkája, a Magyar Nemzeti Filmalap mellett vannak üzleti érdekeltségei is.

„Pedig télen gyakran jártam síelni, rendszerint Aspenbe, ami legalább annyira életstílus, mint síközpont, ezért is hívják sokan az amerikai St. Moritznak” – mondta, miközben felesége, Vajna Tímea épp ott síelget most.

A Weinstein-botrányról úgy vélekedett, az időzítést nehéz megfejteni, de bűnösnek tartja azokat, akik hatalmi pozíciójukkal visszaélve nőket zaklattak. De szerinte látni kell, mintha megszűnt volna az ártatlanság vélelme, a „média pedig a komplett társadalmat befolyásolva azonnal ítéletet hoz utólag nehezen bizonyítható vádak alapján”.

Nem lepte meg, hogy a botrány Magyarországig is eljutott, csak idő kérdése szerinte, ki mikor kerül vágódeszkára. Ha őt vádolnák meg, elmondaná az igazat. „Ha úgy érzem, hogy nem csináltam ilyet, kiállnék és harcolnék az ártatlanságomért.”

Ha pedig megtörtént esettel vádolnák, bocsánatot kérne vagy megpróbálná megbeszélni azzal a dolgot, akivel kell. „Azért is érdekes a jelenség, mert éppen az a liberális média fordult Hollywood ellen, amelyik eddig Hollywoodot támogatta. A média szerintem helytelenül szeretné betölteni a bíróság szerepét.”

Az interjú további részéből kiderül:

  • két-három évig tartott, amíg legyőzte a rákot,
  • ugyanúgy helyet biztosít a filmalap itthon a könnyed hangvételű filmeknek, mint a mélyebbeknek,
  • sokan nem értették, mi szükség van rá itthon, „ma már a legtöbben inkább azt kérdezik, mi lesz majd, ha Andy visszamegy Amerikába”.

A TV2 – RTL Klub csatáról azt mondja, a verseny egészséges, ők a TV2-nél azon vannak, hogy kiegyensúlyozott legyen a tájékoztatás, a néző pedig döntse el, melyik csatornánál van az igazság. A tévécsoportnak jelenleg 11 csatornája van, de terveznek újakat, akár négyet-ötöt is.

Utolsó kérdésként került elő felesége, Vajna Tímea is, valamint üzleti érdekeltségei, fánkozója, szépségversenye. „Százszázalékos támogatom Timit, ha pedig a tanácsomat kéri, szívesen elmondom a véleményem. Szép eredményeket ér el a vállalkozása, jó érzékkel látja meg, mivel érdemes foglalkozni.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!