A hódmezővásárhelyi győzelem előrevetíti annak lehetőségét, hogy az április 8-i választások fordulópontot jelentenek majd a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) elleni küzdelemben: közös fellépéssel Orbán ellenzéke elvileg még a választásokat is megnyerheti. Egy esetleges választási győzelem fontos lépésnek bizonyulhat a NER lebontásában. Azonban a jelenlegi erőviszonyok alapján valószínűbb egy másik kimenet: az esetleges választási győzelem csak egy epizódnak bizonyulhat a NER további hosszú évekre történő fenntartásában. A kérdés: hogyan lehetne ezt megelőzni. A válaszom: minden a sorrenden múlhat.

A demokráciáért folytatott harcok történelmében a fordulópontok gyakrabban eredményezik a régi rend visszatértét hosszabb rövidebb időre, mint a demokrácia győzelmét. Sokszor azért, mert az erőviszonyok eleve nem kedveznek a változásoknak, az autokraták tanulnak a hibáikból és képesek gyorsan helyreállítani a korábbi rendet. Még ha lehetne is változtatni az erőviszonyokon, a demokraták gyakran a fordulópontot követő eufórikus hangulatban nem mérik fel jól lehetőségeiket, nem teszik meg azokat a lépéseket, amelyekkel gyengíthetnék az autokraták politikai bázisát, és nem vigyáznak saját táboruk stabilizálására és megerősítésére. Elég, ha a színes forradalmakra vagy az arab tavasz kimenetére gondolunk. Ha tisztán a valószínűségeket nézzük, akkor a jelenlegi erőviszonyok mellett egy ellenzéki választási győzelem esetén a NER megerősödve való visszatértének az esélye nagyobb, mint az, hogy a megnyert választás lesz az első lépés a NER lebontása felé.

A NER ellenzékét alkotó pártok választási programjai, érthető módon az áprilisi választások megnyerésére koncentrálnak, fűt-fát ígérnek. A programokat olvasva ugyanakkor úgy tűnhet, az ellenzéki pártok vagy nem tartják fontosnak azt a kérdést, hogyan lehet felszámolni a NER intézményi, gazdasági, politikai alapjait, vagy azt gondolják, hogy egy esetleges választási győzelem után véglegesen legyőzhetik a NER-t vezetőinek jogi elszámoltatása révén. Erre következtethetünk a szinte minden pártprogramban megtalálható utalásokból a NER-vezetők elszámoltatásáról, bíróság elé állításáról, egy korrupcióellenes ügyészség felállításáról vagy a közpénzből lopott óriásvagyonok visszavételéről. A NER-telenítés innen levezethető stratégiája tehát valahogy így nézne ki: 1) A NER vezetőinek bíróság elé állítása, 2) a NER gazdasági alapjainak felszámolása 3) az új rend politikai alapjainak stabilizálása 4) új alkotmány révén a köztársaság és a jogállamiság helyreállítása.

A baj ezzel a sorrenddel az, hogy az ancien régime teljes összeomlásához vezető forradalmakat kivéve nem ismeretes egyetlen olyan (re)demokratizálási eset sem, ahol ez a stratégia működött volna. A jogállamiság helyreállítására törekvő erők, ha magukat is tartják a jogállamiság mércéjéhez egy igen szűk térben mozognak, ugyanis a korábbi rendszer vezetői az esetek többségében gondosan legalizálták a szabadrablás exklusive jogát. Ettől akár még helyes lépés is lehet egy korrupcióellenes ügyészség felállítása, de még akkor is, ha stabil alkotmányos megtámogatást kap, ez az intézmény is csak lassan és esetlegesen gyengíthetné meg a NER vezetőit, akik Berlusconi példáját követve akár még politikai bázisuk növelésére is használhatják az ellenük indított eljárásokat.

A NER felszámolásában természetesen szerepet játszhat vezetőinek elszámoltatása, de a demokratikus jogállamiság helyreállítása nem sikerülhet a NER intézményes, gazdasági és politikai alapjának felszámolása nélkül. A sorrend fontos: az április 8-i választáson esetlegesen győztes ellenzéknek, hacsak nem 67 százalékkal győz, a NER és ellenzéke közti politikai erőviszonyok megváltoztatására kell koncentrálnia, minden mást ennek a célnak alárendelve. Ha a választások után képes lenne saját politikai bázisát stabilizálni, valamennyit még növelni is, és meg tudná osztani a NER politikai bázisát, akkor elméletleg elérheti egy-két éven belül azt a körülbelül 42-45 százalékos szavazati arányt, amivel a jelenlegi választási törvény keretei között alkotmányozó többséget szerezhetne. Ez adná meg a lehetőséget arra, hogy nekiláthasson a NER intézményi és gazdasági bázisának felszámolásához. A helyreállított jogállami keretek között végezetül jobb eséllyel számoltathatná el a NER vezetőit.

Ha egy percre eltávolodunk az április 8-i választások lehetséges kimenetének kérdésétől, akkor azt kell lássuk, hogy a NER jelentős fölényben van ellenzékével szemben az intézményi, gazdasági és politikai erőviszonyok szempontjából. Az alkotmányos intézményi rendet a Fidesz úgy alakította át, hogy még ellenzékbe kerülve is megbéníthatja a szabad választásokon győztes koalíció kormányzását. A gazdasági szereplők feletti ellenőrzésével átfogó politikai mobilizálások sorát lehetővé tévő erőforrásokat halmozott fel magának. Politikai bázisa egységes, jól szervezett és könnyen mobilizálható. Az ellenzéknek, ha betartja a jogállamiság követelményét, a választások után legalább 45 fokban felfelé emelkedő intézményi pályán kell küzdenie a NER felszámolásáért. Nyolc év Fidesz-kormányzás után az ellenzék gazdasági erőforrásai minimálisak, szervezeteinek többsége nem rendelkezik gyorsan mobilizálható és stabil politikai támogatókkal. Szélsőséges az ellenzék ideológiai és szervezeti megosztottsága, és nem rendelkezik azzal a stabil kapcsolati hálóval, amin keresztül gyorsan és hatékonyan tudná rendezni elkerülhetetlen konfliktusait és a NER-ellenes közös célnak alárendelni az egyes pártok stratégiáit. Ez utóbbi tényező megléte bizonyult egyébként döntőnek a mostanában egyetlen viszonylag sikeresnek mondható tunéziai demokratikus átmenetben.

A NER alkotmányos intézményi rendszerén döntő változást csak kétharmados győzelemmel lehetne elérni. Ha az ellenzék célja a jogállamiság és a demokrácia helyreállítása, akkor nem veheti át a NER módszereit és nem tudja gyorsan csökkenteni a FIDESZ gazdasági erőfölényét sem. A NER egyetlen gyenge pontja politikai bázisa lehet. Orbán, ellustult monopolistaként túlságosan sokat tett fel egy lapra, arra építve stratégiáját, hogy a megosztott ellenzékével szemben a sorosozás és migránsozás elég lesz. Nincs eszköze jelentősebb új támogatói csoportok bevonására és minél agresszívebb ellenlépéseket tenne meg, annál inkább egységbe kényszerítené ellenzékét. Itt tehát van egy olyan lehetőség, amit a NER politikai ellenzéke kihasználhatna. Ha ezen a fronton sikerül győzni, a NER ellenzéke győzhet a másik két fronton (a NER intézményi és gazdasági alapjának felszámolása) is. Ha nem, csak a NER-nyikek visszatéréséhez járul hozzá.

A választások esetleges megnyerését követően az ellenzéknek arra kell koncentrálnia, hogy minél hamarébb átalakítsa a politikai erőviszonyokat és előre hozott választásokkal megszerezze az alkotmány meghozásához szükséges többséget. A Fidesz választási törvénye ehhez nagy könnyítést jelenthet. A nagy kérdés az, hogyan lehet eljutni a szükséges 42-45 százalékos többséghez? A hazai balliberális pártok világszinten is versenyképesek abban, hogyan tudják gyorsan minimalizálni saját politikai bázisukat a választások után. De vannak stratégiák arra is, hogyan lehet stabilizálni vagy akár még növelni is a demokratikus pártok politikai bázisát. Ezek közös eleme az, hogy kölcsönösen előnyös kapcsolatokat hoznak létre potenciálisan konfliktusban álló csoportok között. A gazdaság új fejlődési pályára állítását is szolgálhatja egy gazdasági és társadalmi megállapodás kezdeményezése a hazai vállalkozói érdekképviseletek és a szakszervezetek bevonásával.  Az oktatási, egészségügyi vagy a nyugdíjas kerekasztalok felállításával egy asztalhoz lehet ültetni a gazdaság főszereplőit a különböző szakmák érdekképviseleteivel és különböző civil szervezetekkel. A közjóról folytatott nyilvános viták önmagukban is csökkenthetik a politikai polarizációt és a szekértáborok közötti távolságot. Olyan közpolitikai kérdésekre kell koncentrálni, amelyek egyszerre nyújthatnak javakat a NER ellenzék saját bázisának és amely megváltoztathatja a NER bázis legalább egy részének várakozásait azzal kapcsolatban mit történhet velük a NER utáni időkben.

Ha a NER ellenzéke meg tud abban egyezni, hogy a közös cél az alkotmányozáshoz szükséges többség megszerzése akkor arra kell törekedniük, hogy a cél eléréséig minimalizálják az egymás közötti nyilvános konfliktust és tökéletesítsék az egymás közötti informális egyeztetést, konfliktuskezelést. Ezért fontos, hogy egy esetleges választási győzelem után minél hamarébb megegyezzenek egy maximum 10-15 pontos közös programban és egy kötött mandátumú szakértői kormányra bízzák annak végrehajtását. A kényszerkoalíciós kormányok szélsebesen tudják aláásni saját politikai bázisukat. A NER ellenzékén belüli személyi, ideológiai és értékrendbeli különbségek tág teret nyitnak piszlicsáré napi konfliktusokhoz, részpolitikai kérdésekben vérre menő vitákhoz. Emellett egy az MSZP-től a DK-n át a Jobbikig nyúló esetleges koalícióban a vezetőknek még az ujjukat sem kellene megmozdítaniuk, csak napi szinten együtt kellene mutatkozniuk ahhoz, hogy elveszítsék stabil választóik egy nehezen megbecsülhető részét. A végtelenül megosztott olasz baloldalnak igy sikerült a 2000-es évek elején visszasegíteni hosszú évekre Berlusconit a hatalomba.

A NER-telenítés célja a normális demokratikus kormányzáshoz való visszatérés, de ez nem sikerülhet a megszokott demokratikus politizálás játékszabályaival. Szélsőségesen egyenlőtlen erőviszonyok között, egymástól minden szempontból távol álló politikai pártok szoros együttműködésével, közös stratégiával és összehangolt rögtönzésekkel azonban ki lehet vinni az országot a NER-ből.

A szerző a CEU professzora