szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Az igazságügyi miniszter szerint a Sargentini-jelentés csupán egy ideológiai háború része, amit Brüsszel indított a magyarok ellen.

A Die Welt német konzervatív lapnak adott interjút Trócsányi László. Az igazságügyi minisztert a Sargentini-jelentésről és az annak elfogadása után kezdeményezett hetes cikkely szerinti eljárásról kérdezték, a politikus pedig igyekezett meggyőzni az újságírót, hogy a jelentés tulajdonképpen egy ideológiai háború része, amit Brüsszel indított Magyarország ellen a migrációval kapcsolatos álláspontja miatt.

Trócsányi azt mondta, a jelentés igazságügyi rendszerrel kapcsolatos megállapításai felszínesek, és csak általánosítanak, az alkotmánybíróságról alkotott értékelése pedig "nevetséges". Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás megindítása

Európa megosztásának és gyengítésének története.

Arra a felvetésre, hogy a jelentést megszavazók szerint éppen a magyar kormány gyengíti az európai értékeket, Trócsányi úgy reagált:

nekünk másmilyen a világnézetünk, mi a társadalom kohézióját, történelmi gyökereinket, kultúránkat és nemzeti identitásunkat hangsúlyozzuk.

Szerinte Magyarország olyan értékeket képvisel, amelyek fontosak Kelet- és Közép-Európában, Nyugaton viszont az évek során veszítettek jelentőségükből. Nyugaton istenítik az egyént, Magyaroroszágon viszont a közösséget és a „nemzet szellemi fundamentumát” állítják a középpontba – mindez hatalmas vitát váltott ki Európában. Trócsányi úgy látja, Nyugaton az egyenlőség fogalmát – tévesen – úgy értelmezik, hogy mindenkinek joga van például házasodni, Magyarországon viszont csak egy férfi és egy nő kapcsolata lehet házasság.

A szabadság Nyugaton az egyén határtalan szabadságát jelenti, mi viszont abban hiszünk, hogy a szabadság felelősséggel jár

– mondta Trócsányi.

A politikus szerint az értelmezésbeli különbségek miatt Magyarország néha nem ért mindenben egyet Brüsszellel, ezt viszont mindenkinek tiszteletben kell tartania. Trócsányi úgy véli, „szellemi totalitarizmust" jelent, ha egy ideológia rákényszeríti nézeteit másokra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

5,9 milliárdot költhet a kormány a Sargentini-ellenes kampányára

A Sargentini-jelentés megszavazásának napján a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerződést kötött Balásy Gyula két reklámcégével „Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” tárgyban. Futnak a kampányok.