Otthagyta a DK-t a vas megyei polgármester

Otthagyta a DK-t a vas megyei polgármester

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Mecseki Csabával együtt tizenhárom ember távozott Gyurcsány pártjából.

Kám első embere, Mecseki Csaba kilépett a DK-ból, ezután függetlenként politizál - írja az ugytudjuk.hu. Vele együtt 13-an hagyták ott a pártot, köztük Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő.

Mecseki a lapnak azt mondta, Gyurcsány Ferencre való tekintettel fájó szívvel hozták meg a döntést, de a Vas megyei DK vezetőivel és a régióvezetővel nem tudnak és nem is akarnak együtt dolgozni. Mecseki szerint nem segítették őket megfelelően a kampányban, illetve sok kiadást saját zsebből fizetett.

Bélyegzőkészítés, Vadai Ágnes szentgotthárdi fórumának terembérlése, molinó készítés, koszorúk és hasonlók. Nagyjából 90 ezer forintnyi számla gyűlt össze, a többi kiadáson felül, mivel minden kitelepülést, szórólapozást, pesti utakat saját magunk finanszíroztunk, ami egy ilyen nagy választókerületben nem kevés kiadás.  A nyáron küldtem el a központba a számlákat, hogy egyenlítsék ki, azóta sem kaptam nemhogy pénzt de még csak választ sem.

Az utolsó csepp az volt, hogy az éveken át fizetett tagdíj ellenére a régióvezető nem engedélyezte, hogy egy év végi vacsorát rendezzenek azoknak, akik az országgyűlési választás előtt gyűjtötték az aláírásokat, standoltak. A kilépések után a Vas 03-as DK szervezetben néhányan maradtak - mondja Mecseki.

A DK parlamenti frakciója is megfogyatkozott: a héten kilépett Székely Sándor, a Szolidaritás vezetője.

Hozzászólások