"A jelenlegi vezetés alkalmatlan" – győztes pályázatában elődeit ekézi a Természettudományi Múzeum új vezetője
Megszereztük a Természettudományi Múzeum augusztus 1-jétől hivatalba lépő, új főigazgatójának pályázatát. A még az MTM dolgozói előtt sem ismert dokumentumból kiderül, hogyan próbált az erős politikai hátszéllel érkező Bernert Zsolt számos ponton már pályázóként a kormány kedvében járni, hogyan emelné ki saját területét a többi közül, és nem utolsósorban: hogyan becsmérli már szinte komplexusosan az intézmény jelenlegi vezetőit.
Messzemenőkig igyekszik a kormány kedvében járni, és a földig gyalázza elődei munkáját pályázatában a Természettudományi Múzeum leendő főigazgatója – derül ki a még a múzeumi dolgozók előtt sem ismert, hvg.hu birtokába került dokumentumból.
A februárban kiírt főigazgatói pályázaton – ahogy arról beszámoltunk – a múzeum antropológusa, a néhány éve még csontkovácsként és életmód-tanácsadóként is dolgozó, a Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlésen visszatérően szereplő és a Magyarságkutató Intézetnél is felbukkanó Bernert Zsolt nyert. A posztját augusztus 1-jétől átvevő, erős politikai hátszéllel érkező antropológus azóta két alkalommal is kiállt a múzeum dolgozói elé, ám az intézménnyel kapcsolatos terveiről a minisztérium felé vállalt titoktartásra hivatkozva eddig csak keveset árult el.
Az MTM munkatársainak – ahogy pár nappal ezelőtti cikkünkben megírtuk – az az egyik legfőbb aggályuk vele kapcsolatban, hogy a kormányakarat végrehajtóját látják benne, attól tartanak, hogy mindent megcsinál majd a következő években, amit „fentről” kérnek, ideértve a dolgozók legnagyobb félelmét: a múzeum Debrecenbe költöztetését is. (Az áttelepítés szándékáról ebben, a lépés veszélyeiről pedig ebben a cikkünkben írtunk részletesen.)
Bernert Zsolt viszont láthatóan nemcsak végrehajtó lesz, hanem már pályázatában is igyekezett saját ötletekkel a kormány kedvében járni: a dokumentumban végig múlt időben beszél a múzeum egységes (fővárosi) elhelyezésének lehetőségéről, és az intézmény majd minden jelenlegi egységénél felveti a vidékre költözés-költöztetés észszerűségét.
Egy, a vidéki szerepvállalást erősítő természettudományi hálózat kialakítása jegyében „alapos megfontolás” tárgyává tenné például a múzeum két legnagyobb egysége: az állattár törzsgyűjtemény egyes részeinek és a teljes növénytárnak a vidéki elhelyezését, de „a gyűjtemény összességében jelentős veszteség nélkül költöztethető” – jelszóval egy meg nem nevezett vidéki egyetemvárosba telepítené az ásványtárat is.
Az MTM második legkisebb, jelenleg mindössze hatfős embertani tárát – ahonnan ő maga is érkezik – ugyanakkor „az embertani szakma budapesti koncentrálódása miatt” a főváros agglomerációjában tartja indokoltnak elhelyezni. Nem is akárhol: a vele évtizedes barátságban álló fideszes Tessely Zoltán (a Felcsútot is magában foglaló Vál-Völgyi térség miniszterelnöki biztosa) szűkebb pátriájában: Bicskén, egy újonnan építendő, látványraktár, kiállítóhely és emlékhely funkciót is betöltő komplexumban. A leendő főigazgató szerint így „a világ legnagyobb és nemzeti szempontból összehasonlíthatatlan jelentőségű gyűjteménye” jöhetne létre, de ez még csak az első lépcsőfok: az antropológus hosszabb távon ugyanis egy önálló Magyar Embertani Intézet és Múzeum kialakítását tervezi – vagyis leválasztaná az MTM-ről a szerinte méltatlanul háttérbe szorított, kakukktojásként működő részleget.
A 49 oldalas pályázatból Bernert később több mint nyolc oldalt és egy külön fejezetet ennek az önálló embertani intézetnek, illetve egy nemzeti antropológiai és archeogenetikai stratégia kidolgozásának szentel, amit azzal indokol, hogy „a magyar történelem természettudományos (antropológiai és genetikai) tényeken alapuló megismerésére – például annak vizsgálatára, hogy kimutatható-e a hunok, a honfoglaló magyarok és az Árpád-ház között genetikai kapcsolat – fokozódó igény figyelhető meg a társadalomban”.
A pályázaton az antropológus ezzel minden bizonnyal extra pontokat szerzett az azt kiíró erőforrás-miniszternél: a hobbitörténész Kásler Miklósnak ugyanis, mint ismert, régi szívügye a magyarságkutatás, az ő ötletére és kezdeményezésére jött létre tavaly például a közel egymilliárdos büdzséjű Magyarságkutató Intézet, amelyhez – mint megírtuk – jövő évtől még több kormányzati forrást és befolyást igyekszik szerezni a miniszter. Bernert Zsolt mellesleg szintén jó kapcsolatot ápol az intézményt vezető Horváth-Lugossy Gáborral.
Az önálló embertani múzeum szükségessége mellett a már Kásler minisztertől is ismert érveket hozza fel a leendő főigazgató: az intézmény küldetése a magyar etnogenezis kutatásán túl a nemzettudat és a tudományos alapokon álló nemzeti önismeret erősítése lenne, ami Bernert Zsolt szerint már csak azért is fontos, mert
„a nemzeti és egyéni identitás erősítése az ifjúság körében a globalizálódó világban egyre nagyobb kihívás”.
Amellett, hogy az anyag aránytalanul sokat foglalkozik Bernert saját területe, az embertan „felemelésével”, szembeötlő benne az is, hogy mennyiszer bukkan fel benne az eddigi „elnyomottságból” adódó sértettség:
„a mindenkori múzeumvezetés zoológiai elkötelezettsége súlyos létszám-aszimmetriát és a pénzügyi erőforrások aránytalan elosztását eredményezte, ami nincs arányban sem az elvégzendő feladatokkal, sem a kutatási eredményekkel, de még a tárak által termelt bevételekkel sem” – írja epésen például az anyag egy pontján, egy másikon pedig direktben is nekimegy az állattárnak, mondván „gyűjteményének nagysága nem indokolja múzeumon belüli privilegizált helyzetét”, az embertani tár gyűjteménye szerinte ugyanis hazai és nemzetközi mércével is lényegesen nagyobb.
A főigazgatói pályázat legzavarbaejtőbb vonása mégis az, hogy mennyire gyakran, és milyen stílusban támadja a múzeum jelenlegi vezetését: bár kritikái és észrevételei sok helyen és sok tekintetben jogosak, az mindenképp szokatlan, hogy a dokumentum csaknem ötöde – nyolc és fél oldal – tisztán a mostani és a korábbi főigazgatók ekézése – egészen onnan, hogy „az MTM vezetői legfeljebb a szavak világában álltak ki a nemzeti értékek mellett, de a mindennapi működés szintjén elsősorban a nemzetközi elvárásoknak, trendeknek próbáltak megfelelni”, addig, hogy „a piaci és szolgáltatásközpontú szemléletet nélkülöző hozzáállás is alapvetően közrejátszik abban, hogy az MTM – az egyedülálló gyűjteményi és ismeretanyaga ellenére – az egyik legsúlytalanabb országos múzeum napjainkban”. Vagy, hogy
a dolgozók motiváltságát jelentősen rombolják a kiszámíthatatlan és indokolatlan, sokszor önellentmondásos vezetői döntések. A világosan kommunikált szakmai koncepció hiánya állandó szóbeszéd forrása, és végső soron komoly integritási és korrupciós kockázatot jelent az intézmény egészére nézve.
A szakmai koncepció hiánya Bernert Zsolt szerint „az elmúlt évek kiállítási kudarcaira” is rányomta bélyegét, és amellett, hogy „sem a tudományos munkában, sem a közművelődési programokban, de még az állandó és az időszaki kiállításokban sem érvényesül a tudományterületeket összekapcsoló, szintetizáló szándék, képesség és szemlélet”, a múzeumvezetés 2019-re szerinte arról is végleg lemondott, „hogy legfontosabb küldetését, a természettudományos ismeretek átadását teljesítse, amikor a legnagyobb, időszaki tárlatok bemutatására szolgáló kiállítási terét átengedte egy magánvállalkozásnak, amelyik ott LEGO kiállítást rendez”.
A pályázat első tíz oldalában a fentieknek megfelelően ilyen alcímek virítanak, mint
- Elhibázott vezetői koncepció és belső értékválság
- Az MTM társadalmi ismertségének hiánya és súlytalansága
- A komplex természettudományos szemléletmód és a funkcionális kohézió hiánya
- Az Állattár hegemóniája
- MTM tudományos felépítésének elavult tagoltsága
- Homályos motivációs csatornák, akadozó belső kommunikáció,
de a jövőről szóló részben is visszatérően elejt egy-egy vaskosabb "beszólást", illetve elképzeléseit is mind-mind a jelenlegi rendszerhez és vezetéshez képest, illetve azzal szemben határozza meg, például, hogy "a múzeum jelentős szerkezeti, funkcionális és szellemi átalakítása mellett" a személyi állomány megújítása is szükséges, mert
a jelenlegi dolgozói állomány egy része sem motiváltságában, sem képességeiben nem alkalmas feladatának ellátására.”
Utóbbiak közül külön is kiemeli a látogatókkal közvetlenül találkozó munkatársakat: szerinte "megfelelő létszámú és minőségi munkát végző, motivált frontline személyzet nélkül a múzeum képtelen nyitott, látogatóbarát, befogadó intézménnyé válni, ezért munkatársak jó részénél évek óta tapasztalható motivációhiány, kimerülés, csökkent teljesítmény azonnali beavatkozást igényel."
Változást vár ugyanakkor az új vezető a muzeológusok hozzáállásában is, mondván „nem elég, ha a kutató tudja, hogy az alapkutatás nem jelenti az erőforrások pazarlását, azt a társadalom felé meg is kell jeleníteni, ahogy a fenntartó ezt el is várja” – anélkül ugyanis szerinte a közpénz költése öncélúnak tűnhet, „ami rontja az intézmény és a fenntartó megítélését”. A kutatóknak ezért a jövőben sokkal nagyobb részt kell vállalniuk a múzeum kiállításaiban és közművelődési tevékenységén.
A látogatófogadás rendjére és az MTM arculatára is kiterjedő totális átalakítás lendülete a jelek szerint még az intézmény szakmai tevékenységéhez nem kapcsolódó részlegeket sem kíméli majd: a leendő főigazgató átszabná még a múzeumi bolt és a büfé működését, illetve kínálatát is.
Az állandó és időszaki kiállítások elveinek megújítsa, látványgyűjtemények és vándorkiállítások létrehozása és a tananyaghoz igazított múzeumpedagógiai foglalkozások ígérete mellett Bernert Zsolt azt is részletesen kifejti, hogyan erősítené a kormány óhajának megfelelően az intézmény vidéki szerepvállalását: az MTM eszerint egy természettudományos közgyűjteményi hálózat szakmai és gazdálkodási központja lenne, és egy budapesti, központi állandó kiállítás mellett öt régió központjában – Debrecenben, Miskolcon, Győrben, Pécsen és Szegeden – működtetne az adott térség értékeit kiemelő állandó kiállításokat.
A 2020–2024 közötti időszak a leendő főigazgató szerint összességében a múzeum eddigi teljes történetének kiemelkedően fontos szakasza lesz, amelyben szerinte nem egy egyszerű vezetőcsere, hanem az MTM teljes megújítása és a társadalmi bizalom visszaszerzése a feladat, és amelyhez "a főigazgatói pályázat és a kormányrendelet (a közgyűjtemények vidéki szerepvállalásáról decemberben megjelent – a szerk.) adja az egyértelmű irányelveket,
a magyar gazdaság jelentős bővülése a muníciót, az elkötelezett nemzeti kormánypolitika pedig a stabilitást.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
„Szorongva várjuk a következő periódust” – nem lopta be magát a dolgozók szívébe a Természettudományi Múzeum új főigazgatója
Végrehajtja-e a kormányakaratot, köztük a Debrecenbe költözést a Természettudományi Múzeum főigazgatói posztját erős politikai hátszéllel elnyerő Bernert Zsolt antropológus? – nagyjából ez a kérdés foglalkoztatja hetek óta a vezetőváltás előtt álló intézmény dolgozóit. A múzeum több mint húsz munkatársával beszéltünk az elmúlt hetekben-napokban: az eddigi jelek szerintük finoman szólva sem biztatóak.
"Majd keresünk új muzeológusokat" – A Természettudományi Múzeumot is lenyomja a kormányzati arrogancia
Az MTA kutatóintézeteinek elvételéhez hasonlóan, erővel, az érintettek teljes tiltakozása mellett nyúl hozzá a kormány Magyarország legnagyobb közgyűjteményéhez, a Természettudományi Múzeumhoz is. Az intézmény Debrecenbe költöztetéséről korábban csak elképzelések szintjén volt szó, ám a hvg.hu információi szerint immár eldőlt, hogy a múzeumnak mennie kell Budapestről. A kormányzati érvelés pedig félelmetesen hasonlít az akadémiai vitában látottra.
