szerző:
hvg.hu

Magánügy, viszont erkölcsileg helytelen és elítélendő Borkai Zsolt adriai hajóútja – mondta a kiszivárgott felvételekről Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a sajtó kettős mércét alkalmaz, és ő egyébként sem számolna be olyan ügyekről, amelyeknek nincs politikai vonzata. A magyar kormány nem tud róla, hogy Várhelyi Olivér másik portfóliót kapna az Európai Bizottságban, és a törököket figyelmeztető uniós nyilatkozatot sem vétóztuk meg.

1 2
Sorrend megfordítása

Borkai és a keresztény értékek - kérdéseink Gulyáshoz

Vége a kormányinfónak

Vége is lett a kétórás kormányzati sajtótájékoztatónak, köszönjük a figyelmet.

Gulyás: Ha én lennék a főszerkesztő, ilyen ügyekről nem számolnék be

A hvg.hu kérdésére Gulyás Gergely azt mondta: ha kiderülne, hogy offshore lovagokkal volt kapcsolatban a győri polgármester, fontos tudni, hogy mindenkinek átláthatósági nyilatkozatot kellett tenni, ami feltárja a valós tulajdoni viszonyokat.

„Offshore céget létrehozni egyébként nem törvénytelen” – emlékeztetett Gulyás.

Arra a kérdésünkre, hogy összeegyeztethető-e a magyar állam által támogatott keresztény-konzervatív értékrend Borkai Zsolt tetteivel, azt válaszolta, hogy sem a kormány, sem pedig a magyar állam nem szólhat bele életmódbeli kérdésekbe. Ennek ellenére helyes, ha az államnak van társadalomképe és a családokat támogatja, de Magyarországon szabadság van,

mindenki azt tesz, amit akar.

Gulyás továbbra sem tartja helyesnek, hogy a sajtóban olyan magánéleti ügyekről számolnak be, melyeknek nincs politikai vonzata, ezért javasolja mindenkinek a Mandiner megvásárlását, mert ők egyik videóról sem írtak.

„Ha én lennék a főszerkesztő, én sem foglalkoznék ezekkel az esetekkel, amíg nem érintenek politikai kérdéseket” – mondta.

Uniós költségvetés: 12 százalékos csökkenés még elfogadható lenne

Jelenlegi formájában Magyarország megvétózná az uniós költségvetést, mert az nem elfogadható. Azzal a magyar kormány is tisztában van, hogy a Brexit miatt kisebb lesz a költségvetés, de ez számításaik szerint csak 12 százalékos büdzsécsökkenést eredményez, amit még el tudnak fogadni. Mint ahogy akár azt is, hogy minden tagállam arányosan növelje meg a befizetést.

A magyarok azt is elképzelhetőnek tartanák, hogy a nagy közös alapokból helyezzenek át pénzt, és nincsenek az ellen sem, hogy akár a menekültek integrációjára is lehessen pénzt kapni, de ez nem válhat a kelet-közép-európai országok kárára.

A miniszter szerint fontos, hogy bár az életszínvonalbeli különbségek az uniós tagállamokban mérséklődtek, még most is fennállnak, ezért a kohéziós támogatásokat ezeknek a térségeknek, így Kelet-Közép-Európának kell kapniuk.

A kórházak adóssága személyi következményekkel is járhat

Szakpolitikáról kérdezett a Népszava, akiknek Gulyás megerősítette, hogy tárgyalnak az egészségügyi dolgozók béremeléséről, melyre jövőre 152 milliárd forint áll rendelkezésre.

A kórházak adóssága meghaladta az 50 milliárd forintot, ennek konszolidációja csak alapos vizsgálatok után, adott esetben személyi következményekkel együtt vállalható. Ha egy intézményvezető gazdálkodása felelőtlen, akkor új vezetőt kell találni – magyarázta Gulyás, aki szerint egyelőre vizsgálódnak, nincs szó intézményvezetők leváltásáról. Nem elképzelhetetlen ugyanakkor a strukturális hiba sem.

Új világ van, bármi megtörténhet

Borkai Zsoltéhoz hasonló felvételekről nem tudnak, és nem is tartanak a kormányban. Gulyás szerint azokon a megbeszéléseken, amiken részt vesz, tárgyalnak minősített anyagokról is, de ott sem vetődött fel ilyesmi.

„Új világ van, a közéletben mindenkinek úgy kell élnie, hogy minden mondatát magnóra vehetik és visszaélhetnek vele” – figyelmeztetett.

Az olcsó virslitől nem sérül a demokrácia

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban vetődött fel, mi a kormány véleménye arról, ha kampányrendezvényeken ingyen sör-és virslikupont osztogatnak. Gulyás azonban nem tartja a demokrácia sérelmének, ha egy lakossági fórumon olcsó sör és virsli van, szerinte ez korábban is így működött.

Borkai-ügy: nem lesz kormányvizsgálat

A kormány nem is indít vizsgálatot a Borkai-videó ügyében – mondta az Indexnek Gulyás. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a Fidesz számára a győri polgármester vállalható-e.

Gulyás azt sem érti, hogy megválasztása esetén miért ne töltené ki ötéves ciklusát Borkai. Emlékeztetett rá, hogy ha valamikor igaz, hogy a választópolgárok minden ismeret birtokában tudnak dönteni, az most van.

A miniszter hozzátette: érdekes módon Wittinghoff Tamás videójáról nem kérdezik, pedig abban is ugyanez a véleménye.

Nem vétóztunk a török hadműveletről az EU-ban

Magyarország állítólagos uniós vétójával kapcsolatban Gulyás azt mondta: nem akarták megbontani a Visegrádi Négyek és az Európai Unió egységét, ezért járultak hozzá egy olyan kompromisszumos szöveghez, ami figyelmeztette a török elnököt a szíriai támadás miatt.

„A magyar diplomácia határozott véleménye, hogy ha Törökország annak érdekében tesz lépéseket, hogy a területén lévő 4 millió menekült visszatérhessen a saját hazájába, azt támogatni kell. A háborút természetesen elutasítjuk, de a két szempontot együtt kell vizsgálni” – mondta Gulyás.

Várhelyi Olivérnek még várnia kell

Ursula von der Leyen valóban nem fogadta még el hivatalosan Várhelyi Olivér jelölését – erősítette meg Gulyás Gergely, de szerinte erre eleve csak tegnap óta adott a lehetőség, hiszen csak a tegnapi kormányülésen fogadták el Orbán Viktor jelöltjét.

Arról ugyanakkor még informálisan sem kaptak jelzést, hogy az Európai Bizottság elnöke más portfóliót adna a magyar jelöltnek, és elvenné tőle a bővítési tárcát.

1 2

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
T. R. Itthon

A Kormányinfón Orbán fapados repülése: A miniszterelnök majd eldönti, mivel akar utazni

Kormányinfót tartott Gulyás Gergely miniszter és Hollik István szóvivő. Kiderült, nem kellett átengednünk a fegyvereket szállító orosz gépet, csak átrepült. A miniszter péntektől szabadságra megy, Franciaországba. A miniszter azt mondta a reptérről, szidni szeretné a Budapest Airportot, szidja is, a legjobb lenne, ha eladnák és elmennének.

Találtak valamit, amivel sokakat megvédhetnének a csontritkulástól

Találtak valamit, amivel sokakat megvédhetnének a csontritkulástól

Polt Péter újraválasztása cáfolja a tételt, hogy a hála nem politikai kategória

Polt Péter újraválasztása cáfolja a tételt, hogy a hála nem politikai kategória

Megválasztották 2019 legszexibb férfiját

Megválasztották 2019 legszexibb férfiját

„Több órát is képes vagyok virtuális valóságban tölteni”

„Több órát is képes vagyok virtuális valóságban tölteni”

Egy szokatlanul nagy állat múmiájára bukkantak Egyiptomban

Egy szokatlanul nagy állat múmiájára bukkantak Egyiptomban

Lemásolta a TikTok legjobb funkcióit az Instagram

Lemásolta a TikTok legjobb funkcióit az Instagram