Nem készültek még el a közvélemény-kutatások a választás utáni állapotról. Ezúttal viszont megkockáztatható a jóslás: jóval többen voltak az ellenzéki szavazók már a választás másnapján, mint október 13-án.

Kockás papíron nem lehet összeadni a pártok táborát – szólt az intelem éveken át. Igaz: a valóság jelenségeit általában nem a tiszta algebra írja le, hanem alkalmazott tudományok, például a fizika. Hadd cipeljek ide egy fizikai fogalmat, amely az eseményeket és a várható jövőt alkalmasabban meséli el, mint a kockás papír. A gravitációt.

Nincs ezeknek a pártoknak olyan tábora, amit egyáltalán érdemes lenne összeadni. Vannak kisebb rajongói körök persze, elsősorban a DK és a Momentum körül, illetve egyes politikusoknak van holdudvaruk, akik személyes szimpátiájukat terjesztik ki a pártra. De ha most csak ezek az emberek emelték volna fel a seggüket, akkor Tarlós Istvánt ma is főpolgármester úrnak szólítanák. A szavazók többsége egyszerűen ellenzéki. Kipróbálna már mást is a keresztény szabadság helyett, bosszúra szomjazik a NER-lovagokkal szemben, el tud képzelni jobb kórházakat és iskolákat, viszolyog az újságokat, egyetemeket szétverő barbár inváziótól, vagy simán csak jobb életet remél a váltástól, mint évszázadok óta oly sokan.

Osztályrészük eddig a reménytelenség volt. Lefutott meccseket néztek végig, de már inkább csak a tévéből. Voltak, akik állampolgári kötelességből, mások a lottózók optimizmusával, vagy csak dafke elmentek szavazni, de tudták, hogy a győzelem kizárt. Józanabb közszereplők ki is mondták: a kétharmad megakadályozása a reális cél. Ebben az országban nem hivatásos politikusok, hanem az őket támogató, náluk okosabb civilek dobták be a taktikai szavazást is.

Az idei önkormányzati választáson azonban egyértelművé vált, hova kell szavazni annak, akinek a Fidesz nem oké. Mármint azoknak, akik olvasnak közéleti sajtót, akik követték a jelöltállítást, előválasztást, a híreket.

A többiek a választás után értesültek róla. Apátiába süppedt tömegek egén jelent meg a gravitációs központ, vasárnap este gyakorlatilag felkelt a Nap egy kicsit, megmutatni magát.

Azt hiszem – a wishful thinking feketeöves mestereként – hogy sokan, nagyon sokan, akik most el se mentek szavazni, mert itt úgyis mindig a Fidesz győz, mert az ellenzék erőtlen, bohóc, és különben is szétfele van – ők most ráébredtek, hogy ez már nincs így. A győzelmek kiérdemelték az erősítést, a hógolyó elindult és gyarapodik. (Oké, az előbb még csillag volt, de lényegében ugyanazt csinálják.) Százezrek piknikezték át azt a vasárnapot, hogy este meglepődjenek: jé, a Fidesz legyőzhető. Level up.

Tizenhét éve sem Medgyessy Péter rajongói váltották le Orbán Viktort. A baloldal miniszterelnök-jelöltje jóindulattal joviális figuraként, szkeptikus szemmel balfaszként tűnt fel a horizonton. Mögötte kivénhedt komcsik meg mindenféle kétes figurák rángatták a tangóharmónikát, senki se gondolta, hogy na, ez így tökéletes lesz, és felépül a mennyország. De ezzel együtt is elfogadhatóbb volt Orbán karakterénél és a Fidesz még kétesebb figuráinál. Az alternatíva léte elégnek bizonyult – ugyanis Orbán Viktor a legendával ellentétben nem korszakos zseni, kormányzása pedig nem felülmúlhatatlan.

De ez mindegy is, mert régen volt. Egy fél generáció már nem is él azok közül, akik akkor elzavarták Orbánt. Belépett viszont egy másik. És ez a következő ok, amiért a kockás papír nem működik, a gravitáció meg igen. A választók nem statikus halmazokat alkotnak. Nincs olyan képlet, hogy van itt n jobboldali, x marxista meg y liberális. Megváltoztatják véleményüket, kihalnak, új tények új kétségeket ébresztenek bennük, esetleg elvégzik az iskolát. Vagy éppen még tanulnak, és az az első találkozásuk a politikával az, amit az oktatással művelt. Minden nap szembejön velük az órarendtől a tankönyveken át az igazgatóváltásokig, az egyetemek bezárásáig és bezárulásáig a rendszer elviselhetetlensége. Molyszagú vén hülyék oktatják őket erkölcsről meg hazaszeretetről meg családalapításról. Látják a csődöt, amin addig lehetett gyorstalpaló trolloknak heherészni, hogy „oktatásegészségügy, haha”, amíg ki nem jöttek az iskolákból a károsultak, százezrével. Ők például joggal idegesek, és noha csak kis részüket érdekli konkrétan valamelyik párt, az nagyon is izgatja őket, hogyan lehetne ezen változtatni.

2016-ban voltak a nagy tanártüntetések. Hatalmi eszközökkel, fenyegetésekkel és taktikával sikerült pacifikálni, és onnantól úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nagyon ügyesek voltatok, fiúk. Csak időközben megérkezett onnan háromszázezer új választó, és most elszámolnivalójuk van.

Lehet fantáziálni arról, hogy akkor majd ti is ráhajtotok a fiatalokra, és méltóztattok szóba állni velük, csak ez nektek már nem fog menni. Kérdezni fognak ugyanis. Igen, arról is. És élőzik Facebookon, ahogy belepirultok, és kiröhögik a betanult mantrákat. És az az agyhalál, ami a Fidesz kommunikációja, nem lesz menőbb attól, hogy más betűtípussal nyomtatják.

Nekik sincs pártjuk, a riadalmakkal ellentétben nem elkötelezett Momentum- vagy pláne DK-szavazók. Csak a változás lehetőségét keresik. Most oda lett írva nekik is az égre, hogy ez reális, és hogy merre van.

Szerteszét gyöngeség

A gravitáció szigorú jószág. Csak a tömegtől függ. Addig működik, amíg van súlypont. Amint a csillag szétszakad, a köré gyűlt kisbolygók is szétszélednek. Magyarán: el lehet ám ezt cseszni.

Már mutatkoznak is a jelei. A külön-külön jelentéktelen pártocskák mind stipistopiztak egy-egy szobrot vagy legalább egy fát, körbepisilték, és elmondták a magukét 1956 apropóján. Semmi sem indokolja ezeket a megmozdulásokat. Bőven elég lett volna, ha az esti koncerten felállnak a színpadra. Nem kell mindig beszélni csak azért, mert lehet. És nem, nem vagyok kíváncsi a Momentum pártújságjára sem. A szabad sajtó nem pártfeladat, hanem a Fideszen kívüli Magyarország közös ügye.

Méltányos és helyénvaló elismerni, amit az ellenzék pártjai eddig tettek. Rengeteg aprómunkával őrizték a lángot: pusztába kiáltott sajtótájékoztatók, népszavazási kezdeményezések, talpalás a decemberi fagyban a tévészékházba, jól és rosszabbul sikerült akciók és tüntetések. Minderre szükség volt, hogy legyen mire építkezni. De most már felépült a közös csillag. Egyáltalán nem érdekes már a Momentum vagy az MSZP hogyléte, és kifejezetten visszatetsző minden gesztus, amivel pártszínekben kapirgálja bárki a gesztenyét. A viszketegségi verseny lezárult, az eredmény az, hogy az ellenzék csak egységben értelmezhető. Emberanyaguk, az általuk hozott tapasztalat, hozzáértés, morál és ambíció adódik össze, de senkit sem érdekel, hogy a jelölt a Jobbikból vagy az MSZP-ből jön, ha működőképes alternatívája a Fidesznek.

Saját árnyékukat kell átlépni ahhoz, hogy leépítsék ezeket a reflexeket. Talán segít ezen annak tudatosítása, hogy pártjaik színeiben esélytelen senkik voltak, most pedig valódi hatalmat kaphattak, mert közösen léptek fel. Legjobbjaik nagy jövő előtt állnak – de csak ha kilépnek a babaszobából.

Első szép feladatuk annak az ernyőszervezetnek a megalkotása, elnevezése és üzemeltetése, amely továbbra is egyben tartja a rendszerváltó ellenzéket. Leírni könnyű, működtetni rendkívül nehéz lesz: egyszerre kell kitakarítani korrupt kokainistákat, helyet és feladatot találni érdemes, tehetséges vagy épp szakértő kollégáknak – vagy épp pártonkívüli hozzáértőknek elvtársak helyett –, és terjeszkedni tovább. Ennek lesznek áldozatai: azok, akik eddig a saját klubjuk legjobb csatárai voltak, a közös csapatban nem feltétlenül maradnak első hegedűsök.

Újra van miért politikát csinálni. Van sikerélmény, van esély, és van felelősség. A nép készen áll, de nem pártokat akar felemelni, hanem a hazáját.