Igazi beugratós kérdés lehetne mókás magyarságtudattesztekben, hogy vajon akkor most melyik volt az elmúlt száz év legsikeresebb tíz éve? Mi magunk is zavarban vagyunk a válasszal, hiszen Orbán Viktortól arról értesültünk, hogy az ő legutóbbi 10 éve viszi el a pálmát. Szellem rovatunkban viszont azt idézzük fel, hogy Horthy Miklós uralkodásának első évtizedét is hasonló dicshimnuszok magasztalták. 1930-ban a „nemzet közóhajától” áthatva még jubileumi hálatörvényt is elfogadtak a „nemzet élő sziklavárának” tiszteletére, az egyik jeles talpnyaló, Herczeg Ferenc pedig arról értekezett vezércikkében, hogy akik Horthyt gyűlölik, azok a magyarság ellenségei, még ha véletlenül magyar nevet viselnek is, az ő ellenszenvük a nemzetnek szól, melynek emelkedése zavarja a köreiket. Vigyázat, a magvas gondolatokat ma is plagizálják, sőt Herczeg életművének részeként a Nemzeti alaptantervbe is bekerültek. Pedig ma már tudjuk, mi lett a dicső korszak vége.

Fontosabb lett az elkövetők védelme, mint az áldozatoké – sopánkodott Orbán a jubileumi évértékelőjén, de még véletlenül sem az általa is gerjesztett Horthy-kultuszra célzott, hanem a kormánypárti szlengben csak börtönbiznisznek nevezett kártérítésekre, amelyekről hamarosan kikérik a keményen keccsölő kipcsakok véleményét is. Magyarország rovatunkban körüljárjuk a korábban épp a fideszes kétharmad által a jogrendbe iktatott kártalanítások hátterét, és felvázoljuk a nemzeti konzultációnak nevezett gyűlöletkeltés társadalmi békére gyakorolt hatását. Intő példának ott van Németország, ahol most arról folyik a – Világ rovatban ismertetett – vita, hogy mennyiben járult hozzá a közéletben és a közösségi médiában elterjedt gyűlöletbeszéd a hanaui rasszista merénylethez.

HVG

Az áldozatvédőnél sokkal kevésbé félelmetes az Orbánból újonnan előbújt klímavédő, bár ha a kormánypárt meg akar valamit védeni, nem árt ellenőrizni, hogy megvan-e még a pénztárcánk vagy mondjuk Fejér megye. Címlapsztorinkban a klímavédelmi akcióterv intézkedéseinek, számmisztikájának, kedvezményezettjeinek és buktatóinak bemutatása mellett azt is feltárjuk, hogy a kormánynak éppen akkor lett fontos a műanyag palackok begyűjtése és újrahasznosítása, amikor az azzal foglalkozó legnagyobb céget sikerült állami ellenőrzés alá vonni.

A politikai propaganda még a koronavírusban is meglátta a lehetőséget. A kórral riogató nyugati hangulatkeltéssel magyarázták például Iránban a választási passzivitást, ám a voksolás után rögtön kiderült, hogy az ország a járvány egyik aggasztó centruma. Összeállításunkban feltérképezzük az immár több mint 30 országot érintő pandémia gócpontjait, köztük az Európában legfertőzöttebb Olaszországot, ahol szintén kihasználták némi migránsozásra a járványt. Magyarországon az egészségügyi kormányzat a helyén van – sugalmazza minden megnyilvánulásával Kásler Miklós az egyre közelebbről fenyegető fertőzésveszélyről, ám ennek hitelességét beárnyékolja másik két, valamelyest idevágó cikkünk: az egyik a békeidőben is pocsékul teljesítő egészségügyről, a másik a 70 éves koruk előtt elhunyt magyarok félmillió elveszett életévéről szól.

Azt a kis időt viszont, amíg nem jön értünk a kaszás, kibekkelhetjük Lackfi János költő életvezetési tanácsait követve. Interjúnkban elmondja, hogy ő már rég emigrált Agyarországból, és nem érdekli, méretre vagy alapterületre ki magyarabb. Versei alapján pedig egy másik mókás kvízjáték témája lehetne, mennyire visz közelebb a klasszikusokhoz az Apám kakasa, a „befordultam a fitneszbe” vagy az egyébként Arany Jánostól idézett „Hasadnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar!”

JAKUS IBOLYA

felelős szerkesztő